January 5th, 2010 3403 Orosházai kistérség
Békéssámson 2640 lakosú község Tótkomlóstól 12 kilométerre, nyugatra fekszik. Talán az első lakójáról, vagy alapítójáról kapta a nevét. Nagyon sokáig Sámson néven jegyezték a települést, egészen addig amíg Békéshez nem csatolták. Már a bronzkorban éltek ott emberek, sőt a XI. században Árpád-kori temploma is volt a községnek. A középkorban a tatár és török miatt több alkalommal elnéptelenedett a település. 1765-ben gróf Károlyi Antal dohánytermelőket telepített Sámsonra, s ezt követően a település fejlődésnek indult. 1852-ben már másfélezer lakosa volt. A falut 1860-ban átköltöztették a jelenlegi helyére, a Száraz-ér bal partjára. Az 1920-as évek végéig A Károlyi család birtokolja a területet, majd Zselénszky Gábor gazdálkodik ott, s a növekedés eredményeképpen 1949-re a lakosság létszáma meghaladja a 4500-at. A sámsoni emberek többségének egészen a II. Világháború végéig a földművelés volt a fő megélhetési forrása. Több mint 12000 holdat tett ki a szántó, a többi terméketlen terület. A települést akkoriban majorság övezte.
A település legfontosabb látványosságai: a felújított református templom, a katolikus templom, a millecentenárium tiszteletére emelt székelykapu és az I. Világháborús emlékmű.
Csanádapáca nevét a honfoglaláskor itt megtelepedő „abaca” névcsoportról kapta. Az első település a tatárjárás idején pusztult el. A község csak a XV: században alakult újjá. Ebből a korból, 1488-ból származik Csanádapáca első írásos emléke: egy oklevélen „Apachya” néven szerepel. Ekkoriban már huszonöt portából álló és templommal rendelkező, középkori viszonylatban is jelentős falunak számított. 1596-ban a török csapatok pusztították el a települést. A török hódoltság után a terület kisebb része Harruckern János György hadiszállító tulajdonába került, nagyobb részét pedig 1723-ban a kincstár birtokolta. A területet legelőnek és kaszálónak használták. A jelenlegi község 1821-ben települt újjá. Ebben nagy szerepe volt egy Hengelmüller Mihály nevű bérlőnek, aki dohánytermesztés céljából bérelte a pusztát a kincstártól és ötven családot telepített itt le az ország különböző pontjairól. A község 1836-ban került hivatalosan is bejegyzésre „Nagy Apátza Kertész Község” néven. Az első iskola 1857-ben épült, a római katolikus templom 1859-ben, az evangélikus templom pedig 1896-ban. 1908-tól nevezik Csanádapácának. A településen jelentős tanyavilág alakult ki. Az úgynevezett Vilma-major a községtől délre, Kisapáca pedig északkeletre volt, melyek önálló iskolával is rendelkeztek. A településnek 2883 lakosa van.
Csorvás nagyközség, 5764 lakosú nagyközség Békéscsabától 22 kilométerre, délnyugatra, a 47-es számú főközlekedési út és a 135-ös/Szeged-Békéscsaba/ vasútvonal mentén helyezkedik el. A település háromszor települt újjá, már az 1150-es években „templomos falu” volt. Az utcák jelenlegi szabályos, párhuzamos elrendezését az 1850-es években történt újjáépítés kapcsán tervezték meg. Vasútállomással 1857 óta rendelkezik. A lakosság száma mérsékelten csökkenő tendenciát mutat. 1970 óta nagyközség.
A település jellegzetessége a főtér köré épített három templom és az Erdélyi Hérics, amely kirándulási cél is lehet.
