January 5th, 2010 3404 Sarkadi kistérség
Biharugra 1108 lakosú határközség Vésztőtől 20 kilométerre, északkeletre, a Sebes- Köröstől délre fekszik. Múltja a régi időkre nyúlik vissza. Mintegy 1300-1400 évvel ezelőtt az avarok ittlétét tételezhetjük fel. Nevét Ugra magyar főúrról kapta, aki a Csák nemzetségből való volt. Ő alapított Váradtól 25 kilométerre, a Körös mentén monostort, amit később Ugra monostoraként említenek a források. A falu múltjáról beszélve nem szabad megfeledkezni Szabó Pál író munkásságáról, aki írásaiban nagyon szépen bemutatta a falusi élet sokszor keserves, de mégis gyönyörűséges dolgait, az itt élő emberek érzelemvilágát. 1918 előtt Nagyvárad vonzáskörzetébe, s mint a neve is mutatja, 1950-ig Bihar megyéhez tartozott. Neves szülötte Kiss Irén, művésze és Szabó Pál író.
A református templom 1712-ben, barokk stílusban épült.
A református parókia falán emléktábla őrzi a Mezőberényből Erdélybe induló Petőfinek 1849. július 18-i itteni éjszakázását. A másik tábla Kiss Irén emlékét jelzi.
A Bölöny-kúria a XIX. század elején klasszicista stílusban épült, a század második felében romantikus ízlés szerint átalakított Bölöny József földbirtokos és színházi intendáns 1911-ben iskola céljára a községnek adta.
A Szabó Pál Emlékház 1790-ben már álló szülőházát az író, mint kőműves maga bővítgette. Kedvelt munkahelye, napfényes verandája ma is úgy áll, mint életében. Az író hamvai a helyi temetőben nyugszanak.
Biharugra a Sárrét gyöngyszeme, különösen természeti értékei miatt. A falut mintegy 2000 hektáros halastó-rendszer veszi körül, amely amellett, hogy csodálatos látványt nyújt az ideérkezőknek, sok ritka madárfajnak a tartózkodási helye is. A település lakói főként a mezőgazdaságból próbálnak megélni.
Geszt település nevével, első alkalommal az 1213-as Váradi Regestrumban találkozhattunk. Geszt határközség 877 főt számláló település a román határ mellett, Békés megye északkeleti térségében. Az Anjouk korában feltehetően adománybirtok. Lakosai kezdettől fogva mind magyarok voltak, akik a XVI. század első felében protestánsok lettek. 1514-ben a Dózsa parasztháború idején Gesztről Dózsának 9 katonája volt a 200 lakos közül. 1602-ben a török felégeti a falut. A Rákóczi szabadságharc bukása után a település birtokjogáért több főúr pereskedett. A királyi tábla előtt folytatott pert végül is Tisza László nyerte meg és 1766. augusztus 9-től birtokolta. A Tisza család birtoka korábban Borosjenőben volt. A Tiszák évszázadokra visszamenően kimutatták családjuk nemesi származását. Bizonyították kapcsolataikat Rudolf királlyal, akitől 1578-ban kapták a nemességet, majd I. és II. Rákóczi Györggyel való kötődésüket. Itt születtek a grófi család nevezetes tagjai a XIX. és XX. században: Tisza Lajos, Bihar megye nagyhatalmú adminisztrátora. Jókai róla és gyermekeiről mintázta a Kőszívű ember fiai című regényének szereplőit. Tisza Kálmán, “az öreg kegyelmes”, a “bihari pontok” szerzője, a szabadelvű párt élén 1875-től 15 éven át miniszterelnök. Tisza Lajos, a szegedi árvíz újjáépítési királyi biztosa. Az ifjúkorában elhunyt Tisza Domonkos költő, Arany János tanítványa. Tisza István, a vasakaratú, következetes államférfi, a dualizmus legkoncepciózusabb védelmezője. 1772-ben épült barokk stílusban a Tisza-kastély. 1790 körül oldalszárnnyal bővítették. A Tiszák 1944 őszéig birtokolták az uradalmi jogokat. A nevezetes történelmi személyiségek között kimagasló irodalmi örökséget hagyott ránk a XIX. század költőóriása. Amire Geszt lakossága jogos önérzettel gondolhat, az Arany János itt tartózkodásának története. A költő is szívesen emlékezett Gesztre, az itt töltött néhány hónapra. 1851. május 13-án érkezett Gesztre, mint a Tisza család legkisebb fiának megfogadott házi nevelője, s október végén költözködik, hogy elfogadja Nagykőrösön a felkínált tanári állást. Szállást a kastély emeleti “pavilon”-szobájában kapott, de ő szívesebben tartózkodott a kis kerti lakban. Tanítványával - Domokossal - komolyan, nagy hozzáértéssel foglalkozott. A geszti tartózkodás költői élményforrássá is alakult. Négy verse Geszten született: a Hajnali kürt, A dajka sírja, A gyermek és szivárvány és a Domokos napra. Másutt született, ám témaválasztását tekintve geszti vonatkozású a híres Ágnes asszony című ballada és a tetemre hívás. Gesztnek 1850-ben 1300 lakosa volt. 1920-ban 1821 volt a lakosok száma, majd fokozatosan csökkent, különösen 1960-tól. 1960-ban 1468 lakos. A lakosság jelentős része mezőgazdaságból élt, 1960-tól a legtöbben a termelőszövetkezetben dolgoztak. A szövetkezet felszámolása után egyre több a munkanélküli. Jelenleg elöregedő, lassan elsorvadó falu képét mutatja a település. Jelentősen megnőtt a roma kisebbséghez tartozók száma.
