January 5th, 2010 3605 Mórahalomi kistérség

Ásotthalom 4382 lakosú határközség az 55-ös főútvonal mentén, Mórahalomtól 10 kilométerre, nyugatra fekszik. A mai település tájának földje sivár, terméketlennek hitt futóhomok; amelyet sokáig csak jószáglegeltetésre használtak. A homokbuckás tájat itt-ott vízállások, nádasok tarkították. A területen már a bronzkorban is laktak Átokházán bronzkori tárgyakat találtak a földművelés során. Az idős emberek sokat emlegették a határban lévő “Templomhalmokat”, melyet a környezetükből 6-7 méterre emelkednek ki. Ahol templom épült, ott falunak, sőt egymáshoz közeli településnek is lennie kellett. A domboz közeli partokon nagy számú Árpád kori edénytöredék, köztük egy 1300-as évek közepéből származó cserépbogrács-darab került elő. Ebben az időben a 20-40 házas település már tekintélyes falut alkotott. A török hódoltság alatt a táj elnéptelenedett, a lakosság a védelmet nyújtó városba, Szegedre húzódott. 1280 táján a környékre kunokat telepítettek. Átokháza neve a török hódoltság után gyakran szerepelt a kun puszták pör-irataiban. Az Ásotthalom helynév 1778. évi szegedi határtérképen és a vele egykorú városi iratokban bukkan fel először. 1850-es évektől Szeged városának földbérleti politikája elősegítette a határ további benépesedését. Ebben az évben a “város” a mai község központjában tanyát építtetett, ebből ered az 1950-ig használt Várostanya helységnév. 1883-ban nyílt meg az “Alerdészeti iskola”, melyre Ferenc József is hivatalos volt, és a látogatás emlékére a település hivatalos neve Királyhalom lett. 1927-ben megépítették a mai keskenyvágányú vasutat, ami közelebb hozta a tanyavilágot a városhoz. Béke Filmszínház 1948-ban épült. Községi pénzintézet 1958-ban. Művelődési Otthon 1951-től működik. Könyvtár 1962-től működik. A millenniumra és a XIX-XX. századfordulón épített tanyai iskoláit: a gátsori, a halastelki, az irodasori és a köröséri népiskolát az 1960-70-es években bezárták, ma művelődéstörténeti emlékhelyek. A község lakosságának többsége római-katolikus. Amíg nem volt templom, a lakosság vasárnaponként és ünnepnaponként egyes tanyaházakban, vagy a külterületi iskolákban gyűlt össze. Az összejöveteleken egy idősebb, írástudó asszony volt az előimádkozó énekes.
1928-ban épült fel a plébánialak, ezt követte a templom felépítése 1930-ban. A terveket Kövér Tibor és Szojka Jenő városi mérnökök készítették. Berendezései műemlék jellegűek, ugyanis a templom padjai és orgonája a Szegedi Szent Demeter templom lebontása után kerültek község templomába. A freskókat Parobek Alajos készítette.
A Szent Erzsébet-kápolna és az Emlékerdő az 55-ös főközlekedési útról közelíthetőek meg. A hagyomány szerint az itteni Ruzsa-fa ágai közt húzódott meg egyszer Rózsa Sándor a híres betyár.

Bordány 3147 lakosú község a Szegedet Kiskunhalassal összekötő országút mentén, Szegedtől 21 kilométerre fekszik. A Bordány községi tanyavilágot négy dűlő alkotja, melyek a következők: Bordány dűlő, Béke dűlő, Mező dűlő, Seregélyes dűlő. A dorozsmai tanyákon a tanyaközpont kialakulását a Halas és Majsa felé haladó két törvényhatósági út tette lehetővé. Az egyik kövezett út, Szegedről indul ki és Dorozsmát Halassal köti össze. Ezen főútvonal mentén alakult ki a dorozsmai községházától számított 13,4 km-nyire fekvő Kistemplom-tanyaközpont. A Szeged környéki települések feltárásából igen sok Móra Ferenc néprajzkutató nevéhez fűződik, aki Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után átvette a múzeum igazgatását. A Szeged története című könyvben a gepidák kora (454-567/568) tárgyi hagyatékuk (155. oldalon) kapcsán került a legkorábbi időben említésre Bordány neve. “A szegedi határ - egyelőre szórványos - leletei arra mutatnak, hogy a Duna-Tisza közének gepida érdekeltségű része valószínűleg egy keskeny Tiszamenti sávra korlátozódott. A Baksról, Bordány-Mező-dűlőről és Kunhalomról előkerült, jellegzetes formájú és díszítésű edénytöredékek gepida településekről, vagy sírmellékletekből származnak. A Kiskundorozsma délnyugati határrészén végzett terep bejárások V-VI. századi gepida településnyomokat is eredményeztek.” A Szegedi Móra Ferenc Múzeumban találhatók az 1972-ben Kürti Béla ásatásakor Bordány, Mező-dűlőben előkerült 75.2.28., 75.2.36-40. leltári számú töredékek. A honfoglalás után megtelepülő magyarok kisebb csoportjai a Dél-Magyarországi területen is megtelepültek - “Dienes István: A bordányi (Csongrád megye) honfoglaló magyar asszony lószerszáma.” Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1956. 46-50. oldal. “A vezető rétegbe tartozó urak sírjait a magányos temetkezések jellemzik, ezen túl a gazdagon díszített ruházat (vertes öv), sok ékszer (kar-, láb- és nyakperecek, hajfonat díszek), lovas temetkezés, gazdagon díszített lószerszám és ezüstből készült, gazdagon aranyozott, palmetta díszes edénykék jellemzik. Nemzetségfők feleségeit rejthetik magukban a legelőkelőbb magányos női sírok (Balotaszállás, Bojárhalom, Bordány, stb.)”. A lovas sírokból a kardok, kengyelek, oldalpálcás zabla, nagyméretű övveret töredék kerültek elő. 1850-es évektől Dudáskápolna, vagy Dudásközpontnak hívták. Ezt az elnevezést onnan kapta, hogy Dudás István és neje, Czékus Franciska, tanyai lakosok a saját birtokukból körülbelül 800 négyszögöl földet engedtek át fele részben piacnak, fele részben pedig templom építés céljainak. 1910. április 24-től a Községi Elöljáróság a “Dudáskápolna” elnevezést megszüntette és “Kistemplomtanya Központ” lett az új település hivatalos neve. Kistemplomtanya 1945 után Kiskundorozsma kirendeltsége lett.  “A belügyminiszter 5203-11-8/1949. (I. 8.) számú rendeletével Kistemplomtanya községgé alakulását elrendelte.” (Magyar Közlöny 94. sz. 1949. V. 4.) Az első Tanács 1950. augusztus 9-én alakult, melynek első testülete 25 tagból állt.

Forráskút 2299 lakosú község Szeged-Kiskundorozsmától 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. Dorozsma valamikor ősrégi halásztanya volt. Drusma vagy Durusma nemzetség nevét vette fel. Ennek a nemzetségnek itt volt az ősi fészke és itt állott e nemzetség által alapított bencés monostor is, amelyet az 1237. évbeli Árpád-kori okmány említ. A monostor a tatárjárás idején elpusztult. Durusmai Bernát 1300 körül újra felépíttette e települést és 1478-ban már kőből épült szép temploma volt. A törökök kiűzése után 1719-ben Orczy István, a német lovagrend adminisztrátora Dorozsmára jászokat telepített, Jászapátiból, Jászfényszaruból. Ezek voltak az első települők. Később a Mátra vidékéről, a Bükk hegységből palócok is jöttek. Az újra települt Dorozsma szabad kun terület lett és az is maradt 1876-ig. Mária Terézia királynő 1745 május 6-án kiadott levelében megengedte, hogy a jászkunok megválthassák a német lovagrend jogutódjától az elzálogosított jászkun területeket. 1838-ban kapta meg a városi címet. 1872-ig szerepelt így, ekkor alakult nagyközséggé. 1903-ban hivatalos neve Kiskundorozsma lett. Nagy terület tartozott ide, a jelenlegi Zsombó, Forráskút, Bordány és Üllés határa. A majsai törvényhatósági út mellett két tanyaközpont alakult: az egyik Zsombó, amely 19 kilométerre, a másik Forráskút, amely 16 kilométerre fekszik Dorozsmától. Forráskút régebbi eredetű. Itt már az 1900-as évek elején megkezdődött az élet. A falu nevét a hasonló nevű dűlőtől kapta, ahol a régi időben a Sija nevű patak folydogált, nevét még ma is őrzi a Sia dűlő. Ez a Sia patak a Pest megyéből leszivárgó vadvizek levezető medre volt. A kiszáradt meder még most is megvan, a hóolvadás és esőzések után megtelik vízzel. A járás felosztása előtt puszta legelők voltak erre, mindenfelé vadvizes, nádas és vízforrásos területek. Innét kapta a nevét a terület: Forráskút. Az út szélén kiépített települést pedig Forráskút központnak nevezik. Forráskúton a templom 1906-ban épült közadakozásból. A szükséges 1000 négyszögöl nagyságú telket Sándor János ottani gazdálkodó, templomgondnok adományozta. A templomba 97.000 tégla van beépítve. A templom szentélyének hossza a rácstól a falig 3,86 m, szélessége 7 méter. A templom hajójának hossza a templom belső falától, az ajtótól, a szentély rácsozatáig 12 m, a szélessége 8,42 m. A kántorkórus szélessége 8,92 m, hossza 2,50 m. Mindezek 154 négyzetméternek felelnek meg, amelyen négyzetméterenként 3 embert számítva, 462 ember részére van férőhely. A templomban 13 pad van, padonként 7 férőhelyet számítva, összesen 91 ülőhely van. A torony magassága 23 méter. A sekrestye 1913-ban épült. Az egész templom égetett téglából készült. A templom Jézus mennybemenetelének emlékére van felszentelve. Kiskundorozsma területéből a községek kiválása 1948-tól kezdődött. 1948. augusztusában kiszakadt és önálló községgé vált Árpádközpont / Üllés/. A Tanyai Tanács tanyaközpontokként községegyesítési céllal Forráskutat, Kistemplomtanyát /Bordány/ és Zsombót jelölte ki a dorozsmai tanyavilágban. Ezek a területek 1950. január 1-től önálló községek.
