Archive for the ‘Csongrád’ Category

January 5th, 2010 3607 Szentesi kistérség

Árpádhalom 602 lakosú község Orosházától 10 kilométerre, északnyugatra fekszik.  Valahol a történelmi Magyarország a Kárpát medence közepe táján a Kórógyba ömlő Mágocs - ér bal partján alig tíz kőhajításnyira attól a helytől, ahol a Szalai tanyai hídnál belép Csongrád megyébe, állt valamikor Héthalom. Héthalmi dűlőnek nevezték ezt a karély formájú ormok sorát, le egészen a Sopáig és Kis Pál hídjáig, mert amikor először próbálták megszámlálni az ormokat soknak tetszett. Ismerős a kifejezés: hétrét görnyedni, a hétszázát, hetediziglen, hetvenkedni, stb. Valamikor kabalisztikus szám is volt a hét, de itt Árpádhalmán névadó lett. Az itt élő nép ajkán, csak sokat jelentett, hiszen összeszámlálni is nehéz volt. Legkönnyebb volt akkor, ha a legmagasabbra felmászott valaki és fölfelé és lefelé hozzátette még azt a hármat - hármat, ameddig ellátott. A hétről a honfoglaló vezérek Árpád, Szabolcs, Gyula, Örs, Kond, Lehel, Bulcs juthattak eszükbe azoknak a magyar elődeinknek, akik a legmagasabb halmot a vezérek fejedelméről, a négy évszázadig uralkodó Árpád ház névadójáról Árpád vezérről nevezték el. Elod unokája Álmos és Emese fia Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solta apja, apja Fajsznak és Taksonynak, nagyapja Gézának és dédapja Szent István királynak. Árpád 907 - ig élt, I. István uralkodásának harmadik évében teremtette meg a keresztény magyar Államot, melynek ezredéves fennállását múlt évben ünnepeltük. Viharos száz év lehetett a 900-tól 1000-ig tartó, talán viharosabb az ezredéve, melyet mi apáink és nagyapáink éltek meg. Helyesen döntöttek tehát, a Mágocsi pusztai elődők, amikor Bach korszak vége felé 1863-ban az Árpád - halommal szemközti Mágocs - ér jobb partján kialakult puszta falut Árpádhalomnak nevezték el. Talán magának Szendrei Ignácnak Petofi apósának az érdeme, talán valamelyik polgárosult gondolkodású Károlyi grófnak, talán Nagy Áron uradalmi mérnöknek, aki később megalakuló község nevét az uradalmi térképre először felírta. Ma már nem tudni, de már ugyanolyan kísérteties és elgondolkodtató, hogy ezt az Árpádhalom nevű községet éppen 1956-ban a nekünk jutó viharos, XX. század magyar történelmének fókuszában szakították ki Nagymágocs határából és lett önálló községgé és 93,1 méterrel magasabban vagyunk a tenger szintjénél.  Ember nem járt még ezen a tájon, amikor a Mágocs-ér szalagja bekalandozta a vidéket, majd a mai csapdájába kerülve, hol megáradt, hol leapadt - évente többször is. Az uralkodó Észak-nyugati szél onnan lentről, a Jó tanya menti kiszáradt partjáról fel-fel terelgette a homokot. Év-tízezredek során alakult ki ez az orom, mely szalagszerűen követi az ér széllel szemközti bal partját. Füves puszta lehetett, őseink megtalálták a halban, vadban gazdag vízpartot és legelőnek a jó füves sztyeppet egyaránt. Legeltetve gazdálkodtak, a vizeken halásztak. A vizek mentén év mint év tavasszal felfelé terelték a friss legelők után, ősszel meg lefelé jöttek a téli szállásra. Itt éltek, itt haltak. Nagy családokban, zárt közösségben, ahol a családfő szinte királyi tiszteletben irányította népét. Bevándorló ősök nem is voltak oly vadak, mint egynémely régi és újabb ellenséges írók, őket csak rablók kalandjaik túlzott híréből ismerő szerzetes krónikások állítják. A természeti erők tiszteletén és imádásán alapult vallásuk, sokkal egyszerűbb, fejletlenebb és elégtelenebb volt, mintsem, hogy az értelem és a szív minden szükségeit és az anyagi és erkölcsi világfolyam titkait kibetűzni vágyó ész kíváncsiságát és a kebelnek a túlvilági élet, s hallhatatlanság utáni sóvárgásai kielégíthette volna. Egyik temetőjük az érparton felfelé Nagyszénás körül már részben napvilágra került, másikat talán még rejti a Mágocs-Lajosmajor Derek-Pappteleki erdő, innen csak szórványok kerültek elő, de a harmadikat és a Kórógy-Kurca-Tisza partjai felé megsűrűsödőket már feltárták Szentes-Borbás földön - Szegvár - Orom dűlőben. Nem ők voltak az őslakosok, előttük laktak germánok, még előbb a római korban letelepedett szarmaták és ezeknek az óriási halomnak, mint temetkezési helynek a népe - még annak előtte emelte ezeket a sírhalmokat. Soha nem építettek völgyre. Természetesen magaslatokat kerestek, itt az érparton sokat találtak és abba temették halottaikat. A rangos halottak fölé óriási dombot hordtak össze egy nagyjából kör alakú árokból, melynek a Nap delelése irányából úgynevezett “bejárata” volt. Esetükben ez éppen Siromfalu irányába esik, még ma is megfigyelhető, hogy egy kis szakaszon megszűnik a gyűrűs árok. Évekig hordhatták, primitív eszközökkel, talán egészen addig, míg a nagycsalád emlékezete kitartott. A Kárpát-medencében több ezer, Csongrád megyében majd félezer ilyen és többnyire kisebb halom van még ma is. Majdnem tizet régészeti eszközökkel sikerült feltárni és megállapítani, hogy majd minden embertörténeti kor képviseltetve van ezekben a földpiramisokban. Sajnos a sírrablók sem kímélték soha az ilyen helyeket. Az Árpád-halomnak titkát még nem sikerült megfejtenünk. Kevés ilyen szerencsés földpiramis van az Alföld keblén, mint ez a halom. Az uradalmi mérnökök még az egyébként egyenes-négyzetrácsos meliorációs rendszert is felborították miatta és a Szentetornya-Gádorosi bekötő utat a megye határon megtörték, a Medicsák tanyánál, felhozták majdnem a Dénes tanyáig, hogy egyenest neki futtathassák Árpád-halomnak - itt két ágra szakítva a sávot közrevegyék és ezáltal óvják a nagyüzemi gazdálkodás kártételeitől. Keletről nyugatra fut ez az út, miként honfoglaló elődeink jöttek. Árpádhalomnak vannak e halmon kívül még olyan értékei, melyekkel lehet kérkedni. A Szente-Mágocs birtokosoktól a Bór-Kalán nemzetségében Pósa fiakon keresztül Országh Mihály nádor és Ongor János korán át a Porkoláb-Keglevich családig. Soha sehol nem volt a Károlyi családnak olyan jól meliorált gazdasága, mint Szenrei idejében-alkalmasint a Mágocs-ér parti istállóban ringott Petofi Zoltánka /Sasfiók/ bölcsője is- és a XX. század elején itt kísérletezte ki Székács Elemér a róla is nevezett nemesített búzát. Ibyl Miklósnak sehol nincs fölépítve ilyen teljességében a major - és magtár - major rendszere. Mindezekkel és még a kis fagerenda-vázas templommal is, mely több mint 100 évvel ezelőtt épült, de későbbiek folyamán gróf károlyi Lajos kápolnává alakította át. A mai iskola és kultúrház épülete is ebben az időben épült és a Károlyi család vadász-kastélya volt.