A község közepén 37 méter magas református templom emelkedik ki a gesztenyefák közül. A török időben lényegesen kisebb volt és zsúpfedeles. A templom 1745-ben, a barokk tornya 1776-ban épült. Többször is átalakították, utoljára 1928-ban.
A templom és a lelkészlak között keskeny gyalogút vezet a Tisza-család hajdani kastélyához. A kastély klasszicista stílusban épült egy erkéllyel és két terasszal. Magasföldszintes, középső része emeletes, kupolás tetejű épület. Hozzá nagy kiterjedésű park tartozik. Eredeti fundamentumán épült ujjá, berendezése a Petőfi Irodalmi Múzeum irányításával alakult ki. Az emlékház gyakori látogatottságát a vendégkönyv tanúsítja. A házikótól kőhajításnyira emlékoszlop őrzi halhatatlan költőnk nevét.
Az ótemetőben található Tipold Antal Honvéd ezredes és édesanyja sírja, aki a szabadságharc bukása után Geszten, a Tisza családnál kapott menedéket. A sírkövön a következő felirat olvasható: “Itt nyugszik Tipold Antal Honvéd ezredes és dandárparancsnok, Az 1848/49 diki magyar Szabadság Harcznak egyik nemes áldozata. Szül. Pápán 1814 Octóber 14-én Megh. Geszten 1868 Február 15-én” Az ezredes sírját az általános iskola tanulói tartják rendben.
Körösnagyharsány 677 lakosú határközség Békés megye északkeleti részén a román határ mellett található. A helységet érinti a 127-es/Gyoma-Vésztő- Körösnagyharsány/ vasútvonal is. Az egykori Sebes – Körös árjairól védett dombvonulat ősidők óta lakott volt, s a honfoglalás után is hamarosan benépesült. A község neve már 1214-1236 közötti Váradi Regestrumban szerepel, mint kápolnával rendelkező település. 1605-ben Bocskai István erdélyi fejedelem hajdúvárosi rangra emeli Harsányt, s ez által a lakosok hajdújogokat kapnak. A település életében változást csak az 1990-es évek eleje hoz, ekkor sok nehézségek közepette is, de szabadon megkezdi lassú fejlődését.
Kötegyán 1555 lakosú, az ország délkeleti részén fekvő határközség, melyet a Körös folyóból kiváló Gyepes – Csatorna szel ketté Sarkadtól 11 kilométerre, keletre. A helységet érinti a 128-as /Püspökladány- Vésztő- Kötegyán- Békéscsaba/ vasútvonal is. A település a X-XI. század környékén jött létre. Az itt letelepedett családok földműveléssel, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak. Neve és a lakott területek elhelyezkedése többször változott. A legnagyobb pusztítást a tatárjárás okozta, majd az újratelepülést követően a török dúlás következtében a XVII. század végére ismét elnéptelenedett. A később visszatérő lakosok új helyen, Remete községben telepedtek le, s amikor az egykori Kötegyán területét is hozzácsatolták már Kötegyánremetének hívták. A község neve utóbb ismét Kötegyánná változott, s a XVIII. század második felében egyre nőtt a lakossága. Az iskola működésének megkezdése mellett az itt lakók életére nagy hatást gyakorolt az akkoriban épült és ma is álló református templom. Az első Világháború után Kötegyán határfaluvá vált, külterületének egy része Romániához került. A Trianoni békeszerződés miatt a vasútja is veszített jelentőségéből. A falu élete minden területen megbénult, a lakosság száma nem gyarapodott. A második világégést követően a birtokosok elmenekültek, és az itt élő emberek termelőszövetkezetekbe tömörültek.