Mórahalom 5456 lakosú határváros az 55–ös főközlekedési út mentén, Szegedtől 20-25 kilométerre fekszik Csongrád megye nyugati szélén. A település XVI. században Szeged lakosainak birtokában volt. Szállásnak nevezett majorságokon földműveléssel és állattartással foglalkoztak. Móra puszta pontos kiterjedése nem ismert, névadójáról viszont tudjuk, hogy a Szeged-alsóvárosi származású Móra család volt. A család birtoka a “Móra halom” homokdomb környékén volt. A Móra halma nevű puszta 1730-ban került Szeged birtokába, így a szabad királyi város határának szerves része. Móra halma is elszórtan állattartó szállásokkal megült, itt-ott szántogatott területből vált a hódoltság alatt műveletlen pusztasággá. A török hódoltság után a szegediek a város határában szabadon foglalhattak földet. 1770-es évekig a mezőgazdasági művelésű területek Móra halmon, Madarásztón és Széksós környékén volt található.  Nagy Szék Sós, Kis Szék Sós, Madarásztó mellett és Ásotthalom felé több száz holdas kaszálók terültek el. Általában e nagy kiterjedésű kaszálókon épültek szállások. A szálláson elsősorban a jószágok téli takarmánybázisát, teleltetését biztosították. A város határa két, területileg elkülönülő egységre. Alsóváros és Felsővárosi részre tagolódott, melyek közé 1718-19-ben jász családokkal benépesített Dorozsma és terjedelmes határa ékelődött. A kaszálók egy része fokozatosan szántófölddé váltak. Földművelő és állattenyésztő tanyás gazdálkodás folyt. Legsűrűbben tanyásodott Nagy és Kis Széksós környéke. A szállásföldet birtokló parasztcsaládok Szeged-alsóvárosról települtek ki földjükre. A tanyafejlődés első időszakában ezeket a földeket ülték meg. A nagy távolság miatt  a gazdaság központját fokozatosan a tanyára helyezték át. Itt a földeken is épültek tanyák. Az 1848-as szabadságharc leverése után a Habsburg abszolutizmus megpróbálta fölszámolni az alföldi tanyarendszert. A közbiztonság helyreállítása érdekében a tanyák lerombolását és lakóinak falvakba történő telepítését tervezték. az abszolutista rendszer törekvése meghiúsult az alföldi városok tanyás gazdálkodásban érdekelt polgárainak ellenállása miatt. Mórahalom mai területének közel egyharmadán az 1850-es évek elejéig a Szeged-alsóvárosi puszta terpeszkedett, e területet Csordajárásnak, Belsőjárásnak jelölik. 1852-ben Szeged város vezető testülete, jövedelem növelésének érdekében 10 000 holdat jelölt ki a Belsőjárásból bérbeadásra. 1854-ben újabb 12 000 hold bérbeadását határozta el. Itt hosszabb bérleti idő volt, így nagyobb tanyásgazdálkodás alakulhatott ki. Szeged külterületén a XIX. század közepén tanyai kapitányságokra osztották. Kapitányságokat már határrészek szerinti megnevezéssel tüntették föl - pld. Mórahalmi, Nagyszéksós, Ásotthalmi kapitányság stb. 1884-ben új bérbeadási feltétel megadta azt a lehetőséget, hogy a tanyával bíró bérlők megtarthassák földjeiket és a rajta levő felépített épületeiket. 1861-1863 közötti adatok alapján a homoki szőlőhegyek Nagyszéksós és Madarásztó között szőlőtelepet alkottak. Szeged 1853-ban a Nagyalföldön elsőként létesített külterületi elemi népiskolát. 1853. április 19-én az alsóvárosi határrészen egyszerre négy elemi iskola nyílt meg, s ezek közül három - a nagyszéksósi, mórahalmi és a külső ásotthalmi. E határrész Szeged egyik legsűrűbben benépesült határrésze volt. A tanyatartozék település volt. Nyáron lakott kint a család, télen csak az állatfenntartó személy lakott kint. 1830-ban már sok család már állandóan a tanyán élt. Az emberek kisebb határbeli földekre építettek. 