Gádoros, 4077 lakosú nagyközség Békés megyében, a Mágocs-ér partján, Orosházától északnyugatra, 16 kilométerre található. A helységet érinti a 147-es /Kiskunfélegyháza- Orosháza/vasútvonal is. Régészeti leletek szerint már 3500-4000 éve lakták, és három Árpád- kori település nyomaira is bukkantak. A falut Dezséri Rudnyánszkí Sándor, a megye akkori főjegyzője, a környező Gádoros puszta tulajdonosa alapította 1826-ban. Birtokosáról először “Bárófalva”-nak nevezték, majd a nép ajkán “Bánomfalva”-ként jelent meg, később “Bánfalva”, majd 1901. június 1-jével nyeri el mai nevét. A “gádor” átriumot, tornácot, előcsarnokot jelent. a történészek szerint az ősi Gádorost a település templomának kis előcsarnokáról nevezték így. Az 1848-49-es szabadságharcban 18 helybéli küzdött, köztük báró Rudnyánszky Gyula is. 1871-ben már nagyközség, lakosainak száma megközelíti a 2500-at. 1890 és 1910 között ötven család hagyta el a falut, és kivándorolt az Újvilágba. 1920-ban a falu lélekszáma 4490 volt, tíz évvel később pedig 4525. Igazi fejlődése az 1950-es években kezdődött, és mára infrastruktúrája teljeskörűvé vált. Jelenleg is a mezőgazdaság a fő kereseti forrás, a szövetkezet mellett a kárpótlás biztosította földeken is sokan gazdálkodnak. Kisebb ipari üzemek is működnek helyben, de a két közeli város, Orosháza és Szentes nagyvállalatai is sokakat foglalkoztatnak. A művelődési, oktatási egészségügyi ellátás megfelelő szinten biztosított.
A nagyközség nevesebb személyiségei: a Justh család tagjai, Békés József író, dr. Hidasi László egykori orvos és Némann Valéria tanárnő. Udvardi Kossuth Lászlóné, Papp Károly jegyző. A községben található látványosságok közül kiemelkednek: Just Zsigmond és családjának síremléke a nagyközségi temetőben, valamint a róla elnevezett Művelődési Házban megtekinthető állandó kiállítás. Udvardiné Kossuth Lászlóné felújított síremléke szintén a községi temetőben tekinthető meg. Látványosságként még említhető az evangélikus templom, mely 1888-ban, a katolikus templom, amely 1891-ben és a református templom, mely 1929-ben épültek. A falu jövőjének szempontjából lényeges lehet a határában kőolajkutatás közben feltárt termálvíz.
Gerendás 1569 lakosú község a 47-es számú főközlekedési útról leágazva Csorvástól 7 kilométerre található. A település neve először 1418-ban fordult elő egy oklevélen „Gerendaseghaz” formában, amikor is Maróthy János a falu délkeleti részét magának követelte. A XVI. század elején a tulajdonjog visszaszállt Hunyadi Mátyás királyra, aki ezt Corvin János hercegnek adományozta. E terület a török uralom alatt elnéptelenedett. Gerendás újratelepítése az 1700-as évektől az új főúri uradalmak munkaerő-ellátásához szükséges szlovák ajkú jobbágyok letelepítésével történt. A község az 1910-es évek óta tekinthető egységes településnek, s 1924-ben vált önállóvá. A Munkácsy Mezőgazdasági Szövetkezet 1949 óta létezik, s ma is meghatározó Gerendás életében, hiszen felvállalta az integrációt a növényvédelem kérdéseitől az értékesítésig. A település a 1960-as évek óta stranddal is rendelkezik. A gyógyhtású termálvíze 32-34 Celsius fokos. A víz teljes analízise alapján a gerendási víz gyógyvíz.
Műemlék nincs a településen. A katolikus és evangélikus templom mellett, csupán a második Világháború áldozataikra emléket állító emlékmű kínál látnivalót.
Kardoskút 979 lakosú községe Orosháza és Tótkomlós városok között fekszik a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza – Mezőhegyes/ vasútvonal mentén. 1950-ben a hódmezővásárhelyi tanyavilágból önállósult. Híressé kőolaj -és földgázlelőhelye tette. Ebben az időszakban került Békés megyéhez, mert korábban Csongrád és Csanád megye része volt Nagyon hosszú ideig Kardoskút területe puszta volt, amit orosházi és vásárhelyi telepesekkel népesítettek be. A betelepítést segítette, hogy az 1893-ban megépített Tótkomlós- Orosházi vasútvonal érintette a pusztát.
A Kardoskút- Fehér-tavi Természetvédelmi Terület központi része a kelet-nyugati irányban elnyúló Fehér-tó. A Fehér-tavat régészeti emlékei, a pusztákhoz kapcsolódó növénytakaró és állatvilág együttese, illetve a madárvonulásban betöltött rendkívül fontos szerepe miatt Magyarország legértékesebb természetvédelmi egységei között tartják nyilván. Kardoskút a vizes, pusztai élőhelyekhez kötődő vonuló madarak egyik legfontosabb alföldi megállóhelye. A tómeder az éjszakázó- és a pihenőhelyet biztosítja, a környező puszták és mezőgazdasági táblák pedig a táplálékforrás szerepét töltik be.