Méhkerék 2318 lakosával, Békés megye északkeleti részén a román határ közelében helyezkedik el a 98%-ban rom nemzetiségűek lakta település. A helységet érinti a 128-as/Békéscsaba- Kötegyán- Vésztő- Püspökladány/ vasútvonal. Az első írásos emlék 1359-ből való. Méhkeréken, mint román településen a görögkeleti ortodox egyházi élet a jellemző. A román népi hagyományápolást nagyon fontosnak tartják: román népi zene, román bihari táncok és a Román-Bihari tájra jellemző népviselet.
Mezőgyán 1322 lakosú határközség Komáditól délre, 16 kilométerre fekszik. Hajdan Bihar, ma Békés megyéhez tartozik. Területe ősidők óta lakott. Írásos adatok bizonyítják, hogy a XIII. században „A Szent király jobbágyfiai” lakják. A település hitéletére jellemző, hogy már 1214-ben temploma volt, román stílusú keresztény temploma még 1721-ben is fennállt, református templomát 1794-ben építették.
Okány 2971 lakosú község a 128-as/Püspökladány- Vésztő- Kötegyán- Békéscsaba/ vasútvonal mentén, Vésztőtől keletre, 8 kilométerre fekszik. Egy nyomtávú vasútvonalán teherforgalom is bonyolítható. Okány község múltját, történelmét, sorsának alakulását 1220-tól II. András király idejéből származó írott forrásbeli említésétől lehet nyomon követni. A mai Okány község területén az őskori előzmények, a régészeti leletek közvetítésével ismerhető meg. A település lakóinak túlnyomó többsége ma is a mezőgazdaságból próbál boldogulni.
Sarkad 10820 lakosú város Békés megye északkeleti részén, a Fekete – Körös jobb partján, néhány kilométerre a román határtól fekszik a Gyula – Debrecen összekötő út és a 128-as/Püspökladány- Vésztő- Kötegyán- Békéscsaba/ vasútvonal mentén. Sarkad területe a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Ezt bizonyítják az eddig előkerült régészeti leletek. A bronz és a későbbi korok leggazdagabb lelőhelyének Peckes-vár környéke bizonyult. Az erdélyi hegyekből elinduló Körös és Gyepes folyók magukba gyűjtve a források és erek vizeit, folyóvá duzzadva érték el Biharországot. A vízszabályozás előtti időkből ránkmaradt térképeken látni, hogy az állandóan vagy időszakosan vízzel borított rész milyen nagy földterületre terjedt ki. Ez a földművelés helyett inkább az állattenyésztésnek kedvezett. Ha Sarkad nagy kiterjedésű határában a lápokból, erek által körülfolyt, kiemelkedett szigeteket végigjárjuk, megtaláljuk az őskori és a későbbi népesség telepnyomait. A honfoglaló magyarok Sarkadon való letelepedését bizonyítják azok a régészeti leletek, melyeket Peckesvár körzetéből hoztak elő. Hogy mely törzs nemzetségei telepedtek meg itt, arról írásos emléket nem ismerünk. Beszélőek viszont a helynevek, a korán elpusztult, de a dűlőnevekben megmaradt Árpád-kori falvak nevei. Sarkad határában a Peckes-vár közelében Nyék és Jenő törzs emlékét őrzi Nyék-puszta és Jenő-puszta. Sarkad fejlődését az 1241-es tatárjárás állította meg. Ekkor pusztult el Nyék és Jenő falu is, mely nem épült újjá. A megmaradt lakosok a pusztítás elől olyan helyekre húzódtak be, melyek jobban védhetők voltak. Feltehetően Peckesvára is ekkor rongálódott meg annyira, hogy a későbbiekben csak őrtoronyként használták. Az ősi falut Bihar várhoz tartozónak tekintjük, a XII. század derekán adománybirtokként kapta a várnép eredetű Lél. Ezen Lél nemzetség utódainak tekintik magukat a ma is Sarkadon élő Leel-Őssiek. E név viselői minden században szerepeltek a település történetében. Sarkad