1892-ben Szeged városa Alközpont néven közigazgatási kirendeltséget létesített, amely lassan kiépülő tanyaközpont, majd a Mórahalom község magvát képezte. A közigazgatási központ köré intézményi és ellátási hálózat is kapcsolódott. A XX. század elejétől tehát Szeged- Alsóváros szerepét az egyházi és vallásos élet, a társas élet, kisebb szükségletek beszerzése tekintetében Alsóközpont vette át. 1945 évi földosztás idején sok ember a városi bérföldek tulajdonosai lehettek. A szegény parasztok, kisparasztok a belsőjárási földeken építettek tanyát. Így volt a Belsőjárás az 1950-ben önállóvá vált Mórahalom községnek, Széksóstó környéke mellett - legsűrűbben lakott tanyás határrészévé. A lakosság jelentős része tanyán élt. Az 1950-es évek folyamán számos humánbirtokot kisajátítottak, a családokat kitelepítették. A már jól felszerelt tanyás gazdálkodást szétverték és termelőszövetkezetek kezébe adták. 1949-ben rendelettel külterületen bebiztosították az új építkezést. A tanyavilág életébe mesterségesen avatkoztak be. A városba akarták a tanyai népességet, a tanyán élők száma az utóbbi 80 évben harmadára csökkent. 1970-ben már nagyközség, majd 1989-ben Mórahalom megkapta a városi rangot a helység. Az azóta eltelt évek alatt városiasodott, de mindig meghatározza Szeged Megyei Jogú Városa, ahonnan 1950-ben vált ki, és mégse tud meglenni nélküle.
Határában természetvédelmi terület a Csipak semlyék és a Tanaszi rét, melyek zsombékos területén növényritkaságok virulnak.

Öttömös 806 lakosú község Mórahalomtól 21 kilométerre, északnyugatra, teljesen sík vidéken. A Bács-Kiskun és Csongrád megye határán fekvő kisközség helyén már az Árpád-korban falu állt. Neve török családnévi eredetű. A helység úgynevezett pusztaközség, nagyobbrészt tanyai település. A török alatt elnéptelenedett pusztán az 1897. évi parcellázás után nagyrészt szegedi szegény- és kisparasztok települtek meg. 1908-ban vált önálló községgé. Határában az 55-ös úttól nem messze szép homoki erdőség terül el. A XIII. század közepén népesített puszta. A kóborló kunok e részükre kijelölt területeken letelepedtek, az egyes nemzetségek földjét szállásnak vagy ülésnek (desceusus ) nevezték. Ezekből a szállásföldekből alakult ki a XV. században a kunszéknek nevezett összefüggő terület, amelyhez Öttömös is tartozott. 1436-ban Hytemes néven puszta, gyér, kun földművelő lakossággal (Gyárfás: Jászkun tört. 598-99.). Zsigmond király e szállás kapitányságban Magossa Tóth Jánost megerősítette. A kunok, mint jobbágylakosok 1560-ig laktak e pusztán, mikor a tatár-török csapatok pusztításai elől Jászberény körül és más védett vidéken kerestek oltalmat. A XVII. században Szeged városához tartozik e puszta. Ilyen minőségben 1715-ben is Szeged tartozékaként vették fel. 1729-ben nádori adományból Keresz és Csorva pusztákkal együtt Andrássy Zsigmond alispán és neje Kun Zsuzsanna kapta. Szeged városa igényt jelentett be a korona ügyészségénél. A város érvei elég alaposak lehettek, mert 1731-ben új adományban Szeged visszakapta e pusztát. Népessége szegedi lakosokból került ki, számuk 1869-ben 63, 1880-ban 91 személy. 1886-ben Magyar Imre, e puszta birtokosa, a vármegye törvényhatósági bizottságához fordult, hogy a tulajdonát képező Öttömös pusztát közigazgatásilag Sándorfalvához csatolják. Kérelme alapján 1886-87-ben e puszta Sándorfalvához tartozott. 1897 január 1-én Horgoshoz csatolták Öttömös pusztát. 1908-han vált el Horgostól, mikor lélekszáma alapján önálló községgé alakult. Lakossága színmagyar és 6 lélek leszámításával római katolikus vallású. A lélekszám 1930-ban 940, ténylegesen 78-cal több, mint 1920-ban. A természetes úton való szaporodás azonban 185 volt. 1920-30 között az elvándoroltak száma tehát 107. A római katolikus lakosság egyházi tekintetben a pusztamérgesi lelkészséghez tartozik, a hívek lelki gondozása az ottani plébános teendője.