Derekegyház 1794 lakosú község Szentestől 8 kilométerre, délkeletre fekszik. Ősmagyar falu volt a honfoglalás korától kezdve. Egyesek első birtokosának nevéből származtatják néveredetét. Dereg nevű tulajdonosa után az általa emelt templommal, mint összevont nevek alkotják. Ennek ellentmondani látszik, hogy a későbbi századokban miért nevezték “Dögegyháznak?” Az Árpádkori templom maradványát a múlt század elején még látták. A tatárjárást megelőzőleg semmi adat nincs a falu életéről. A tatárjárás végzetes volt a falu életére, fél évszázad kellett ahhoz, hogy a szeri Pósa- család népessé tudták tenni. A Pósafi család István nevű tagjával 1471-ben, férfiágban kihalt. A birtok az ősiség elvén visszaszállt a koronára. Számos földesura volt, többek között a Hunyadiak is. Általában Hódmezővásárhelyhez tartozott. Legnagyobb része puszta, csak kisebb része volt lakott terület. A falu életéről egy panasz kapcsán tudunk: 1499-ben az Ongor család panaszt tett a király előtt, hogy a szomszéd falvak / Dónáttornya, Királyság / 150 főnyi jobbágycsapata a határban elterülő Kórógyház nevű halastavat lecsapolták, halkészletét kifogták, sőt tetézték hatalmaskodásukat avval, hogy az itt élő derekegyházi halászok hálóit összeaggatták, kunyhóikat a bennük lévő halászati eszközökkel együtt elégették, a szembeszegülőket megsebesítették. A király elé terjesztett ügynek valószínűleg nem volt foganatja, mert két hónap múlva a derekegyháziak betörtek a donáttornyai határba, s rétjeiket lekaszálták. A sérelmek egész sorát követték el mindkét oldalról. A Kéktó nádasairól, mely addig Dónáttornya, Mágocs és Derekegyház közös használatára volt, a derekegyháziakat kitiltották. Az 1500-as évek elején a Jaksics család birtokaikon rácokat telepítettek le. Ezek voltak később is legtovább megmaradó lakosai a falunak. Az 1514. évi parasztlázadás a falut is elérte, veszteségeiből csak évek múlva lábalt ki. 1546-ban 6 lakott portája van a falunak, legnagyobb fele pedig elhagyatva állt, mert a török portyázások gyakran ismétlődtek. A törökök váratlan támadásai késztették a lakosságot, hogy védettebb helyekre költözzön át. Ennek eredménye volt, hogy 1553-ban az előző évi törtök háborúk hatására az elpusztult és elhagyott falvak között szerepel. Pestyéni Gergely országbíró kapta meg Vásárhely tartozékában Derekegyházát. Ebben az időben már névlegesnek tekinthető a földesúri jog. A török hűbérúr nem engedte, hogy a kevés jobbágytól még a magyar földesurak is beszedjék a követelésüket. A sok hadviselés, mely Gyula vára ellen irányult, mindig komoly veszteséget jelentett az éhínséggel küzdő jobbágylakosságnak. A királyi udvarban Ferdinánd király emberei a török befolyás ellenére is számon tartották a gazdátlan tulajdonokat. Ezekkel fizettek pénz hiányában. Zay Ferenc, a királyi naszádosok kapitánya hadiszolgálatainak jutalmául kapta Szentgothárdi János kancelláriai tanácsos barátjával együtt a derekegyházi határt. 1560-ig Telegdi Miklósnak is voltak Derekegyházán részbirtokai, de hűtlensége miatt Csanád megyei birtokait is elvesztette, melyhez a falut is számították. Az oklevélen a falu neve Deregegyháza, másként Dögegyháza szerepel. A falu a török uralom miatt részben elhagyott volt, amely rész pedig mégis jövedelmezett, Csáky Pál és Farkas testvérek tiszttartóinak irányítása alatt ált. Adózásilag Gyula várához tartozott. Mindenkor a gyulai kapitányok rendelkeztek a hódolt faluk jobbágyai felett. Ferdinánd király adománylevelének végrehajtásával Kun Balázst, Gyula várának várkapitányát bízta meg. Első teendője volt elűzni Gyuláról a birtokbitorló tiszttartókat, mert a török parancs miatt már ezek sem mertek a faluba lemenni. A falu élete a török adózáson kívül Gyula várának sorsával kapcsolódott egybe. Évente végzett adóösszeírások mindig a jobbágy erejének és munkájának a gyümölcsét kopasztották meg. Kerecsényi László gyulai kapitánysága alatt rég nem látott mértékben szaporodott a panasz. Az elmaradt zsoldokat és készkiadásokat mindenkor a falvakon szedte be az erélyes kapitány. A gyér lakosság a határnak alig egynegyed részét tudta megművelni. Adózásuk a termésre, állatállományra vonatkozott.  1551-ben tartott adóösszeírás szerint Derekegyház névleges birtokosai Tarczy Tamás, Zay és társai. A lakott részek összesen 6 portát képeztek, mely után 6 forint 60 dénárt szedtek be. 1566-ban Pertáf basa parancsára a Gyula ellen vonuló török csapatokhoz tartozó tatárok elpusztították a kis falut. A császáriaknak és Gyula várának teljesített adózásokról jól értesült török sereg vezetősége, ez volt a falu bűne. Gyula várának elfoglalásakor a közelben nem maradt egyetlen lakott helység sem, mert a magyar érzésű lakosság, még ha rác származású volt is, inkább a császári uralmat választotta, mint a török kizsákmányolást. Utolsó halvány vonása a falu feléledésének az 1572. évi török adójegyzék, mely 38 adózó lakóházzal van említve. A XVI. század végén megindított harcok újból hadszíntérré változtatták át a tiszai vonalat. Az 1596.-ban a falu végleg elpusztul. A régi lakhelyeire visszamerészkedett lakosság töredéke soha nem volt állandó lakó, mert félt az adószedőktől. A XII. század második felében a szomszédos rác telepek hatására néhány vállalkozó jövevény család megkísérelt fészket verni a régi falu helyén. Ezek között magyar nem volt, mert az ösztönös tartózkodás a rácoktól, nyelvben és szokásaiban azonos testvérei közé űzte a Tisza másik oldalára, vagy Vásárhelyre. Az első évek nyugalmassága bizalommal töltötték el a lakosokat. Minden adó fizetése nélkül éltek itt, míg Széll Mihály szendrői hadnagy erőszakkal jött zsarolni a lakosságot, hivatkozva a királyi adománylevélre és megerősítésre. Zay az utódok mellőzésével pontosan beszedte az évi adót, sőt 1642-től még birtokostársat is szerzett Széki Péter, szintén szendrői vitéz személyében. A terület újból puszta lett, melyet legelőnek használtak a mártélyi rácok. Puszta telek a neve az egyezségben, amely szerint részben a szentesiek bérelték Széki Pétertől évi 36 tallérért és 4 karmazsin csizma fizetségért, részben a mártélyi rácok 20 tallérért. A rácok hamarosan elmaradtak a fizetéssel és ezért 1650-ben a szendrői gyűlésen Széki eltiltotta a mártélyiakat a legelő használatától és kizárólagosan a szentesieknek engedte át. A hódoltság végső időszakában már szentesi és vásárhelyi jobbágyok használták legelőnek. Felszabadító háborúk után az évekig elhagyott pusztaság minden határjelével együtt embermagasságú fű és bozótok tengere volt, ahol ember csak nagy nehézségek árán tudott áthaladni. Kezdettől fogva a szegedi provizorátus hatáskörébe tartozott, itt volt nyilvántartva. A kamarai kiküldöttek többször jegyzékbe foglalták a puszta nevét és 1702-ig kezelték. 1702-ben a karlóczai béke körüli munkásságáért br. Schlick Lipót császári tábornok kapta a csongrádi uradalommal egy részében, míg a Békés megye felé eső negyedrész a kamarai igazgatás alatt maradt. Ennek eladományozása 1720-ban történt báró Harruckern György részére kiállított adománylevél szerint. Báró Schlick földesurasága alatt vásárhelyiek bérelték legelőnek évi cenzus mellett. 1722-ben gróf Károlyi Sándor vétel útján megszerezte báró Cchlicktől az egész uradalmat, így lett az előző idők gyakorlata szerint egyezség alapján a vásárhelyieké. Bár puszta volt, a Zay és Viczmándy örökösök igényperrel támadták meg Károlyi földesúraságát. 1732-től megszakítás nélkül folyt a hol békés, hol szenvedélyes pereskedés. A Harruckern családdal történt megállapodás szerint csak a fele illette a Károlyi uradalmat, amiről gróf Károlyi Sándor készségesen le is mondott. A pereskedés ideje alatt is az idetartozó puszta része legelő maradt. 1767-ig szerződésük volt a vásárhelyieknek évi 156 tallér árenda kialkudott bér mellett. A teljes összeg kifizetésével végérvényesen befejezték a hosszadalmas birtokpert. A vásárhelyiekkel kötött szerződést 1767 után már nem hosszabbították meg az egész pusztára. A nagyobbik felét urasági tehertől mentes, szabadon örökölhető birtoknak rendezték be 1765-ben. Nagy számban emeltek itt gazdasági épületeket a földesúr parancsára, akinek kedvenc tartózkodási helye is volt. A kétemeletes urasági kastély is igazolja, hogy gróf Károlyi és utódai nagyobb szabású uradalmi központnak akarták kiképezni Derekegyházát. A minden kényelemmel és díszítéssel pompásan felszerelt kastély kedvelt nyaralóhelye volt a grófi családnak . Népessége nagyon kevés, legnagyobb része gazdasági alkalmazott volt. Például az 1784-85. évi népszámlálás adatai szerint 9 lakóházban élt 17 család. Az összeírás pusztának jegyzi. A birtokot 1827-ben rendezték gróf Károlyi István és testvére gróf Károlyi Lajos között. Az előbbié lett Belső- Derekegyháza, utóbbié Külső- Derekegyháza, Lajosszállás, Lajoskedvi gazdaság és Lászlótelek nevű bolgár dohánykertészet. Az uradalmi gazdálkodás az úrbérválságig elég súlyossá tette a jobbágylakosság helyzetét. Annak megszűntével a polgáriasodásnak vált alapjává. A község Istvánmajor, Kenyeresmajor, Közkuti major, Ördöngős és Tompahát nevű részekből állt, tipikus tanyai település. 1935-ben Derekegyház és Nagymágocs községek hátárából alakult a vármegye újabb községe: Kiskirályság. Az addig Derekegyházhoz tartozó Kisujváros, Nagyujváros, Kiskirályság, Csereszentlászló, Ivánhegyes és Terehalom nevű határrészek 1668 főnyi lakossággal, 305 házzal az új községhez csatoltattak. Így a község lélekszáma az elcsatoláskor 1449 főre tehető. E lakosság tisztán magyar nemzetiségű, felekezeti szempontból túlnyomó többségben római katolikus vallású, rajtuk kívül a református egyháznak van kb. 200 híve. A római katolikus hívők anyaszentegyházat alkotnak, amely a váci püspökséghez tartozik, 1860-ban Nepomuki Szt. János tiszteletére épült. A református hívek lelki gondozását a szentesi lelkészek látták el.

Eperjes 668 lakosú község Szentestol északkeletre, 26 kilométerre, Békés megye határánál. Több pusztából alakult 1935-ben Kiskirályság néven. A községet alkotó puszták közül Kiskirályság és Újváros a középkorban népes helységek voltak. Kiskirályság nevét Mátyás király iránti tiszteletből kapta, annak emlékére, hogy Szilágyi Mihály egy birtokvitát követően Hunyadi-birtokra telepítette át az általa lerombolt Zeleméres falu lakosságát. A XV. század végétől a margitszigeti apácák birtoka. Az 1552. évi török pusztítást még kiheverte, de 1596-tól több mint kétszáz éven át pusztaként említik. A kiskirálysági puszta a XIX. században gróf Károlyi István birtoka, melyet szentesi taksás jobbágyok béreltek földesuruktól az örökváltságig (1837). A taksát nem a jobbágytelek nagyságának arányában fizették, hanem a kialkudott összeg szerint. Határában, Csereszentlászlónál jelentős ipartelep alakult 1921-ben: a Szegedi Kenderfonó Rt. kenderkikészítő gyára, amely a közelmúltig a kenderföldolgozó ipar fontos, kiemelkedő központjának számított. Maga a község a II. Világháború után települt, korábban a lakosság 80 százaléka tanyákon élt. A Kiskirályság nevet 1954-ben változtatták Eperjesre. Címerében Szilágyi Mihály címerének motívuma és a királyi alapítást jelképezo korona látható. A határbeli szikeseken mindig jelentős volt a juhtenyésztés. Az 1980-as években országos juhászversenyeket szerveztek, amelyek mindig sok érdeklődőt vonzottak.