a XIV. és XV. században oklevelekben is többször szerepel, melyek bizonyítják, hogy lakosainak száma folyamatosan növekedett, és a település gazdaságilag is gyorsabban fejlődött, mint a környező falvak. A XV. századi oklevelekben többször városként emlegetik Sarkadot. Hogy mikor nyerte el mezővárosi rangját, arra írásos anyagot nem találtak. Oklevélben Sarkadot mezővárosként először 1510-ben említik meg. A török veszedelem közeledtével a sarkadiak új erősség kiépítését határozták el, feltehetően közös megegyezéssel Sarkadi Boldizsárral, az akkori idők legnagyobb helyi földbirtokosával. Az ő kastélyát vélték legjobban védhetőnek, melyet a Gyepes folyó ölelt körül. A megerősítési munkálatokhoz 1516-an fogtak hozzá. A földvárrá való átalakítás három időszakát jegyezte fel a történelem. Az első időszak 14 évig tartott. A vár erődítési rendszere főként a természeti adottságokra épült. A várhoz őrtornyok is tartoztak. A sarkadi földvár megerősítési munkálatait siettette az 1514-es parasztháború. A dél-bihariakkal együtt a sarkadiak is harcba szálltak Dózsa oldalán. A Mohács utáni új helyzetben Magyarország önállóságának fennmaradását az Erdélyből elindult Szapolyai János támogatásában vélték. A hatalmi határok pontosan nem alakultak ki ebben az időben, eleinte Sarkad is olyan senkiföldjén terült el, melyet mindenki igyekezett megsarcolni. Sarkad először 1571-ben került török kézre, öt évvel később, mint ahogy Gyula vára elesett. A sarkadi földvár első kapitánya Sarkadi Boldizsár lett, akit fia, Farkas követett. Az ő irányítása mellett folyt 1566-tól 1571-ig a megerősítés második szakasza. 1596-ban a fejedelem hajdúkkal erősítette meg a várat. A reformáció a hajdúk révén korán eljutott Sarkadra. 1552-ben Dévai Bíró Mátyás, 1553-ban Szegedi Kiss István a sarkadi prédikátor. 1600 februárjában a sarkadi hajdúk nagyvárad védelmére siettek, s ezt a gyulai törökök megtudták. A befagyott tó jegén, mely a gyulai vár északi sarkáig terjedt könnyen átjutottak Sarkadra, s az ottmaradt kevés várőrséget és a lakosság egyrészét (mintegy 400 főt) lemészároltak. E tömegsírt a református templom szomszédságában találták meg. 1604-ben Bocskay István fejedelem ismét hajdúkkal erősítette meg Sarkad várát. Ez időben Dormán Péter volt a várkapitány, akinek még ma is határrész őrzi nevét. 1620 és 1659 között Csatári János és hasonló nevű fia volt a várkapitány. A fejedelemség védelmének növelése érdekében I. Rákóczi György Sarkad várának megerősítését rendelte el 1636-ban. Ez az erődítési munkálatok harmadik szakasza, mely nyolc évig tartott. Rákóczi 1644 július 9-én több sarkadit nemességgel jutalmazott, és e naptól nevezhetjük Sarkadot hajdúvárosnak. A hosszantartó háború a fejedelemség gyengüléséhez vezetett, és Sarkad is végleg török kézre került 1660-ban. Sarkad Nagyváraddal egyidőben szabadult meg a töröktől, ezt követően viszont a Habsburg uralom következett. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban történt zászlóbontása ismét reményt ébresztett a sarkadiakban. Hozzákezdtek öreg váruk kijavításához, és a bihari gyűlésen ismertté vált Szabó Sándort választották meg várkapitánynak. Még 1703 nyarán 300 sarkadi hajdút küldtek Rákóczi seregébe. Szálka is volt a sarkadi vár az aradi császáriak szemében. Parancsnokuk a rácok biztatására ágyúkkal és hadinéppel jól ellátva rohamozta meg 1707. február 13-án a sarkadi várat, ám Szabó Sándor e támadást visszaverte. 