Pusztamérges 1346 lakosú község Csongrád megye déli részén Kiskunhalastól 26 kilométerre, délkeletre fekszik. Pusztamérges neve a középkorban Asszonyszállása volt, Kun László király kedvenc tartózkodási helye, kun kedveseinek nyári laka volt. Kun László király megszállt és mulatozott kun asszonyaival, innen ered a név, Asszonyszállása. Pusztamérges címerének motívumai ezt a kort elevenítik meg. A török csapatok 1566-ban elpusztították a falut. A XVII. század elején néptelen pusztaság. A Jászkunság eladásakor 1702-1745-ig a Német Lovagrend tulajdona, 1745-től Jászberény város közbirtokosságának néptelenül álló pusztája lett. 1800-as években a Mérges nevű kisasszonyok tulajdona, ettől kezdve nevük öröklődött a falunévben, Ebben az időben nagy kiterjedésű puszta közepén elhelyezkedő lakott helyként említik. Ekkori neve: Mérgespuszta. A XIX. század második felében cserélték fel a helységnevet adó két szót, a község neve azóta Pusztamérges. 1902-ben Ormódi Béla szegedi földbirtokos örökáron megvette a kisasszonyok földjét. Azóta őt Pusztamérges megalapítójaként említjük. Az 1903-1908-ban létrehozott szőlőtelepek biztosították a megélhetést és a község fejlődését, és hosszú távra meghatározták a település jövőjét, sőt bora által hírnevét. Munkáslakosság, állandó népesség költözött ide a szőlőmunkák elvégzésére. Később vétel útján tanyákat szereztek a határban. Lakossága 1902-ben 184 fő, lakóház nem volt, földbe vájt kunyhókban laktak. 1908. június 1-én lett önálló település. Kivált Pest vármegyéből és Csongrád vármegyéhez lett csatolva 1910-ben 2021 fő lakos volt és 380 lakás.  1926-ban kisvasutat létesíttek, vásártartási engedélyt megszerezték.. 1933 - Pusztamérges - Kígyós összekötőút megépítése, melynek során megindulhatott az áruforgalom. 1937. szeptemberében megkezdődött a templom építési munkálata, lakossági adományokból, vitéz Orgoványi mérnök vezetése alatt, mely 1939. október 15-én adatott át rendeltetésének.

Ruzsa 2798 lakosú község Mórahalomtól nyugatra, 26 kilométerre az 55-ös főközlekedési út mentén fekszik. A jelenlegi Ruzsa község a régi Csorva és Kereset helységek területén alakult ki. A Kaltschmidt Ábrahám által készített XVIII. századi térkép Csorván és Kereseten templomhelyet jelöl. Reizner János, a régi Szeged kutatója mindkét helyet megásatta a XIX. század végén és Kereseten egy harangot, Csorván pedig egy belvilágában 8 méter hosszú, 3,5 méter széles egyenes záródású, szentéllyel rendelkező templom alapjait ásta ki. Ugyancsak Csorván Szűcs Tamás egy gazdasági épület földmunkája közben 2 darab 40-45 cm átmérőjű vasabroncs maradványai között egy bronz templomi füstölőt talált. A füstölőről régészek és művészettörténészek megállapították, hogy XII. századbeli készítmény és királyi műhelyből került ki. A füstölő jelenleg Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban található. Sem Kereset, sem Csorva nevét a török előtti idők oklevelei nem említik, bár létezésük abban a korban régészeti leletek alapján bizonyítottnak tekinthető. Kereset és Csorva valószínűleg a törökdúlásig fennállott. Reizner János “Szeged története” c. munkájában régi oklevelekre hivatkozva azt állítja, hogy Csorván 1620-ban még volt szállás, azt azonban, hogy ebben az időben hányan éltek ott, és hogy nem csak a régi falu helyén megszálló pásztoremberekről volt-e szó, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a törökdúlás után Kereset mint falu eltűnt. Neve mint puszta szerepel még oklevelekben, sőt az 1700-as évek térképén még a templom helye is fel van tüntetve. Nagyobb számú földműveléssel foglalkozó lakosság azonban csak a tanyavilág kialakulásakor, a XIX. század elején tűnik fel itt. Csorván a török alatt elpusztult falu helyén az 1700-as években már feltűnik a lakosság ismét, és a XIX. század közepén a környék legsűrűbben lakott tanyavilága. 