Fábiánsebestyén 2282 lakosú község a 147-es/Kiskunfélegyháza-Orosháza/ vasútvonal mentén Szentestől keletre, 16 kilométerre fekszik. Első lakói minden bizonnyal az 1280-as hódtavi csata után letelepített kunok voltak. Nevét XIII. században épült, Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúk tiszteletére szentelt templomáról kapta. A XV. század második felében már népessé vált falu a Hunyadi-, majd az enyingi Török-család birtoka. Az 1552-es török támadás érzékenyen érintette, s az 1596-os török-tatár pusztítást már nem is élte túl. Még 1852-ben is pusztaként szerepel, ettől kezdve települ be kizárólag magyarokkal. A két háború között a Rosenthal Adolf birtokolta Jánosmajor modernül fölszerelt gazdasága és két négyhengeres motorosmalom érdemel említést. Ez idő tájt még tipikus tanyai település, úgynevezett pusztaközség, a későbbiekben fokozatosan csökkent a külterületi népesség aránya.
A község központja a Szabadság tér, itt találjuk a polgármesteri hivatalt, a többi közintézmény nagy részét és szép szobrokat, emlékműveket. Az orvosi rendelő előtti nőalak Tóth Valéria alkotása, a mackókat Samu Katalin faragta kőbe, a II. Világháborús emlékmű alkotója Návay Sándor.
A község Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt temploma a Honvéd utcában 1932-ben épült.
Becses népi műemlék a falutól három kilométerre lévő Cserna-féle szélmalom, melyet a gádorosi úton közelíthetünk meg.
A községtől nyugatra, négy kilométerre, a Kórógy-ér közelében, kis dombon áll a hajdani falu Puszta-templomának romja. A szentesi úttól mintegy 500 méterre, északra található, legkönnyebben a sertéstelepen keresztül engedéllyel közelíthető meg.
A trágyaszikkasztó tavakat ritka madarak vették birtokukba: gólyatöcsök, gulipánok fészkelnek a táplálékban bővelkedő, háborítatlan vizeken. A téglából épült, körülbelül két méter magas rom az egykori templom délnyugati támpilléres sarokfala.
Május eleji rendezvénye a községnek a Lovasnapok, májusfaállítással, versenyekkel.

Nagymágocs 3438 lakosú nagyközség Orosházától északnyugatra, 13 kilométerre fekszik. Először 1426-ban Magoch-ként említik, nevét első birtokosáról, a Szente-Mágocs nemzetségről kapta. Az 1596. évi tatár pusztítás Mágocsot is megsemmisítette. A pusztán elsősorban a vásárhelyiek legeltettek, majd a vásárhelyi uradalommal a gróf Károlyi-család birtokába jutott. 1827-ben Külső-Derekegyháza-ként gróf Károlyi Lajos tulajdona. Lajosszálláson a XIX. század első felében az akkori viszonyok között korszerű szeszgyárat építettek, melyet juhmosásra is használtak.  A középkori Mágocs monostorát a XIX. század közepén bontották el, az uradalmi gazdálkodás kiépítése miatt. A két Világháború között még úgynevezett pusztaközség: lakói majorokban, tanyákon éltek. Csak az ezt követő házhelyosztás után kezdtek egy helyre tömörülni.
A Mágocs-ér mellett álló, U-alaprajzú, középrizalittal hangsúlyozott, emeletes, volt Károlyi-kastélyt gróf Károlyi Imre építtette 1896-1897-ben, eklektikus-neobarokk stílusban. Most kastélyotthon, s megtekinthető. Negyven hektáros, arborétumszerű parkja a kertművészet remeke, ritka fenyőfélékkel, a tiszafa és a tuja változataival, őstölgyekkel, platánokkal. A parkot díszítő, évszakokat jelképező, XVIII. századi szobrok valószínűleg a szegvári kastély mellől származnak. A környezet festői hangulatát fokozza a 10 hektáros tó is, túlpartján pihenővel. Esténként a szarvasbogarak rajzását is megfigyelhetjük. A tó felőli oldalon, az épület előtt a Szabin nők elrablása a témája a barokkos szoborcsoporttal díszített szökőkútnak. A műkő másolat eredetije osztrák területen lehet. Az épület főbejárata előtt kedves kis szobor, a Halas fiú márványfigurája fogadja a látogatót. Érdemes szemügyre venni a kastély belső tereit, az előcsarnokot, a télikertet, a könyvtárszobát és a szalont. A park bejáratával szemközt álló három szintes, zabsilós magtár (1856, Ybl Miklós) érdekessége, hogy belseje kizárólag faszerkezetű. A park sarkában látható, neoromán stílusú római katolikus templom (1883, Bachó Viktor) szép üvegablakai Katzmann Ede műhelyéből valók.

Nagytőke 513 lakosú község a 45-ös főközlekedési út és a130-as/Szolnok-Hódmezővásárhely-Makó/ vasútvonal mentén, Szentestől északra, 8 kilométerre fekszik. Az Ond vezértől származott Bor-Kalán nemzetségnek egyik hajtása, Tőke úr adta nevét a letelepült falunak. Az 1488-ban említett Thenke helység területét a középkorban átszelte az országos jelentőségű Nagyaradi út, amely állítólag Aradtól Bécsig vitt. A török és tatár dúlások miatt 1599-ben végleg megsemmisült, halmon álló, kis templomának romjai még sokáig álltak. 1721-től Szentes lakói bérelték. A vízivilág ereit az ármentesítéskor medrekbe terelték, a legjelentősebb a Veker-érbe torkolló Tőke-ér. A XIX-XX. századfordulón Szentes 32 határrészének egyike, megőrizte a középkori falu nevét. Nagykiterjedésű tanyavilágát iskolák, olvasókörök szolgálták. A mai Nagytőke község a II. Világháború után épült a vasútállomás közelében, nem messze a Rác-Tőke-Halomhoz. 1949-ben még lakosságának zöme, külterületen élt. 1952 óta önálló közigazgatású település.