A fészkelő madarak közül a fokozottan védett gulipán emelhető ki. A Fehér- tónak az európai madárvonulásban betöltött szerepe szinte egyedülálló. Egyes években a vonuló vadlibák száma eléri a negyven-ötvenezret, a vadrécéké a százhúszezret és a megritkult darvak tizenöt-húszezres őszi éjszakázó állományai is gyakoriak. Az alkalmilag idevetődő madárfajok közül a vékonycsőrű póling, a pártásdaru, a vörösnyakú lúd, a kislilik, a vándorsólyom és a récecsapatokra vadászó rétisas nemzetközi jelentőségű. Az UNESCO e jelentős pihenőhelyet nemzetközi értéknek minősítette. Kardoskút- Fehér-tó értékeit a helyszínen található bemutatóteremben lehet tanulmányozni. Ugyancsak érdeklődésre tart számot az itt található szürkemarha, valamint a cigája és a racka juhnyáj.
Nagyszénás 5708 lakosú nagyközség Orosházától északra, 10 kilométerre a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/ és a 126-os/Kisszénás-Kondoros/ vasútvonalak mentén helyezkedik el. A település létezéséről Zsigmond király 1403. november 23-án kelt adománylevele tesz először említést. Történelmi tény tehát, hogy az 1403-as esztendőben, és már a korábbi években is Szénásegyháza lakott terület volt. Mátyás király 1482-ben Corvin Jánosnak ajándékozta Szénást. A mohácsi csatavesztés után a település birtokosa Czibak Imre váradi püspök lett. Szénás a XVI. század közepén igen jelentős, a második legnagyobb település volt a megyében, és a század végéig töretlenül fejlődött és gyarapodott. Az 1596-os törökdúlás a megye más településeivel együtt az ősfalut is elpusztította, s majd csak 1818-tól beszélhetünk újra folyamatos lakosságról. Nagyszénás 1893-tól bekapcsolódott az országos vasúti forgalomba. Az I. Világháború után kialakult az Újfalu nevű rész, majd utána létrejött a falu többi része, és lényegében kialakult a falu mai képe. Hírnevét olajkutatás közben 1954-ben 3000 méter mélyről feltörő 82 Celsius fokos meleg alkalikus jódos gyógyvize teremtette meg.
A település neves szülötte Mendöl Tibor egyetemi tanár, földrajztudós.
Orosháza 31768 lakosú település, Békés megye legnyugatibb városa a 47-es főközlekedési út, valamint a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/, 135-ös/Szeged- Békéscsaba/ és 147-es/Kiskunfélegyháza – Orosháza/ vasútvonalak mentén: fejlett infrastruktúrával, kedvező mezőgazdasági adottságokkal, sokszínű iparral rendelkezik, jó megközelítési lehetőségekkel. Gyors fejlődése ellenére ma is őrzi a hajdani kisváros előnyeit: a pormentes tiszta levegőt, a hangulatos parkosított, virágos utcákat, a nyugodt életritmust. A város környékének történelme az újkőkorig nyúlik vissza, melyet a környéken talált régészeti leletek igazolnak. Első lakói között a kutatók az úgynevezett „Körös-kultúra” képviselőit tartják számon. Nevét birtokosáról, Orostól kapta. Orosháza nevével legelőször egy 1466-ban keletkezett oklevélben találkozunk. Eredetileg Zaránd megyéhez tartozott, annak a XV. századi végleges megszüntetése után került Békés megyéhez. Egy, a mohácsi csata előtti évben keletkezett oklevél Orosházát, mint a Békési uradalom központját említi, tulajdonosai ekkor a Komlóssyak voltak. A török uralom idején a település a pusztulás sorsára jutott. A mai város története a vidék XVIII. századi újratelepítésével kezdődik. A Tolna megyei Zombáról evangélikus hitük miatt elüldözött jobbágyok 1744. április 24-én mint szabad árendások vették birtokukba az orosházi pusztát. A betelepülő lakosság elsősorban földműveléssel és állattartással foglalkozott, de hamarosan kifejlődött a kertkultúra is, majd a XVIII. században az iparos réteg is kialakult. Az orosháziak 1869-ben Táncsics Mihályt választották képviselőjükké. A reformkortól kezdődően lassan megindult Orosháza mezővárosi jellegű fejlődése, melyet felgyorsított az 1870-ben megépített Nagyvárad – Fiume vasútvonal. A hamarosan csatlakozó szárnyvonalak révén a község a Körös- Maros- Tisza közének vasúti csomópontjává vált. Virágzásnak indult a mezőgazdasági feldolgozó a mezőgazdasági feldolgozóipar: baromfifeldolgozás, malomipar, melyhez rövidesen csatlakozott a helyi kisipar, kereskedelem és építőipar. A XIX-XX. századfordulón a „Viharsarok” központja, a szegényparaszti mozgalmak góca. 