1709-ben a sarkadiak között kolera tört ki, és az aradi rácoknak sikerült a várkapitányt foglyul ejteni. 1711. január 11-én a sarkadiak különbékét kötöttek a Nagyváradon székelő Lőwenburg császári ezredessel. Sarkad várát és a környező lakóépületeket még ebben az évben földig lerombolták. A lakosság a mocsár és erdők világába keresett menedéket. Ezt használta fel a gyulai új földesúr, Harruckern báró, hogy birtokához csatolhassa a sarkadi tóterületét. Bármilyen eredetű volt is Sarkad mezővárosi jogállása, minden vita ellenére a XIX. századig megmaradt. Sarkad város pecsétje 1677-es keltezéssel a mezőváros előjogait mutatja. Sarkad gazdasági fejlődését lassította a Gyepes és a Körös folyók gyakori kiöntése. A gátak építése 1777-ben kezdődött, de csak a XIX. század második felében rendeződött megnyugtatóan a vízszabályozás. 1799-től Sarkad új földesura Almássy Ignác lett, akinek utódai 1945-ig itt maradtak. Az iparosok és kereskedők létszáma állandóan nőtt. 1836-ban kísérleti jelleggel cukorgyár létesült Sarkadon. A nemzeti megújulás reformmozgalma Sarkadon is éreztette hatását, 1848-ban a helyi nemzetőrök (119 neve ismert) a különböző csatatereken derekasan helytálltak.
Világostól a fegyvert letévő honvédek többsége Nagyvárad helyett Zerinden keresztül, a sarkadi fogolytáborba került. Az ide érkező nemzetőröket és vezetőiket a mostani katolikus templomnál lévő téren fogadták a sarkadiak. A foglyok többségét itt szabadon engedték. A magasabb rangú tiszteket az Almássy kastélyban szállásolták el. Köztük volt Nagy-Sándor József és Knézich Károly tábornok is, akiket később Aradon kivégeztek. 1866. május 1-én tűzvész pusztította el a város központi részét. A leégett házak száma 73, s közte volt a református templom is. A városháza is leégett, az itt őrzött iratokkal együtt. 1869-ben alakult meg a 48-as és Függetlenségi Népkör. Díszelnökének Kossuth Lajost választották meg. Kossuth száműzetéséből küldött köszönőlevele a II. Világháború idején pusztult el. Fiai két alkalommal is voltak Sarkadon. Sarkad mezővárosi jogát 1887. április 25-én vesztette el. A XIX-XX. századforduló idején is tartott a gazdasági fellendülés. 1904-ben cserép és téglagyár létesült, 1909-ben a Sarkadi Gazdasági Takarékpénztár is megkezdte működését. 1910-ben beindultak a cukorgyár építésének munkálatai. A trianoni békeszerződés új helyzetet teremtett a térségben. Sarkad határmenti község lett. A tanácsrendszer bevezetésével, illetve a megyerendszer korrekciójával 1950. március 15-én megszűnt Bihar megye. Azóta Sarkad Békés megyéhez tartozik. Városi rangját 1989. március 1-jén kapta vissza.
Sarkadkeresztúr 1848 lakosú település, részei Varsányhely és Kisnyék. A helység a 128-as/Püspökladány- Vésztő- Kötegyán- Békéscsaba/ vasútvonal mentén, Sarkadtól 8 kilométerre, északra fekszik. A község területén végzett ásatások leletanyagai bővelkednek őskori /pl. bronzkori és kelta/, illetve népvándorlás kori /szarmata/ valamint Árpád-kori leletekben. A csapháti ásatások során X-XI. századi temető, míg a medgyesi ásatások során Árpád-kori templom és település romjait tárták fel. A feltárások bizonyítják, hogy ez a hely ősidők óta lakott, s azt is, hogy Keresztúr Árpád-kori elődje templomos település volt. A Keresztúri Református Egyház a régebbiek közül való. A török támadások idején, Sarkad pusztulásakor felégették Keresztúrt is.