Szegvár 4917 lakosú nagyközség a 130-as/Makó-Hódmezővásárhely- Szolnok/ vasútvonal mellett fekszik. Mindszenttől 8 kilométer után érkezünk Szegvárra. Szegvár a “vizek faluja”: területén folyik keresztül a Kurca és a Kórógy-ér. A község közepén lévő Kórógy-tó a település kellemes színfoltja. Szegvár és környéke valóságos horgászparadicsom. A vadregényes ártéri erdővel körülvett Tisza-holtág három kilométerre van. A gazdag vízivilágnak köszönhetően Szegvár és környéke már az újkőkorszakban lakott terület. A községtől északra, a Tűzköves nevű határrészen feltárt újkőkori település leleteinek egy része a helyi falumúzeumban tekinthető meg. Az ártéri mocsárból kiemelkedő magaspart azért kapta a “Tűzköves” nevet, mert már a középkorban is feltűnt, milyen sok kovapengét lehet találni az Alföld homokvidékén. E pengéket tűzcsiholáshoz használták. Készítésük idején azonban (i.e. IV. évezred) ezek sarlók, fűrészek, fa- és bormegmunkáló eszközök részei voltak. A kőkori falu nevezetessége Európa legrégibb, két hatalmi jelvénnyel ábrázolt istenszobra. A Sarlós Isten, melynek arcát lapos maszk fedi, talán az olymposi Pantheon egyik alakjának, Zeusz apjának legkorábbi, eddig ismert ábrázolása. Sajnos, az 1950-60-as években a világértéket is képviselő település fölé szarvasmarha istállókat és silókat építettek - hallatlan értéket pusztítottak el. Az előkerült leletek részben a szentesi, részben a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. A XII. századtól a XVI. századig Szeg-nek (Zeegh) említik a települést. Ezen a Kurca kiszögellése, nagy kanyarja értendő, amely U-alakban övezi a falut. A XVI. század elején Dóczy János - II. Ulászló főkamarása - a falu birtokosa, aki a Kurca partjára erős fallal övezett kastélyt építtetett. Ettől kezdve Szegvár a neve. A kastélyerőd alapfalait és pincéjét az 1980-as években Vörös Gabriella, a szentesi múzeum régész-igazgatója föltárta, remélhetőleg a jövőben bemutathatók lesznek a romok is. A vízparton látható várszerű fal a Károlyi-kastélyhoz tartozhatott. A XVIII. század elején Szegvár és környéke gróf Károlyi Sándoré lett, aki a mai Heves és Nógrád megye területéről jobbágycsaládokkal telepítette be a falut és új kastélyt építtetett. 1730-ban kastélyát vármegyeháza céljára ajánlotta fel, de a megyeszékhely holléte csak 1776-ban dőlt el Szegvár javára. A nagy múltú Szegvár gazdag, népi építészeti emlékekben és hagyományokban. XIX. századi parasztházak a Kápolna és a Kórógy utcában maradtak fönn. S hogy ezeket fölmutassa, számos tanyai és falusi szálláshellyel várja pihenésre, kerékpározásra, lovaglásra, horgászásra, csónakázásra vágyó látogatóit. A falu központját, a Kossuth teret a névadó politikus 1992-ben készült mellszobra (Tóth Sándor) és a Szentháromság-szobor díszíti. A II. Világháború emlékművének alkotója Tóth Béla (1995). Az egykori, Kossuth téri vármegyeháza, a volt Károlyi-kastély 1725-1727 között épült barokk stílusban. Udvari árkádos része később készült. A lépcsőház és a földszinti ablakok kovácsoltvas rácsai korabeli, szép munkák. Az udvaron hajdan emeletes börtönépület állt, ahol a vármegyei bíróság által elítélt rablók, betyárok töltötték büntetésüket. 1910-ben bontották le. Az egykori gazdasági épületeket a XX. században részben átalakították. Az egykori megyeháza nemrég még óvoda és nevelőotthon volt. Nem messze a közelmúltban feltárták a Dóczi-udvarház alapfalait és boltozott pincéjét. A Hunyadi utcán a Kurca hídjához érkezünk. A hídfő bal oldalán álló Nepomuki Szent János-szobor 1795-ben készült későbarokk alkotás. A hídról jól látható a vármegyei börtön XIX. századi téglafalának maradványa. Egy, a múzeumban őrzött, 1909-bol származó festmény még épnek ábrázolja.
A Hunyadi János utca jobb oldalán találjuk a falumúzeumot. A XVIII. század végi oszlopsoros, nádtetős épület a Károlyi grófok uradalmi ispánjának háza volt. A tárgygyűjtést a szegvári születésű Jaksa János tanító kezdte az 1848/49-es szabadságharc centenáriumára szervezett országos gyűjtés keretében. A szépen gyarapodó gyűjteményt 1955-ben falumúzeummá nyilvánították. A múzeum kiállítása az újkokori, úgynevezett Tűzköves határrész legszebb emlékeivel kezdődik: a mindennapi élet tárgyi eszközei mellett a híres agyagszobor, a “Sarlós Isten” másolata és egy korabeli lakóház berendezésének rekonstrukciója is látható. Kitüntetett helyet foglalnak el a szegvári Kossuth-kultusz tárgyi emlékei. A nagy államférfi Szegváron is tartott toborzóbeszédet 1848. október 1-én és 1867-ben a falu díszpolgárává választották. Erre emlékeztet 1867. április 9-én dedikált fényképe és Gracza szobrászművész 1908-ban készített Kossuth-mellszobra. A kiállítás nagyobb része a hagyományos népélet sajátosságait tárja a látogató elé. Az egykori szabadkéményes pitvar a múlt századi parasztkonyha hiteles környezetét, edénykészletét mutatja be. A tejesköcsögök, lekváros-fazekak, pálinkás-butykosok, butellák, korsók részben helyi tálasok, részben szentesi és hódmezovásárhelyi fazekasok készítményei. A falumúzeum leglátványosabb része a szegvári parasztszoba. A gerendás mennyezetű és agyagpadozatú, volt ispánlakás életszerű környezete a szegvári parasztok XIX. századi bútorainak, berendezési tárgyainak. A virágmintás, tornyos nyoszolya, a sarokpad, a fúrott lábú székek mellett látunk itt XIX. századvégi sublótot, rajta dohánytartóval s szakrális emlékekkel, findzsákkal, bögrékkel, tálakkal. Külön teremben kaptak helyet a kendertermesztés és -feldolgozás eszközei és a pásztorok használati tárgyai: lóbéklyók, kolompok, fakulacsok, a szőrtarisznya és egy borduda faragott kosfeje. A népélet tárgyi emlékeit Bartucz Lajos professzornak, a falu szülöttének 1910-ben készített fényképei egészítik ki a szegvári kubikosról, iskolás gyermekekről és az egykori falusi bíróról.
A Dóczy-udvarház régészeti leleteit bemutató kiállításon reneszánsz faragványok, bélyeges téglák, vaseszközök, rekonstrukciós rajzok, régi térképek, ábrázolások láthatók.
A múzeum szomszédságában álló római katolikus templom 1737-ben épült, de támpilléres szentélye még középkori. Tornya 1753-ból való. Oltárképe Szűz Mária születését ábrázolja. A klasszicizáló keresztelőkút és a padok 1790-ben készültek. XVIII. századiak a templommal szemben álló, volt tiszttartó házak.
A falu széli Sporttéren a 1960-as években helyreállított szélmalom látható.

Szentes 31641 lakosú város Csongrád megyében, a Tisza és a Körös folyót összekötő Kurca csatorna partjai, valamint a 45-ös és a 451-es főközlekedési utak mentén terül el. A települést érintik a 130-as/Makó- Hódmezővásárhely- Szolnok/ és 147-es/Kiskunfélegyháza- Orosháza/ vasútvonalak. A környék a jellegzetes alföldi táj képét mutatja. Szentes város ősidők óta lakott hely. Az első ember körülbelül hétezer évvel ezelőtt telepedett meg a mai város helyén, a Kurca vízmentes szigetein. A honfoglaláskor Ond vezér népe költözött erre a tájra. A létrejött település kun és tatár betörések következtében többször elpusztult, de mindannyiszor újraéledt hamvaiból, elsősorban a Tiszán átvezető böldi rév stratégiai és kereskedelmi súlya miatt. Nevét a Szente-Mágocs családról kapta, SCENTHUS alakban 1332-ben jelent meg először egy oklevélben. A török hódoltság idején, 1564-ben I. Ferdinánd király adománylevele már mezővárosként említette, rövidesen azonban ismét elpusztult. A török kiűzése után előbb kincstári birtok lett, majd a báró Harruckern család tulajdonába került. 1730-ban városi és vásártartási jogot kapott. Ekkor jelent meg a város pecsétjén, később címerén a pálmafa-szimbólum, amely  a szentesi nép szívós élni akarását és örökös megújulását fejezi ki. A XVIII. század és a XIX. század eleje a folytonos gyarapodás időszaka volt. 1836-ban a város úrbéres lakossága örökváltsági szerződést kötött földesuraival, biztosítva ezzel a polgári fejlődés lehetőségét. A kiegyezés körül és után, noha a környék alapvetően mezőgazdasági jellegű maradt élénk iparosodás indult meg. Gőzmalmok, fűrésztelepek, téglagyárak épültek. Szentes 1878-ban Csongrád vármegye  székhelye lett, és ezáltal felgyorsult a városiasodás. Az I. Világháborúig lezajlott a Tisza teljes ármentesítése. Új középületek –Vármegyeháza, Városháza, Bíróság – épültek. Megépült a vasúti Tisza-híd is a szilárd burkolatú utcák, és csatornák mellett. Ezzel a nagyszabású munkálatokkal összefüggésben erős vállalkozói és értelmiségi, illetve ipari és földmunkás rétegek alakultak ki. A két Világháború között a gazdasági növekedés lelassult, viszont jelentős fejlődés következett be a művelődésben és a társadalmi életben. A város természetes fejlődését a II. Világháború szakította meg. 1945 után a gazdaság újjáépítése viszonylag gyorsan lezajlott, ám az ezt követő években a gazdaság, a társadalom és a kultúra elszürkült. Változást az 1956-os forradalmat követően a mezőgazdasági kollektivizálás és a központi ipartelepítési politika hozott, hiszen ezek hatására figyelemre méltó eredmények születtek  A város mezőgazdasági és ipari termékei keresettek lettek a keleti és a nyugati piacokon egyaránt.
A református templom a XVIII. században klasszicista stílusban, a lelkészlak 1836-ban épült.
A Szent Anna római katolikus templom klasszicista stílusban 1847-ben épült.
A görögkeleti templom copfstílusban 1786-ban épült.
A volt Károlyi-kastély késő-klasszicista stílusban 1840-ben készült.
A Koszta József Múzeum a festő életművét mutatja be. A város és környéke rendkívül gazdag régészeti emlékekben. A közeli Tűzkövesen találták az újkőkori tiszai kultúra legjelentősebb idolját, egy égetett agyagszobrot, a „Sarlós Isten”-t. Leletekben gazdag időszak a népvándorlás kora is. A germán népcsoportba tartozó gepidák által alapított királyság tárgyi emlékeit, főként ékszereket és fegyvereket őrzi az előzőekben említett múzeum.
Geotermikus energiában Közép-Európa leggazdagabb vidéke, 32 termálkút működik, amelyek 1700-3250 méter mélységből hozzák felszínre a 70-96 Celsius fok hőmérsékletű, gyógyhatású vizet. Ez a hatalmas energiaforrás meghatározó a környék mezőgazdaságára, iparára, kultúrájára.
A Tisza holtágai, árterületei és a szikes puszták, legelők élővilága miatt Szentes kiváló apróvadas vadászterület, sőt az itt élő őzállomány is messze földön híres.

January 5th, 2010 3606 Szegedi kistérség

Algyő 5866 lakosú nagyközség a 47-es főközlekedési út és a 135-ös/Szeged-Békéscsaba/ vasútvonal mentén, Szeged mellett fekszik. A település 1997. október 1-jétől önálló.
A Szent Antal Plébániatemplom 1750-ben, barokk stílusban épült.

Deszk 3239 lakosú község a 43-as főközlekedési út és a 121-es/Békéscsaba-Kétegyháza-Mezőhegyes-Újszeged/ vasútvonal mentén, Szegedtől 4 kilométerre, keletre fekszik. 1490-ben Dezk néven említik először. A török hódoltságot túlélte;1746-ban kiszolgált szerb határőrök telepedtek itt meg. 1801-től a báró Gerliczy-család tulajdona. A szőregi csata során teljesen leégett, majd hamarosan újjáépült. Népességének már csak mintegy kilencede szerb nemzetiségű.
A klasszicizáló, később kibővített volt Gerliczy-kastélyban tüdőkórház működik, 10 hektáros parkjában értékes öreg fákkal és cserjékkel; ritka különlegesség az épület előtti kocsányostölgy sövény.
1859-ben emelték, a neogótikus római katolikus templom 1904-ben épült. Az oltárait, szószékét és a keresztúti stációkat tiroli mesterek faragták, az üvegablakok insbrucki műhelyben készültek.
A klasszicista görögkeleti szerb templomát.
Figyelmet érdemel az 1929-ben emelt mintaszerű községi típusiskola.