1891. május 1-jén „az orosházi zendülés” indította el a környék nincstelenjeinek lázongását. A XX. század első felében Orosháza „a legnagyobb magyar falu”. A két Világháború között Orosháza, mint a „legnagyobb magyar falu” szerepelt a köztudatban, 1936-ban már közel 25000 lelket számlált. A trianoni békeszerződés után a város egyszerre a „kis Magyarország” határmenti régiójában találta magát, s ez a tény további fejlődés meghatározója lett. A II. Világháború pusztításai után újraéledő település 1946-ban Rákóczifalva és Szentetornya csatlakozásával emelkedett városi rangra. A környéken felfedezett nagy szénhidrogén-mező és termálvíz feltárás eredményeire alapozódva alakult ki a fejlett gépipar, üvegipar és kohászat. A hagyományos baromfifeldolgozás világhírnévre tett szert, ugyanúgy a biokémia előállítása, mely orosházi szabadalom. Orosháza mára a megye legprivatizáltabb, legnagyobb termelési és beruházási értékkel bíró, legtöbb külföldi tőkét vonzó városa lett, sokszínű kulturális és sportélettel. Itt született Székács József evangélikus püspök, költő, műfordító, Thék Endre asztalosmester, a hazai bútorgyártás megteremtője, Jászai Horváth Elemér költő, újságíró, Boldizsár István festőművész és Darvas József író és politikus.
A város központjában áll a műemlék jellegű késő barokk stílusú evangélikus templom, melynek oltára előtt őrzik a Zombáról elhozott harangot. Először 1777-ben az egykori fatemplom mellett a tornya épült fel. A fatemplom helyén 1786-ban emelték a mait. 1830-ban bővítették a hajóját, és összekötötték vele a tornyot. Szószékoltárát 1798-ban Péky József, orgonadíszét 1832-ben Dunaiszky Lőrinc készítette. A templomkertben álló oszlop az 1831-i kolerajárványra emlékeztet.
A református temploma 1917-ben neogót ízlés szerint épült.
Fennmaradt néhány parasztbarokk és népi építészeti stílusban épült „napsugaras” faormú ház is.
A Könd utca 1. szám alatti víztoronyban Magyarország egyetlen Kútmúzeumának gyűjteménye kapott helyet.
A város kultúrtörténetében mindig meghatározó szerepet töltött be a művészet, különösen a képzőművészet. Számos alkotó indult innen a világhír felé, akik később sem feledkeztek meg szűkebb szülőhazájukról, műveikkel megajándékozták Orosházát. A millecentenárium évében megnyílt Városi Képtár, mely 500 m2-es kiállítóterében olyan neves alkotók kiállítása tekinthető meg, mint Boldizsár István, Bolmányi Ferenc, Pap Gyula és Csáki-Maronyák József festőművészek, valamint a Spanyolországban élő világhírű orosházi szociofotós Müller Miklós alkotásai.
A városközponttól mintegy három kilométerre fekszik Gyopárosfürdő, az „Alföld gyöngye”. A három tóból álló tórendszer 1869-től vált közismertté, mint gyógyhatású fürdő.
Orosháza határában található a kardoskúti Fehér-tó, mely a Körös- Maros Nemzeti Park része. A 488 hektáros szikes vízi világ hazánk egyik legértékesebb madárrezervátuma. A sziki legelőn természetes életkörülmények között él az ősi magyar rackanyáj és a szürkemarha gulya, mely szintén védett.
A közeli nagytatársánci ősgyep igazi természeti ritkaság.
A városkörnyéki tanyák ma romantikus szálláshelyek, lovaglási és vadászási lehetőségekkel.
Pusztaföldvár Békés megye délnyugati vidékén, Orosházától mintegy 12 kilométernyi távolságra fekszik. A község nevének Földvár első előfordulásának bizonyítékául Szilágyi Erzsébetnek, Hunyadi János özvegyének 1463-ban latinul írott „Feldwar2 levelét jelöli a szakirodalom. A XV. században Fekete- Földvárnak, a XVI. században Varjas Földvárnak nevezték. A korabeli adatok szerint 1557-ben 30 család lakta a községet. A kincstár, később mint „uratlan” birtokra rátette a kezét földvárra, hozzávásárolt még több mint 7 hold területet, pusztát, ezután kezdték Puszta- Földvárnak nevezni. 1841-ben, az újratelepítéskor Torontál megyéből érkeztek Földvárra az első lakók. A dohánytermesztés kifejlesztése végett kertészközséggé vált Földvár. A mai földvár a főútvonalaktól félreeső „kis szigeten”, a világtól elzártan elhelyezkedő 1971 lakosú falu. A község két településrészből áll. A régebbi öregfaluból, helyi elnevezéssel Nagyfaluból és a másik, az újabb telepítésű Újfaluból. A település lakosainak megélhetését a mezőgazdaság biztosította.