1729-ben Andrássy Zsigmond Csongrád megyei alispán és neje Kun Zsuzsanna, nádori adományozás címén jogot szerzett Keresetre, Csorvára és Öttömösre nézve. /Szeged városi titkos levéltár 141. számú akta/. A város azonban Andrássyékkal megegyezett és a fent nevezett pusztákat megszerezte magának. Ezek birtokában III. Károly király 1731. május 11-én kelt oklevelében Szeged várost megerősíti. Mária Terézia 1750-ben “Bilisin, Engi homokja, Csikóssemlyéke, Kántorszéke, Mórahalma, Paphalma, Reszke, Kistelek, Kereset, Csorva és Öttömös” birtokra nézve az adományt megerősítette. A török idők után Szeged város hatalmas földterületekkel bírt. A város közvetlen közelében úgynevezett belső legelők terültek el. Ezt a fekete földek övezték, a városi földek legtávolabbi pontjain pedig a homokpuszták voltak. A város határát Szeged polgárai közösen birtokolták. A török idők előtt Szeged a Szerémségben nagyobb földterületekkel rendelkezett, melyeken szőlőt termeltek. Messze földön híres volt a szegediek termelte szerémségi bor. A török világ után ezeket a területeket a város elveszítette. A polgárok azonban nem akartak lemondani a bortermelésről, így lassan kióvakodtak szőlőikkel a külső területekre. A fekete földeken folyt a földművelés. A távolabbi homokpusztákon pedig jószágot legeltettek, melyeket a telelésre az úgynevezett belső legelőkre hajtottak. A lakosság azonban Szegeden élt, ahonnan csak időszaki munkákra, a földművelő munkák idejére, vagy a legeltetés idejére költözött ki a szállásokra, de télire ismét visszaköltözött a városba. Az idők folyamán azonban egyesek szívesebben telepedtek volna le a földeken, amelyet műveltek. Már az 1700-as évek elején - bár szórványosan - megindult a kirajzás a városból. 1733. júniusában Csorván és Feketehalom körül kaptak többen szállást. Az örökeladás legrégibb esete pedig 1725-ből ismeretes. Ekkor a Kónya család a Bodótelek felét 15 forinton vásárolta meg. Kezdetben a város hallani sem akart arról, hogy egyetlen darab föld tulajdonjogáról is lemondjon, és nem engedte meg, hogy a lakosok a pusztán végleges szállást építsenek maguknak. Még 1743. április 24-én is a tanács azt a határozatot hozta, hogy: “Akinek a Nemes Magistratus teleket vagy valami földet ád, ne légyen szabad nekie pénzen eladni, hanem visszaadja a Nemes Városnak, ha nem szükséges nekie, avagy lakóul innen elmegyen”. /Szeged város tanácsi jegyzőkönyve 1743. 178. lap/ Bár a lakosság a falakon belül szaporodott, szüksége volt a földekre, hogy megéljen belőle, de a város részéről indokolt, hogy ragaszkodott a tanyák felosztatlanságához. Ebben az időben ugyanis az állattenyésztés még jól jövedelmezett. Gulyák, ménesek, birkanyájak tucatjai legeltek a szegedi pusztákon, amelyeket azután külországokba hajtottak. A közös legelőn olcsó volt a legeltetés. A legelő járásokra volt osztva. Innen kapta Ruzsajárás is a nevét. A mai Ruzsa határa, mint a szegedi tanyák legtávolabb eső része, csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején kezdett benépesedni. A XVIII-XIX. század fordulóján az állattenyésztés mellett előtérbe került a földművelés. Ennek az volt az oka, hogy a gabona ára felszökött. Ezen kívül a népesség szaporodása, másrészt a földjáradék törvény hozta magával, hogy mind nagyobb területeket vettek művelés alá. A városnak azon kellett gondolkodnia, hogy az eddig műveletlen területeken valamennyire művelhető területeket alakítsanak ki. Ezért egyrészt a vízzel, mocsarakkal borított területeket lecsapolták, másrészt erdőket kezdtek telepíteni a sívóhomok megkötésére. Az erdőtelepítés szószólója a szegedi Vedres István volt. Kezdeményezésére telepítettek először Kistelek környékén egy nagyobb erdőt, és amikor ott bebizonyosodott, hogy a homoki földek megkötésére kiválóan alkalmas, akkor a XIX-XX. századfordulótól kezdve telepítettek erdőket az alsó- és felsőtanyákon. A Ruki erdőt 1805-ben telepítették /553 kh./, míg Csorván 413 kh. erdőt telepítettek ekkor. A második szakaszban telepítették a Klauzál erdőt, a mai Pálfy erdőt 1869-ben ültették. A település ma is jelentős erdőterületekkel rendelkezik. Az öregcsorvai rész az 1800-as évek elejétől kezdett benépesülni, s felvetődött egy iskola építésének szükségessége. A mai Öregcsorvai iskola helyén 1856-ben épült egy vert falú zsindely tetejű iskola épület. Az alacsony tanterem mellett egy szoba konyhából álló tanítói lakás is volt benne. Az iskola védőszentjéül a pásztorok védőszentjét, Szent