Dóc 827 lakosú község, Kistelektől délkeletre, 19 kilométerre fekszik. A volt Pallavicini uradalom területéből 1950-ben létesített kisközség. A határában települt középkori falu a török alatt elenyészett. Az 1760-70-es években szegedi dohánykertészek telepedtek meg és a kertészség rövidesen 5-600 lelkes kis faluvá fejlődött. Mai határában az uradalom több majort épített. Tájképi jelentőségű a Tisza-menti galériaerdő.
A petresi töltésen emlékoszlop jelöli az 1879. március 5.-i gátszakadást, amely után a Tisza Algyőt, Tápét és Szegedet elöntötte.

Domaszék 4169 lakosú község az 55-ös főközlekedési út mentén, Szegedtől 11 kilométerre, nyugatra fekszik. Az egykori Alsótanya Szegedhez legközelebb eső része az 5.214 hektárnyi területen fekvő Domaszék. Csak mint falu számít fiatal településnek, a tanyavilág több évszázados fejlődés eredményeként alakult ki. Ez a folyamat elválaszthatatlan Szeged és határa történetétől. A község elnevezése családi eredetű, már 1552. évi tized lajstromban szerepel a Doma család neve. A “szék” toldat a feudális Magyarországon közigazgatási egységet jelentett.  A homoki szőlőkultúra fellendülésével egyre több tanya épül a területen. Újabb növényi kultúrák (paprika) terjedésével, a szegedi földek bérbeadásával ez a folyamat tovább erősödik. Másik lökést jelentett a szegedi árvíz általi pusztítás. Egyre többen telepednek le itt, megszüntetve ezzel a oly jellemző kétlakiságot. Erdei Ferenc írja: “túlfejlődött tanyás várossá” lett. A város műút építéssel, majd az alsótanyai vasút megindításával (1926) igyekezett magához kapcsolni a tanyavilágát.
Tanyai népiskolák már 1853-tól működtek a község területén, orvosi ellátás 1911-től van. 1949-től közigazgatási kirendeltség működött a területen, 1952. január 1-jén megalakult a községi tanács, önálló község lett.  Kezdetben nehezen indult a “falu”. Az első 10-15 évben kevés betelepülőt vonzott, igazi fejlődése a 60-as évek közepétől indult meg. Egyre több beruházás valósul meg nagyrészt lakossági, tanácsi és önkormányzati pénzekből, illetve központi, állami támogatásból. Megépült a községháza, a törpevízmű a víztoronnyal, orvosi rendelő, iskola, óvoda, tornacsarnok, kiépült a gázhálózat, néhány utcában a szilárd burkolat, járda, jelenleg épül a szennyvízhálózat.  Szeged iparosítása nem okozott jelentős elvándorlást. A város közelsége miatt a munkaerő-utánpótlást inkább ingázók biztosították. A mezőgazdasági termelés feltételének biztonságosabbá válása is stabilizációs tételként hatott. A szakszövetkezet megszűnésével ismét kialakulnak a kis magángazdaságok, aminek következménye az egyre gyakoribb tanyai építkezés.
Bojárhalmon egy fejedelemasszony öltözetének ezüst díszeit tárták föl, amelynek alapján a régészek először rekonstruálták a honfoglalás kori magyar női viseletet.

Kübekháza 1537 lakosú határközség Szegedtől 10 kilométerre, délkeletre fekszik a román-szerb-magyar hármashatár közelében. A Kübeck Károly bécsi kamarai elnökről elnevezett, szabályos utcahálózatú falut a kincstár 1844-ben alapította. Az odatelepült magyarság szinte teljes egészében szegedi gyökérzetű. 1851-ben svábok is kezdtek beköltözni. Földjük egy meghatározott részén a falubeliek dohányt tartoztak termeszteni. A haszonbérbe kapott földeket a XIX-XX. századforduló táján örökáron megszerezhették. A németek egy részét 1946-ban kitelepítették.
Főutcáján néhány eklektikus, vakolatdíszes oromzatú német gazdaház látható.

Röszke 3170 lakosú határközség, a jugoszláv-magyar határátkelőhelye az 5-ös és a valamikor megépülő M5-ös autópálya, valamint a 136-os/Szeged- Röszke/ vasútvonal mentén, Szegedtől délnyugatra, 10 kilométerre fekszik. Régészeti leletek alapján több, mint száz lelőhely bizonyítja a település lakott voltát. Közülük kiemelkedő, európai jelentőségű a Bálint néven ismert Nagyszéksósi avar lelet, melyet 1926-27-ben Móra Ferenc tárt föl, másolatai a szegedi múzeumban tekinthetők meg. A Ladányi-dűlő környékén feltárt két honfoglaló sír bizonyítja, hogy a honfoglalók kiemelt települése volt a Tisza mellékének ez a része. A “Tisza sor”-nál talált Árpád-kori templommaradványt és a körülötte lévő sírkertet a tatárdúlás rombolta le. A falu “fölvégén” található Rácz-köröszt (rácz temető) és a sok szerb eredetű név, (Osznovics, Polovics, Marinkovics és Szulcsán, stb.) továbbá a “rácok dűlője” bizonyítja, hogy a ma már elmagyarosodott dohány és paprika kertészek elődei itt szlávok voltak. Ha Röszke településtörténetét vizsgáljuk, azzal a sajátos tényezővel kell számolnunk, hogy 1950-ig nem önálló településként szerepel a korabeli írásos anyagokban. Jóllehet a település már 1730-ban megkapta királyi adománylevelét, de a terület nagy részét Szeged vagy polgárai használták. A község neve az első írásos emlékekben 1439-ben Rezke alakban szerepel. Kézenfekvőnek látszik a rez szóból való származtatás: ennek erdőbeli irtás a jelentése, melyhez később a ke kicsinyítő képző társult. Igazolni látszik ezt a feltevést az, hogy Szegedtől egészen Röszkéig a Tisza árterén terjedő nagy erdőségek faanyagából került ki a szegedi vár gerendázata, az alsóvárosi templom faanyaga és a híres szegedi hajóácsok is használták ezeket a fákat. 1730-31-ben a térképeken mint Reska szerepel, a XVIII. században pedig Reszke néven ismerhették a települést.

Sándorfalva a most 7807 lakosú nagyközség Szegedtől északra, 12 kilométerre, sakktáblaszerűen települt: a régi falu mellett az 1950-60-as évek óta új falurész alakul ki. A szegedi táj egyik legjobban fejlődő, az utóbbi években gyarapodó népességű települése. Az 1879. márciusában árvíz sújtotta Algyő lakóinak Pallavicini Sándor őrgróf 597 ingyen háztelket parcellázott birtoka ármentes homokhátságán, ahol évekkel azelőtt dohánykertészek éltek.
A szakrális népélet jeles emléke az út bal oldalán látható, késő barokk Nepomuki Szent János-szobor. Már Balla Antal 1778. évi térképe feltünteti, így a tájon legrégibb emléke a mártírhalált halt prágai püspöknek, aki az útonjárók, vízenjárók védőszentje. A megcsonkított kőszobrot a közelmúltban Kalmár Márton szobrászművész újította meg. A faluszéli útelágazásnál állt a szintén XVIII.. század végi “Romafő Csárda “.
Az I. Világháború után bontották el, helyén később gépállomás épült. Sándorfalva központja a nagyméretű, árnyas, lombos Szabadság tér, közepén a Szűz Mária tiszteletére szentelt, eklektikus római katolikus templommal (1882). Főoltárképe Szűz Máriát ábrázolja. A falait borító seccok a biblia jeles személyiségeit és a magyar szenteket örökítik meg (1945). A templom körüli kálvária stációinak domborműveit a pécsi Zsolnay- gyár készítette.
A Széchenyi utca felőli oldalon látható Petőfi Sándor és Arany János mellszobra. Mindkettő Kelemen Kristóf alkotása (1972, 1979), csakúgy mint a Szent István-szobor, mely a főtéren áll. Néhány utcában (Aradi u., Dózsa György u.) még találunk jellegzetes, századforduló táján épült házakat.
A falu neves szülötte Budai Sándor citerakészítő, a népművészet mestere. Alapítója volt az országos hírű helyi citera-együttesnek, csikófejes citeráin sokan játszanak, számos darabja külhoni gyűjteményekbe is eljutott. Sajátos naiv festményeit a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma és a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi.
Ha a központból az 5-ös út felé indulunk, a falu szélén hamar kiérünk a sándorfalvi rétre, melyet tamariszkusz bokrok takarnak az út felől. Székaljnak is nevezik, hiszen mézpázsitos, sziki zsázsás, szikfoltos terület ez, ahol még költ néhány pár sziki lile, nagy goda, bíbic, piroslábú cankó, sárga billegető, s mezei pacsirta.Utunkon északra haladva, a dűlő utolsó háza - nádtetős, ma már roskatag - volt sok évtizeddel ezelőtt a “szentferenci csárda”. Szemben, az út túloldalán fakereszt látható: helyén valamikor Szent Ferenc kőszobra állt. Az 1970-es években Juhász Antal jegyezte fel a következő mondát: “A szentferenci csárdába betért egy juhászembör. Szűrét a csárda előtti szoborra terítette. Iszogattak, múlatták az időt. Esteledett, mire a juhász hazaindult. Hát nem találja a szűrt! Mérgében a kampósbottal leütötte a szobor fejét: Szent Ferenc, nem őrözted mög a szűrömet…” Az útszéli kereszt lábánál terméskő látszott ki a földből. A monda gyűjtője kiásta a követ. Kámzsás, barokk jellegű szoboralak törzse került elő. Törzsének felső része, feje hiányzott. Így hát a mondabeli eset megtörténhetett.
A falutól északra, a volt “Kővágói szőlőben” sok szegedi családnak van hétvégi kertje és “hobbitanyája”. A határ elnevezése arra utal, hogy - a szőlők telepítése előtt - itt réti mészkőre bukkantak, amit a középkorban templomok, középületek falazatába, utóbb a tanyaiak alapozáshoz, házaik lábazatához, csirkeitatónak és sok minden egyébre használtak. A szemléletes hasonlattal “darázskű”-nek nevezett réti mészkő a környéken Pusztaszer, Kistelek, Kiskundorozsma határában is megtalálható, “vágásával” a hatvanas évekig foglalkoztak. A hobbikertek második dűlőútján balra fordulva jutunk a Nádas-tóhoz, melyet korábban védelemre javasoltak, ám aztán homokbányászatba kezdtek itt, s az így kialakult két gödröt halastóvá, illetve stranddá alakították át - horgászási, csónakázási lehetőséggel. A csongrádi út jobb oldalán a sándorfalvi homokerdő már egészen Dócig elér, s azon túl a hantházi erdőben folytatódik. Itt is a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben járunk - az erdészet földútjain sétálva gazdag gombalelőhelyeket fedezhetünk föl, ha értünk a válogatáshoz!
Az erdő észak-déli fekvésű, s párhuzamos a Tiszával, ezért a madárvonulásban is szerepet játszik. A vadászok apróvadas területként tartják számon.
Vadászházként működik ma az egykori Csikós-csárda, mely régen a szeged-pusztaszeri uradalmi út pihenőhelye volt.