Jelentős emléke a tatársánc, mely i.e.VIII-V. századi sáncmaradványt rejt. Az egyik a félkör alakú Nagytatársánc, a másik az ősfolyó túloldalán lévő Kistatársánc.
A 6550 lakosú város a Békési- hát kistáj középső részén fekszik. A helységet érinti a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/ vasútvonal. Tótkomlós a honfoglalás kori leletek tanulsága szerint a település és a környéke különböző népek által lakott volt. Ennek a korai időszaknak egyik máig is fennálló emléke a nagykopáncsi kápolna. Első okleveles említése 1453-ból származik, de a település századokkal korábban keletkezhetett. A török időkben, a XVI. század végén, a magyar népességű falu teljesen elpusztult. Az elnéptelenedett komlósi birtokra báró Rudnyánszky József 80 szlovák családdal 1746. január 8-án meg is kötötte a telepítésre vonatkozó szerződést, akik Szexty György lelkész vezetésével 1795-ben megépítették a most is pompázó, barokk stílusban épült monumentális evangélikus templomot. A település népe jól megőrizte a szlovák tradíciókat, a nyelvhasználat mellett a díszítőművészetben (festett bútorok, szőttesek, hímzések, kerámia) is. Hosszú évtizedekre meghatározta a falu sorsát, a település lakosságának szerkezetét az 1946-48-as szlovák-magyar lakosságcsere. A lendületes fejlődésnek köszönhetőe, hogy a nagyközséget 1993. november 1-jén várossá nyilvánították.
A városba látogatókat számos látnivaló, nevezetesség és kikapcsolódási lehetőség várja. A településen a szlovák tradíciókat megőrzése végett, több régi lakóház műemlékké nyilvánítva. Ilyen többek közt az 1886-ban épült és gazdagon berendezett lakóház is, mely ma már tájház, s melyben minden egyes tárgy a népi hagyományok megörökítője. A tájházban található, a város egyik híres szülöttjének: Tomka Juditnak a berendezett emlékszobája is.
Ugyancsak a népi kultúra színtere a XIX. században épült Szép utcai Szlovák Ház is. Az emlékház berendezését a korabeli festett tótkomlósi bútorok, illetve lakberendezési tárgyak gazdagítják.
A tótkomlósi tanyavilág emlékét őrzi a Tanyamúzeum. A tanya előkertjében nő a város nevében és a címerében szereplő növény, a komló.
A városházával szemben álló egyemeletes épületben tekinthető meg az 1067 darabból álló szlovák néprajzi gyűjtemény, mely Koppány János evangélikus lelkész, nemzetközi hírű magángyűjteményéből alakult ki.
Gyűjtemények sorát gazdagítja a település neves költőjének, Juraj Dolnozemsky magángyűjteménye is, mely a helyi szlovákság népi kultúrájának jellegzetes tárgyait foglalja magában. Az egyedülálló gyűjtemény a költő szülőházában tekinthető meg.
A város büszkesége és gyakran látogatott idegenforgalmi központja a Rózsa Fürdő, mely 1942 óta áll folyamatosan a környék, és a helyi lakosság rendelkezésére. Kellemes kikapcsolódásra ad alkalmat a falusi turizmus láncszemeként emlegetett, Gyúrós tanya. Az idillikus környezetben az idelátogatók bepillantást nyerhetnek a falusi életmód mindennapjaiba. A szabadidő hasznos eltöltését szolgálja a Komlós pusztán kiépített Lada- cross pálya, a Szekeres panzió automata tekepályája, a könyvtár a különböző szolgáltatásaival, valamint a Korzó mozi. A természetet kedvelők számára pedig őz, nyúl és fácán vadászatára van lehetőség. Természeti érték még a Száraz-ér, mely a Maros hordalékkúpján kialakult természetes vízfolyás. A ökoturizmus kedvelői számára túraútvonal kialakítását tervezi a Száraz-ér Társaság.