A Rákóczi szabadságharc kezdetén 1704-ben labancok támadták meg a települést, lakossága a sarkadi földsáncokba menekült. Később néhányan visszamerészkedtek elpusztult helységükbe. 1717-1725 között újraépült a falu. A településen a munkanélküliségi ráta jelenleg 25 %- os. Az egyetlen jelentős munkaadó a helyi önkormányzat. A helyiek főként a közeli városokban: Gyulán és Békéscsabán vállalnak munkát, s naponta ingáznak munkahelyük és otthonuk között. A termelési és gazdasági körülményeket figyelembe véve a sarkadi körzet az országos összehasonlítás szerint hátrányos helyzetű, Békés megyében is a szélsőségesen nehéz körülményektől szenvedő térségek közé tartozik. Természeti adottságai /éghajlat, talaj/ kedvezőtlenek, ezek szerencsétlen egybeesése megnehezíti az eredményes mezőgazdasági termelés folytatását, mindezek ellenére a lakosság nagy része földműveléssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. Hektáronkénti átlagos aranykorona érték 15,2, ami igen rossz minőségű talajt jelez. A termelési és gazdasági körülményeket együtt vizsgálva meg kell állapítani, hogy sem a mezőgazdaság, sem az ipar nem teremt megfelelő alapokat olyan fejlődéshez, ami a községnek a kívánt ütemű előrejutást lehetővé tenné. Elsősorban erre vezethető vissza, hogy Sarkadkeresztúr népessége tartósan és folyamatosan csökken. A községben egy nyolcosztályos általános iskola működik, jelenleg 176 tanulóval. Párhuzamos osztályok nincsenek. A közművelődési, kulturális tevékenység leginkább az iskola berkein belül, illetve a helyi könyvtárban zajlik, hiszen Keresztúron nem működik művelődési ház. A községben gyógyszertár, postahivatal és Takarékszövetkezet üzemel. Az Idősek Klubja hétköznap fogadja a kikapcsolódni vágyó idős embereket. Az egészségügyi ellátás megfelelő. A sportélet igen színes: a helyi sportegyesületben felnőtt focicsapat, ifjúsági focicsapat és női kézilabda-szakosztály is működik. Egy technikai tömegsport klub is létezik, melynek fő profilja a lövészet. Sarkadkeresztúr egyetlen sporttelepéhez öltöző és büfé is tartozik, valamint füves focipálya és egy aszfaltos edzőpálya szolgálja ki a sportolni vágyók igényeit. A településen több vallási felekezet is együtt él: református, római katolikus, görög- keleti és baptista. A településen egy templom és három imaház található. Az ünnepi alkalmakkor az I. és II. Világháborús emlékhelyet és a Millecentenáriumi emléktáblát koszorúzzák meg az itt élők. Az 1848-49-es szabadságharc tiszteletére a Szabadság téren kopjafát állítottak a keresztúriak.
Újszalonta 135 lakosú határközség Sarkadtól 15 kilométerre, északkeletre fekszik. A település története összefügg Nagyszalonta történetével, 1920 előtt annak egyik tanyája volt. A XVI. század végéig az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott, majd a hajdúk fennhatósága alá került. A törökök miatt lerombolták a falut. I. Rákóczi György valószínűleg, a mai Újszalonta határában vívta meg 1636. október 6-án győztes ütközetét a török ellen. A falu csak a XVI. század végén kezdett benépesülni. A trianoni határrendezésig Nagyszalonta közigazgatási területéhez tartozott. Külön érdekessége, hogy 1922-ig Románia része volt, majd ezt követően a Kötegyánon áthaladó vasút miatti határkiigazításkor került végleg Magyarországhoz. Rövidesen önálló településsé vált előbb Kisszalonta, azután Nagyszalonta, utóbb 1927-től Újszalonta néven. 1950-ig Bihar megyéhez tartozott, s csak ezután vált Békés megye mai napig legkisebb településévé. Az 1975-ig önálló Újszalontát Kötegyánhoz csatolták, s ekkor kezdődött meg a falu visszafejlődése. Bár 1990-től ismét önálló, a korábbi évek falurombolását nehéz helyrehozni.
Zsadány 1783 lakosú község Komáditól délre, 9 kilométerre fekszik. Az írott emlékek közül 1219-ben a Váradi Regestrum tesz először említést Zsadányról. A XIX. század elején Zsadány már tekintélyes település volt, nem elhanyagolható Gazdaságtörténelmi adalék, hogy 1811-ben szárazmalom épült a községben, ahol a környéken termelt gabonát dolgozták fel.
Zsadány legfőbb nevezetessége az 1794-99 között épült református templom, a biharugrai tavakhoz tartozó Begécsi víztározó, a természetvédelmi területként nyilvántartott Holt Sebes-Körös part, a Körös – Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Orosi, Vátyoni puszták és a több évszázados tölgyfás.