Szatymaz 4280 lakosú község az 5-ös főközlekedési útvonal és a 140-es/Szeged- Cegléd- Budapest/ vasútvonal, valamint a valamikor tán megépülő M5-ös autópálya mentén fekszik, Szeged melletti Fehér-tó közelében. Szatymaz nevét 1676-ban említik először írásos emlékekben egy II. József –korabeli térképen a Szeged – Kistelek közötti postaállomás, ló-váltóhely neveként szerepel. Ma itt a Postakocsi csárda működik. A postaút mentén már a XVIII. század első felében számos állattartó és földművelő szállás épült, később a homokon szőlőt és gyümölcsöt telepítettek. Az 1880-as évektől a szatymazi szőlők a szegedi polgár családok kedvelt nyaralóhelyévé váltak. A település őszibarack kultúrája Európa hírű. Szatymaz 1950-ben vált önálló településsé, területe 5372 hektár, ebből belterület 170 hektár, zártkerti terület 227 hektár. Körülbelül 4000-en lakják, de a lakosság fele a külterületen él. A település széles utcarendszerű előkertes családi házas beépítésű sok zöld területtel. A település belterületén és a sűrűn lakott tanyás területen a közmű hálózat jól kiépített.
A településen jelentős a mezőgazdasági termelés: ezen belül a szántóföldi növénytermesztésen túl a szőlő és gyümölcstermesztés: őszibarack továbbá fóliás zöldség és virágtermelés. Szatymaz a Csongrádi borvidék része. Idegenforgalmi szempontból említést érdemel a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet fehér-tavi részén található madárrezervátum, madárfigyelővel, a Forráskút – Balástya út mentén lévő Enyingi –féle szélmalom és a kialakulóban lévő lovascsoport.

Szeged 168276 lakosú határváros, a Dél- Alföld legjelentősebb szellemi, gazdasági központja a 43-as, 47-es, az 5-ös és az 55-ös főközlekedési utak találkozásánál, a valamikori M5-ös és M43-as autópályák közelében.  A helység a 135-ös/Szeged-Békéscsaba/, 136-os/Szeged-Röszke/ és a 140-es/Szeged-Cegléd-Budapest/ vasútvonalak gócpontja. Az évszázadok sodrásában a különféle népek és kultúrák egymást követték ezen a vidéken. A város a kereskedelem és az utazás központja, hiszen a Tiszába itt ömlik a Maros folyó. Lovat, fát és aranyat szállítottak ezeken az útvonalakon. A város nevének eredete mind a mai napig vitatott. Az egyik felfogás szerint Szeged neve „sziget” szóból származik, és annak az időnek az emlékét őrzi, amikor a település első lakói az árterületekből kiemelkedő szigeteket foglalták el. A másik változat szerint a városnév gyökere a szeg – sarok, kiszögellés – szónak képzővel ellátott alakja. Ezen a néven a város szegletet formáló fekvése értendő a Tisza nagy kanyarja mentén. Az első hiteles írásos adat a városról 1183-ból származik: III. Béla magyar király oklevelében Szeged a sószállítás központjaként szerepel. A tatárjárás 1241-ben elpusztította a települést, de újjáépült. A város védelmére kővárat emeltek. Szeged jelentősége növekedett, ennek egyik jeleként IV. Béla városi rangra emelte. A török uralom Szegeden 1543-1686-ig tartott. A polgárság elmenekülésével eltűnt a virágzó reneszánsz kultúra. A törököket az osztrák császár katonái űzték ki. III. Károly 1719-ben írta alá a királyi szabadságlevelet. Ez a nap 1990 óta „Szeged Napja”.
Szeged közismert, jellegzetes képe a XVIII-XIX. században alakult ki. Az szegedi papucs török eredetű, a paprikát a ferences barátok honosították meg. A város bérbe adott földjein jött létre a Szeged környéki jellegzetes tanyavilág, ahol jelenleg belterjes szőlő- és gyümölcstermesztés folyik. A város aktív szerepet vállalt az 1848-as forradalom idején. 1849-ben itt ülésezett a szabadságharc kormánya. A forradalom bukása után ismét visszaesett a város fejlődése, és csak 20 év múlva vett lendületet. 1879-ben ismét nagy csapás érte a várost: március 12-én a nagy árvíz majdnem a föld színével tette egyenlővé. A világ minden tájáról érkeztek adományok. Ez a pénz, és a szegedi nép akarata építette újjá a várost. A legtöbb adakozó városok emlékét a róluk elnevezett körútszakaszok őrzik: Berlini, Bécsi, Brüsszeli, Londoni, Párizsi, Római, Moszkvai körút. Szeged az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorát tükröző palotáival, birtokaival vitathatatlanul  Budapest után az ország második városa lett. A Trianoni békeszerződés Magyarország új határát Szeged közvetlen közelében húzta meg ezzel nagyban befolyásolva a város déli és keleti kapcsolatainak alakulását. Emellett azonban a 1920-as évek Szeged nagyarányú fejlődését hozták. Ide települt Kolozsvárról a Tudományegyetem, Pestről a Tanárképző Főiskola, és ide helyezte át székhelyét a csanádi püspök Temesvárról. Az áttelepült Egyetem erős tudományos és szellemi bázist teremtett. Rengeteg világhírű kutató, tudós élt és dolgozott itt. Közülük kiemelkedik a Nobel- díjas Szentgyörgyi Albert professzor. 1973-ban nagy tudományos előrelépés történt: Szegeden létesült Közép-Európa legnagyobb biológiai kutató intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja. Ez az intézmény, a József Attila Tudományegyetem Biológiai tanszékével közösen létrehozta a Bay Zoltán Intézetet, amely élen jár a biotechnológiai ipar szegedi meghonosításában. Munkájukat külföldön is nagy elismeréssel illetik.
1930-ban készült el a Fogadalmi templom, amelyet fogadalomból, az újabb árvizektől való megmeneküléséért építettek a város polgárai. A katedrális a városkép legjellemzőbb eleme, hazánk negyedik temploma, melyben ötezren férnek el benne. Öt harangja közül az egyik, a Hősök Harangja Magyarországon a második legnagyobb. Több mint tízezer síppal rendelkező orgonája Közép-Európában a legnagyobb, hangversenyek rendezésére is alkalmas. A Dóm előtti téren 1931 óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal minden nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai láthatók. Emellett olyan kulturális események színhelye Szeged, amely méltó hírnevéhez: Szegedi Nyári Tárlat, Táblafestészeti Biennálé, Muzsikáló Udvar, Városházi Esték, Alternatív Színházak Nemzetközi Találkozója, Nemzetközi Néptánc-fesztivál. A kétévente megrendezésre kerülő Szegedi Ipari Vásár külföldön és belföldön is egyaránt nagy megbecsülést vívott ki magának.
A II. Világháború után elsősorban a határszéli helyzet miatt, lassan indult meg a város fejlődése. A hagyományos iparágak — fa-, paprika-, kenderfeldolgozás, szalámi-gyártás, kézműipar – mellé az 1950-es évektől újak települtek: textil-, kábel-, gumi-, és kozmetikai ipar. 1996 óta termel a szegedi szénhidrogén medence, amely Magyarország legnagyobb kőolaj- és földgázlelőhelye. Jelenleg is élénk a város gazdasági élete, több mint 5000 vállalkozás és majd 2000 vállalkozó működik Szegeden. A város folyamatos fejlődése a délszláv háború miatt megtorpant, hisz az embargó nemcsak az érintett országokat sújtotta, hanem azokat is, akik gazdasági, kereskedelmi kapcsolatban álltak velük, mint Szeged. Szerencsére a háború befejeződésével minden visszatért a régi mederbe. Ez a nyugalom már érezhető a város gazdasági, társadalmi és kulturális életében.

Tiszasziget 1638 lakosú határközség Szegedtől 5 kilométerre, délre fekszik. Korábbi neve Ószentiván. A temesvári bánsághoz tartozó területre a csanádi tiszttartóság 1746-ban szerbeket telepített 1783-ban a királyi kamarától megvásárolta Szeged városa, mire a szerbek átköltöztek a mai Újszentivánra, ezt a falut pedig szegedi magyarok népesítették be. A későbbi zsellérek kubikus munkával keresték hosszú időn át kenyerüket. Területén, közvetlenül a jugoszláv határ mellett fekszik
Térvár a maga kétszáz lakosával. Elsőként 1450-ben Therwar-ként említik. Az 1777-ben Szegedről érkezett magyar dohánykertész családok szinte egyedi településformát hoztak létre.
Vedresháza-pusztát Vedres István ármentesítette, majd 1808-ban szegedi dohánykertészeket telepített ide, magas színvonalú, kísérletező gazdálkodással. A gyönyörűen bontakozó falut az 1816. évi hatalmas tiszai árvíz tette tönkre egyszer, s mindenkorra. Tiszasziget területén található Magyarország földrajzi mélypontja: 76 méter.

