A Csongrádi borvidék szõlõtermesztésének több sajátos, a hegyvidéki termeléstõl eltérõ vonása van. A Duna-Tisza közének talaja többnyire dunai eredetû meszes homok (kivéve a Csongrád - Korös környéki kötöttebb öntéstalajt, a tiszai lösz eredetû fekete földeket), mely különbözõ vastagságban telepedett az altalajra, néhol vékony rétegben fedi, máshol pedig több méteres buckákat alkot. A vízzáróaltalajnak a felszíntõl való távolsága szerint a talajvíz 3-6 m -re található. A mélyen gyökerezõ szõlõtõkék - az utóbbi évek aszályos idõszakai ellenére is - fel tudják venni a talajvizet.A homoktalajok humuszban és tápanyagban általában szegények, de a borvidéken találhatóak kedvezõbb adottságú talajtípusok is. Az borvidék éghajlata - területi megosztottsága miatt is - igen szélsõséges, a déli területeken mediterrán jellegeket is magán visel. Az Alföld éghajlatának számos elõnyös vonása van a mezõgazdasági termelés szempontjából. Meleg nyár (legmelegebb nyarak itt vannak az országban), az õsz hosszan tartó, derült, mérsékelten meleg. Hosszú, mintegy féléves a tenyészidõszak. Magyarországon a Duna-Tisza köze és a dél-alföldi területek kapják a legtöbb napsütést: 2050-2100 óra. Ez a magas hó és fénymennyiség kedvez a szõlõtermesztésnek. A nyári melegben, a homoktalaj visszaveri a napsugarakat, a hõmérséklet talajközelben elérheti a 60 C-ot is. A nagy meleghez gyakran társul csapadékhiány is. A téli hideg tíz évbõl 2-3-szor eléri a szõlõfajták fagytûrõ képességének határát. A kora õszi és tavaszi fagyok is gyakran okoznak károkat. A nem egyértelmûen kedvezõ ökológiai adottságok, a termelés kockázatos volta ellenére az alföldön a szõlõtermesztés szükségszerûen fennmaradt, mert ez a terület más mezõgazdasági mûvelésre még kevésbé alkalmas, és mert a szõlõtermesztés népeltartó képessége jobb volt, mint az egyéb kultúráké. A síkvidéki homoktalajnak elõnyei is vannak. Ilyen a gépesítés jobb lehetõsége, a hatékonyabb tápanyag-utánpótlás, a sok napfény, és a magas hõösszeg, ami a jó beérést, a cukorképzõdést segíti. Az emberi tényezõk talán még ezeknél is jelentõsebbek. Az itt élõ embereknek a szõlõ- és bortermelés évszázadok óta nemcsak megélhetési lehetõség, hanem kedvtelés is. Az itt élõ ember büszke a szõlõjére, a saját borára, és ez a ragaszkodás segíti át sokszor a nehézségeken.

Az alföldi borokat sokféleképpen lehet jellemezni: kellemes, gyümölcs ízû, alacsony alkohol -és savtartalmú italok, de sokan és könnyen hamisítják. Ez az elõítéletes gondolkodásmód a - korábbi borvidéki besorolás kapcsán - a csongrád megyei bortermelésre és forgalmazásra is rányomta bélyegét, holott e területre korábban sem volt jellemzõ ez a fajta tevékenység. Igaz, az elmúlt évtizedekben a Dél-alföldi Pincegazdaság nagyüzemi tevékenysége az akkori elvárásoknak és piaci igényeknek megfelelõen a minõségi bortermelésben hagyott maga után kívánni valót. De ne feledjük, hogy az ínyenc hazai borfogyasztók nosztalgiával emlékeznek vissza az itt palackozott Pusztamérgesi rizlingre, a

Csongrádi cabernetre és kékfrankosra, amelyek méltán emelték Csongrádot a ”Bor és a Szõlõ Városa” rangra. Ne feledjük azt sem, hogy a nagyüzemi termelésmód kinevelte azokat a kiváló borászati szakembereket, és megtartotta azokat a termelõket, akik ma a Csongrádi borvidék fejlesztésének elkötelezett hívei és napszámosai.