Demetert választották, ez is bizonyítja, hogy a lakosok között a pásztorkodó embereknek még nagy szavuk volt. A XIX. század közepére a csorvai részen és a vágói részen volt különösen elterjedt a tanyavilág. Az itt nyert földek általában örökföldek voltak, amelyeket Szeged várostól művelőik megvásároltak. A kereseti részen és a mai község helyén bérletföldek voltak. Ugyanakkor még nagy területeket hagytak meg legelőknek is. A laposdűlői részen, a laposjáráson ökörcsorda legelt. Az úgynevezett Kereset járásban magyar tarka tehén és ökörcsorda, a vágió járásban szűzgulya, az átokházi részen magyar tehén, tarka tehén, két ökörcsorda és egy szűzgulya legelt. Az I. Világháború végére az utolsó maradványai is eltűntek annak a pásztor életmódnak, amely a honfoglalástól a XX. század elejéig megőrizte a nomád magyarok életformájának néhány hagyományát. Sajnos a mai Ruzsán ennek nyomai sem lelhetők fel, mert a pásztorok helyét a XIX. század közepétől egyre inkább átvették a Szegedről kiszoruló, földműveléssel foglalkozó bérlők. A pásztorok csak a mesékben éltek tovább, mint örök ellenfelei vagy segítői a híres Rózsa Sándor féle betyároknak. Rózsa Sándort a mai Ruzsa területén a volt Paplógó féle tanyán fogták el 1857. május 1-jén. Akkor ezen a tanyán három család lakott. Az egyik közülük Katona Pál családja volt. Katona Pál pedig Rózsa Sándor keresztkomája. A hagyomány szerint Rózsa Sándor és Katona Pál Majsára mentek a vásárba, ahol Rózsa Sándornak megtetszett egy csikó. Meg akarta venni, alkudozott rá, de kevés pénz volt nála. Elment, hogy pénzt szerezzen, de a pénzzel már nem mert visszamenni a csikó gazdájához, mert félt, hogy felismerték. Komájának, Katona Pálnak adta oda a csikó árát, de ő meg ökröket vett a pénzen. Rózsa Sándor fejére ekkor már 10.000 forint volt kitűzve. Rózsa Sándor 1857. május 1-jén állított be komájához, hogy számon kérje tőle a csikó árát. Lóháton odaállt Katona Pál ajtaja elé, azt gondolván, hogy Katona Pál bent van a házban, ő azonban az ólak közül került elő egy vasalt lőccsel, és szóváltás közben megütötte vele Rózsa Sándort. Dulakodni kezdtek, s Rózsa Sándor előrántva pisztolyát, Katona Pál bal karját megsebesítette. Közben a három család népe összeszaladt, és Katona Pál Maris nevű lánya egy baltával úgy fejbe vágta a betyárt, hogy elájult. Ekkor összekötötték és pandúrkézre adták. A 10.000 forinton, amit Rózsa Sándorért kaptak, a három család osztozott. A XIX. század folyamán a birtokviszonyok megkövetelték, hogy kataszteri térképet készítsenek, s pontosan felmérjék a pusztákat. A népesség szaporodásával pedig szükségessé vált, hogy közigazgatási egységekre osszák a vidéket. A pusztát két nagy részre osztották, Felsőtanyára és Alsótanyára. A mai Ruzsa az Alsótanyához tartozott. Alsó- és Felsőtanyát kapitányságokra osztották. A mai Ruzsa a volt csorvai és átokházi kapitányság egy részén alakult. E két kapitányságban a következő dűlők voltak: Ruki-, Mérges-, Kereset-, Vágó-, Külső-, Belső-csorvai-, Ruzsajárás-, Átokháza I-, Átokháza II- és Városi dűlő. Alsó-és Felsőtanyán két központot létesítettek, ahol a tanyavilág legszükségesebb ügyeit intézték. A központokban, melyeket Várostanyának neveztek, tartózkodott a pusztai kapitány felügyelete alatt a rendőrség, az orvos, állatorvos, szülésznő. Itt volt a központi iskola és a plébánia hivatal is. Ruzsa a mai Mórahalomhoz tartozott. A szegedi árvíz után egyre többen települtek ki a városból, s a 25-30 évre bérletbe kiadott földön próbáltak megélni. A XIX-XX. századforduló idején ezen a vidéken még gyakori volt a faeke, a cséplőgépet csak hallomásból ismerték. A gabonát úgy nyomtatták ki, vagy kézi erővel csépelték. A nyomtatás munkamenete a következő volt: a tarló földjét egy részen kapával feltörték és lelocsolták vízzel. Utána újból felkapálták és ledöngölték., majd még egyszer meglocsolták és szikkadni hagyták. A gabonát, amelyet nem kötöttek kévékbe, hanem “vontatókba” raktak össze, vontatónként behúzatták a ledöngölt területre és ott vastagon elterítették. Utána kocsival addig jártak körbe a kiterített gabonán, míg laposra nem tapostatták. Akkor