Újszentiván 1653 lakosú határközség Szegedtől 2 kilométerre, délre fekszik. Első említése 1411-ből való: Zneth Iwan. Kezdettől fogva kisebb nemesi családok birtokolták. Magyar jobbágyok lakták a 17. század közepéig, amikoris elpusztult. 1783-ban Ószentivánról (Tiszasziget) ideköltözött a szerb lakosság. A XIX. század derekán Őscsanádról rajnai frank eredetű, jómódú németség települt be, példamutató istállózó jószágtartással. A Szegedről kirajzott dohánykertész, illetőleg bérlő, cselédsorban élő magyarság képezte hosszú időn át a legszegényebb réteget. Szinte napjainkig szigorú endogámiában él a falu három népe. Az utóbbi évtizedekben népessége gyarapodik.
Szerb pravoszláv temploma műemlék jellegű.

Zsombó 3236 lakosú község Szeged-Kiskundorozsmától északnyugatra, 7 kilométerre fekszik. 1950-ben Kiskundorozsma határából szervezték községgé.
Nevezetessége a XIX. században telepített, gazdag flórájú, turista úttal megközelíthető Zsombói erdő, benne az alföldi lápok megmaradt zsombéksásos részével. Zsombói tanyán élt Tombácz János (1901-1974), a szegedi táj híres mesemondója.
A Rózsa Sándor Csárda a hagyomány szerint a török időkben épült. Írott forrás először 1742-ben említi a Forrósombó-i csárdát, ahol a hagyomány szerint Rózsa Sándor is mulatozott. A csárda és környéke névadója a homokos talajú határtól eltérő vizenyős, zsombékos terület lehetett.

January 5th, 2010 3605 Mórahalomi kistérség

Ásotthalom 4382 lakosú határközség az 55-ös főútvonal mentén, Mórahalomtól 10 kilométerre, nyugatra fekszik. A mai település tájának földje sivár, terméketlennek hitt futóhomok; amelyet sokáig csak jószáglegeltetésre használtak. A homokbuckás tájat itt-ott vízállások, nádasok tarkították. A területen már a bronzkorban is laktak Átokházán bronzkori tárgyakat találtak a földművelés során. Az idős emberek sokat emlegették a határban lévő “Templomhalmokat”, melyet a környezetükből 6-7 méterre emelkednek ki. Ahol templom épült, ott falunak, sőt egymáshoz közeli településnek is lennie kellett. A domboz közeli partokon nagy számú Árpád kori edénytöredék, köztük egy 1300-as évek közepéből származó cserépbogrács-darab került elő. Ebben az időben a 20-40 házas település már tekintélyes falut alkotott. A török hódoltság alatt a táj elnéptelenedett, a lakosság a védelmet nyújtó városba, Szegedre húzódott. 1280 táján a környékre kunokat telepítettek. Átokháza neve a török hódoltság után gyakran szerepelt a kun puszták pör-irataiban. Az Ásotthalom helynév 1778. évi szegedi határtérképen és a vele egykorú városi iratokban bukkan fel először. 1850-es évektől Szeged városának földbérleti politikája elősegítette a határ további benépesedését. Ebben az évben a “város” a mai község központjában tanyát építtetett, ebből ered az 1950-ig használt Várostanya helységnév. 1883-ban nyílt meg az “Alerdészeti iskola”, melyre Ferenc József is hivatalos volt, és a látogatás emlékére a település hivatalos neve Királyhalom lett. 1927-ben megépítették a mai keskenyvágányú vasutat, ami közelebb hozta a tanyavilágot a városhoz. Béke Filmszínház 1948-ban épült. Községi pénzintézet 1958-ban. Művelődési Otthon 1951-től működik. Könyvtár 1962-től működik. A millenniumra és a XIX-XX. századfordulón épített tanyai iskoláit: a gátsori, a halastelki, az irodasori és a köröséri népiskolát az 1960-70-es években bezárták, ma művelődéstörténeti emlékhelyek. A község lakosságának többsége római-katolikus. Amíg nem volt templom, a lakosság vasárnaponként és ünnepnaponként egyes tanyaházakban, vagy a külterületi iskolákban gyűlt össze. Az összejöveteleken egy idősebb, írástudó asszony volt az előimádkozó énekes.
1928-ban épült fel a plébánialak, ezt követte a templom felépítése 1930-ban. A terveket Kövér Tibor és Szojka Jenő városi mérnökök készítették. Berendezései műemlék jellegűek, ugyanis a templom padjai és orgonája a Szegedi Szent Demeter templom lebontása után kerültek község templomába. A freskókat Parobek Alajos készítette.
A Szent Erzsébet-kápolna és az Emlékerdő az 55-ös főközlekedési útról közelíthetőek meg. A hagyomány szerint az itteni Ruzsa-fa ágai közt húzódott meg egyszer Rózsa Sándor a híres betyár.

Bordány 3147 lakosú község a Szegedet Kiskunhalassal összekötő országút mentén, Szegedtől 21 kilométerre fekszik. A Bordány községi tanyavilágot négy dűlő alkotja, melyek a következők: Bordány dűlő, Béke dűlő, Mező dűlő, Seregélyes dűlő. A dorozsmai tanyákon a tanyaközpont kialakulását a Halas és Majsa felé haladó két törvényhatósági út tette lehetővé. Az egyik kövezett út, Szegedről indul ki és Dorozsmát Halassal köti össze. Ezen főútvonal mentén alakult ki a dorozsmai községházától számított 13,4 km-nyire fekvő Kistemplom-tanyaközpont. A Szeged környéki települések feltárásából igen sok Móra Ferenc néprajzkutató nevéhez fűződik, aki Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után átvette a múzeum igazgatását. A Szeged története című könyvben a gepidák kora (454-567/568) tárgyi hagyatékuk (155. oldalon) kapcsán került a legkorábbi időben említésre Bordány neve. “A szegedi határ - egyelőre szórványos - leletei arra mutatnak, hogy a Duna-Tisza közének gepida érdekeltségű része valószínűleg egy keskeny Tiszamenti sávra korlátozódott. A Baksról, Bordány-Mező-dűlőről és Kunhalomról előkerült, jellegzetes formájú és díszítésű edénytöredékek gepida településekről, vagy sírmellékletekből származnak. A Kiskundorozsma délnyugati határrészén végzett terep bejárások V-VI. századi gepida településnyomokat is eredményeztek.” A Szegedi Móra Ferenc Múzeumban találhatók az 1972-ben Kürti Béla ásatásakor Bordány, Mező-dűlőben előkerült 75.2.28., 75.2.36-40. leltári számú töredékek. A honfoglalás után megtelepülő magyarok kisebb csoportjai a Dél-Magyarországi területen is megtelepültek - “Dienes István: A bordányi (Csongrád megye) honfoglaló magyar asszony lószerszáma.” Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1956. 46-50. oldal. “A vezető rétegbe tartozó urak sírjait a magányos temetkezések jellemzik, ezen túl a gazdagon díszített ruházat (vertes öv), sok ékszer (kar-, láb- és nyakperecek, hajfonat díszek), lovas temetkezés, gazdagon díszített lószerszám és ezüstből készült, gazdagon aranyozott, palmetta díszes edénykék jellemzik. Nemzetségfők feleségeit rejthetik magukban a legelőkelőbb magányos női sírok (Balotaszállás, Bojárhalom, Bordány, stb.)”. A lovas sírokból a kardok, kengyelek, oldalpálcás zabla, nagyméretű övveret töredék kerültek elő. 1850-es évektől Dudáskápolna, vagy Dudásközpontnak hívták. Ezt az elnevezést onnan kapta, hogy Dudás István és neje, Czékus Franciska, tanyai lakosok a saját birtokukból körülbelül 800 négyszögöl földet engedtek át fele részben piacnak, fele részben pedig templom építés céljainak. 1910. április 24-től a Községi Elöljáróság a “Dudáskápolna” elnevezést megszüntette és “Kistemplomtanya Központ” lett az új település hivatalos neve. Kistemplomtanya 1945 után Kiskundorozsma kirendeltsége lett.  “A belügyminiszter 5203-11-8/1949. (I. 8.) számú rendeletével Kistemplomtanya községgé alakulását elrendelte.” (Magyar Közlöny 94. sz. 1949. V. 4.) Az első Tanács 1950. augusztus 9-én alakult, melynek első testülete 25 tagból állt.