megfordították, felrázták és ismét tapostatták. A kitaposott gabonából először a szalmát távolították el, majd a pelyvát szelelték ki, végül a felszedett szemet szelelték és rostálták. A tanyarendszer kialakulásával egyidőben megjelentek a tanyai települési mód ellentmondásai is. A tanyasi ember ezért a legritkább esetben fordult orvoshoz, inkább kuruzsló asszonyokkal gyógyíttatta betegségét. A jószágok betegségét is kuruzslókkal gyógyíttatták. Távol volt az iskola is. Az Öregcsorvai iskola után 1896-ban egy tanteremmel felépítették az Öregiskolát, majd a Ruki I-es iskola épült fel 1908-ban egy tanteremmel és a Honvéderdei iskola 1912-ben kettő tanteremmel. Ezek az iskolák távol voltak egymástól és a közbeeső tanyáktól is. A gyermekeknek több kilométert kellett gyalogolniuk, hogy eljussanak az iskolába. A gyerek csak addig tanult, amíg az otthoni munkában hasznát nem tudták venni. A mezőgazdasági munkák idején igen nagy volt a hiányzások száma. Emiatt magas volt az analfabéták száma. A tanyasiak egy héten egyszer a templomban jöttek össze. Az 1920-as, 1930-as években a nyomorban élő bérlőket külön sújtotta a bérleti díjak emelése. Csonka Miklós dr. városi tanácsnok, a gazdasági ügyosztály vezetője “Csongrád megye története” Szeged című fejezetének 14-15. oldalán így ír: “Nem csak a haszonbérrel maradnak hátralékban, hanem megélni is képtelenek, csak tengődnek a bérföldön… A makacs nem fizetőket bírósági úton kellett kilakoltatni. Ez bár sajnálatos tény, de a város arról a jogáról, hogy birtokával szabadon rendelkezzék, közérdekből le nem mondhat”. A tanyákon gyakori a kilakoltatás. A város a kilakoltatottaknak a városi kertészetnél szükségállást biztosított, szükségszállásokkal. Végül a város az 1930-as évek folyamán többször kényszerült a bérletek árának csökkentésére, sőt elengedésére is. A magántulajdonban lévő földek zömmel a mai öregcsorvai és jakushegyi részen voltak. 1945-ben a bérletföldekből 1313 földigénylő 8773 katasztrális hold földet kapott. 1948-ban a Szeged-Pusztamérges vasútvonal helyi állomása környékén megindult az építkezés és kezdetét vette a település mai belterületének kialakítása. A területen 1947-ben Szeged- Ruzsajárás néven alakult jegyzőség, mely 1950-ben önálló tanácsú községgé vált, Csorva néven. Ezt a nevet 1957-ben változtatták Ruzsára, Ruzsajárás nevének rövidítésével. A Ruzsa elnevezés arra az időre utal, amikor még ezen a területen pásztorkodás folyt. Még egy XIX. század közepén készült jegyzőkönyv is ezt a területet “Ruzsa Jakab féle baromjárás” néven említi. Más vélemények szerint a Ruzsajárás elnevezés a vidék szülöttje Rózsa Sándor és őseinek nevét őrzi, az itt élők tájszólásának megfelelően. Jellemző vallás a római katolikus. A település a régi templomok elpusztulását követően nem rendelkezett templommal. Az egyházi szertartásokra az Öregiskolában, majd később a jelenlegi templom helyén lévő kis épületben került sor. Az 1980-as években kezdődött az új templom építése Takács János tervei alapján. Az új templomot 1987. augusztusában szentelték fel.

Üllés 3158 lakosú község Mórahalomtól 14 kilométerre, északra fekszik. A középkorban kun puszta. Benépesedése a jászkun redempció (1745) után indult meg, amikor a dorozsmai redemptusoknak a pusztán tanyaföldeket osztottak. A puszta nagyobb része azonban a múlt század végéig göböly- és marhajárás volt. Innen eredt az 1900-as években bontakozó tanyaközpont Göbölyjárásközpont elnevezése. Utóbb Árpádközpontnak nevezték. Kiskundorozsma határából 1949-ben vált önálló községgé

Zákányszék 2805 lakosú község Mórahalomtól 10 kilométerre, északra fekszik. Nevét a szegedi Zákány családról vette. 1842-43-ban a szintén szegedi Lengyel család kápolnát építtetett, majd 1925-ben a helyén új templomot emeltek. A templom, az iskola, a szatócsbolt, kocsma és a posta vált a kis tanyaközpont, Lengyelkápolna magjává. 1950-ben szervezték önálló községgé Szeged zákányi tanyai kapitánysága területén. 1960-ban még népességének még csaknem egésze tanyán élt, azóta a falu szépen kiépült és népessége gyarapodott. Homoki tanyáin fejlett szőlő- és gyümölcskultúra, újabban fóliás növénytermesztés virul.