Forráskút 2299 lakosú község Szeged-Kiskundorozsmától 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. Dorozsma valamikor ősrégi halásztanya volt. Drusma vagy Durusma nemzetség nevét vette fel. Ennek a nemzetségnek itt volt az ősi fészke és itt állott e nemzetség által alapított bencés monostor is, amelyet az 1237. évbeli Árpád-kori okmány említ. A monostor a tatárjárás idején elpusztult. Durusmai Bernát 1300 körül újra felépíttette e települést és 1478-ban már kőből épült szép temploma volt. A törökök kiűzése után 1719-ben Orczy István, a német lovagrend adminisztrátora Dorozsmára jászokat telepített, Jászapátiból, Jászfényszaruból. Ezek voltak az első települők. Később a Mátra vidékéről, a Bükk hegységből palócok is jöttek. Az újra települt Dorozsma szabad kun terület lett és az is maradt 1876-ig. Mária Terézia királynő 1745 május 6-án kiadott levelében megengedte, hogy a jászkunok megválthassák a német lovagrend jogutódjától az elzálogosított jászkun területeket. 1838-ban kapta meg a városi címet. 1872-ig szerepelt így, ekkor alakult nagyközséggé. 1903-ban hivatalos neve Kiskundorozsma lett. Nagy terület tartozott ide, a jelenlegi Zsombó, Forráskút, Bordány és Üllés határa. A majsai törvényhatósági út mellett két tanyaközpont alakult: az egyik Zsombó, amely 19 kilométerre, a másik Forráskút, amely 16 kilométerre fekszik Dorozsmától. Forráskút régebbi eredetű. Itt már az 1900-as évek elején megkezdődött az élet. A falu nevét a hasonló nevű dűlőtől kapta, ahol a régi időben a Sija nevű patak folydogált, nevét még ma is őrzi a Sia dűlő. Ez a Sia patak a Pest megyéből leszivárgó vadvizek levezető medre volt. A kiszáradt meder még most is megvan, a hóolvadás és esőzések után megtelik vízzel. A járás felosztása előtt puszta legelők voltak erre, mindenfelé vadvizes, nádas és vízforrásos területek. Innét kapta a nevét a terület: Forráskút. Az út szélén kiépített települést pedig Forráskút központnak nevezik. Forráskúton a templom 1906-ban épült közadakozásból. A szükséges 1000 négyszögöl nagyságú telket Sándor János ottani gazdálkodó, templomgondnok adományozta. A templomba 97.000 tégla van beépítve. A templom szentélyének hossza a rácstól a falig 3,86 m, szélessége 7 méter. A templom hajójának hossza a templom belső falától, az ajtótól, a szentély rácsozatáig 12 m, a szélessége 8,42 m. A kántorkórus szélessége 8,92 m, hossza 2,50 m. Mindezek 154 négyzetméternek felelnek meg, amelyen négyzetméterenként 3 embert számítva, 462 ember részére van férőhely. A templomban 13 pad van, padonként 7 férőhelyet számítva, összesen 91 ülőhely van. A torony magassága 23 méter. A sekrestye 1913-ban épült. Az egész templom égetett téglából készült. A templom Jézus mennybemenetelének emlékére van felszentelve. Kiskundorozsma területéből a községek kiválása 1948-tól kezdődött. 1948. augusztusában kiszakadt és önálló községgé vált Árpádközpont / Üllés/. A Tanyai Tanács tanyaközpontokként községegyesítési céllal Forráskutat, Kistemplomtanyát /Bordány/ és Zsombót jelölte ki a dorozsmai tanyavilágban. Ezek a területek 1950. január 1-től önálló községek.
Mórahalom 5456 lakosú határváros az 55–ös főközlekedési út mentén, Szegedtől 20-25 kilométerre fekszik Csongrád megye nyugati szélén. A település XVI. században Szeged lakosainak birtokában volt. Szállásnak nevezett majorságokon földműveléssel és állattartással foglalkoztak. Móra puszta pontos kiterjedése nem ismert, névadójáról viszont tudjuk, hogy a Szeged-alsóvárosi származású Móra család volt. A család birtoka a “Móra halom” homokdomb környékén volt. A Móra halma nevű puszta 1730-ban került Szeged birtokába, így a szabad királyi város határának szerves része. Móra halma is elszórtan állattartó szállásokkal megült, itt-ott szántogatott területből vált a hódoltság alatt műveletlen pusztasággá. A török hódoltság után a szegediek a város határában szabadon foglalhattak földet. 1770-es évekig a mezőgazdasági művelésű területek Móra halmon, Madarásztón és Széksós környékén volt található.  Nagy Szék Sós, Kis Szék Sós, Madarásztó mellett és Ásotthalom felé több száz holdas kaszálók terültek el. Általában e nagy kiterjedésű kaszálókon épültek szállások. A szálláson elsősorban a jószágok téli takarmánybázisát, teleltetését biztosították. A város határa két, területileg elkülönülő egységre. Alsóváros és Felsővárosi részre tagolódott, melyek közé 1718-19-ben jász családokkal benépesített Dorozsma és terjedelmes határa ékelődött. A kaszálók egy része fokozatosan szántófölddé váltak. Földművelő és állattenyésztő tanyás gazdálkodás folyt. Legsűrűbben tanyásodott Nagy és Kis Széksós környéke. A szállásföldet birtokló parasztcsaládok Szeged-alsóvárosról települtek ki földjükre. A tanyafejlődés első időszakában ezeket a földeket ülték meg. A nagy távolság miatt  a gazdaság központját fokozatosan a tanyára helyezték át. Itt a földeken is épültek tanyák. Az 1848-as szabadságharc leverése után a Habsburg abszolutizmus megpróbálta fölszámolni az alföldi tanyarendszert. A közbiztonság helyreállítása érdekében a tanyák lerombolását és lakóinak falvakba történő telepítését tervezték. az abszolutista rendszer törekvése meghiúsult az alföldi városok tanyás gazdálkodásban érdekelt polgárainak ellenállása miatt. Mórahalom mai területének közel egyharmadán az 1850-es évek elejéig a Szeged-alsóvárosi puszta terpeszkedett, e területet Csordajárásnak, Belsőjárásnak jelölik. 1852-ben Szeged város vezető testülete, jövedelem növelésének érdekében 10 000 holdat jelölt ki a Belsőjárásból bérbeadásra. 1854-ben újabb 12 000 hold bérbeadását határozta el. Itt hosszabb bérleti idő volt, így nagyobb tanyásgazdálkodás alakulhatott ki. Szeged külterületén a XIX. század közepén tanyai kapitányságokra osztották. Kapitányságokat már határrészek szerinti megnevezéssel tüntették föl - pld. Mórahalmi, Nagyszéksós, Ásotthalmi kapitányság stb. 1884-ben új bérbeadási feltétel megadta azt a lehetőséget, hogy a tanyával bíró bérlők megtarthassák földjeiket és a rajta levő felépített épületeiket. 1861-1863 közötti adatok alapján a homoki szőlőhegyek Nagyszéksós és Madarásztó között szőlőtelepet alkottak. Szeged 1853-ban a Nagyalföldön elsőként létesített külterületi elemi népiskolát. 1853. április 19-én az alsóvárosi határrészen egyszerre négy elemi iskola nyílt meg, s ezek közül három - a nagyszéksósi, mórahalmi és a külső ásotthalmi. E határrész Szeged egyik legsűrűbben benépesült határrésze volt. A tanyatartozék település volt. Nyáron lakott kint a család, télen csak az állatfenntartó személy lakott kint. 1830-ban már sok család már állandóan a tanyán élt. Az emberek kisebb határbeli földekre építettek. 1892-ben Szeged városa Alközpont néven közigazgatási kirendeltséget létesített, amely lassan kiépülő tanyaközpont, majd a Mórahalom község magvát képezte. A közigazgatási központ köré intézményi és ellátási hálózat is kapcsolódott. A XX. század elejétől tehát Szeged- Alsóváros szerepét az egyházi és vallásos élet, a társas élet, kisebb szükségletek beszerzése tekintetében Alsóközpont vette át. 1945 évi földosztás idején sok ember a városi bérföldek tulajdonosai lehettek. A szegény parasztok, kisparasztok a belsőjárási földeken építettek tanyát. Így volt a Belsőjárás az 1950-ben önállóvá vált Mórahalom községnek, Széksóstó környéke mellett - legsűrűbben lakott tanyás határrészévé. A lakosság jelentős része tanyán élt. Az 1950-es évek folyamán számos humánbirtokot kisajátítottak, a családokat kitelepítették. A már jól felszerelt tanyás gazdálkodást szétverték és termelőszövetkezetek kezébe adták. 1949-ben rendelettel külterületen bebiztosították az új építkezést. A tanyavilág életébe mesterségesen avatkoztak be. A városba akarták a tanyai népességet, a tanyán élők száma az utóbbi 80 évben harmadára csökkent. 1970-ben már nagyközség, majd 1989-ben Mórahalom megkapta a városi rangot a helység. Az azóta eltelt évek alatt városiasodott, de mindig meghatározza Szeged Megyei Jogú Városa, ahonnan 1950-ben vált ki, és mégse tud meglenni nélküle.
Határában természetvédelmi terület a Csipak semlyék és a Tanaszi rét, melyek zsombékos területén növényritkaságok virulnak.

Öttömös 806 lakosú község Mórahalomtól 21 kilométerre, északnyugatra, teljesen sík vidéken. A Bács-Kiskun és Csongrád megye határán fekvő kisközség helyén már az Árpád-korban falu állt. Neve török családnévi eredetű. A helység úgynevezett pusztaközség, nagyobbrészt tanyai település. A török alatt elnéptelenedett pusztán az 1897. évi parcellázás után nagyrészt szegedi szegény- és kisparasztok települtek meg. 1908-ban vált önálló községgé. Határában az 55-ös úttól nem messze szép homoki erdőség terül el. A XIII. század közepén népesített puszta. A kóborló kunok e részükre kijelölt területeken letelepedtek, az egyes nemzetségek földjét szállásnak vagy ülésnek (desceusus ) nevezték. Ezekből a szállásföldekből alakult ki a XV. században a kunszéknek nevezett összefüggő terület, amelyhez Öttömös is tartozott. 1436-ban Hytemes néven puszta, gyér, kun földművelő lakossággal (Gyárfás: Jászkun tört. 598-99.). Zsigmond király e szállás kapitányságban Magossa Tóth Jánost megerősítette. A kunok, mint jobbágylakosok 1560-ig laktak e pusztán, mikor a tatár-török csapatok pusztításai elől Jászberény körül és más védett vidéken kerestek oltalmat. A XVII. században Szeged városához tartozik e puszta. Ilyen minőségben 1715-ben is Szeged tartozékaként vették fel. 1729-ben nádori adományból Keresz és Csorva pusztákkal együtt Andrássy Zsigmond alispán és neje Kun Zsuzsanna kapta. Szeged városa igényt jelentett be a korona ügyészségénél. A város érvei elég alaposak lehettek, mert 1731-ben új adományban Szeged visszakapta e pusztát. Népessége szegedi lakosokból került ki, számuk 1869-ben 63, 1880-ban 91 személy. 1886-ben Magyar Imre, e puszta birtokosa, a vármegye törvényhatósági bizottságához fordult, hogy a tulajdonát képező Öttömös pusztát közigazgatásilag Sándorfalvához csatolják. Kérelme alapján 1886-87-ben e puszta Sándorfalvához tartozott. 1897 január 1-én Horgoshoz csatolták Öttömös pusztát. 1908-han vált el Horgostól, mikor lélekszáma alapján önálló községgé alakult. Lakossága színmagyar és 6 lélek leszámításával római katolikus vallású. A lélekszám 1930-ban 940, ténylegesen 78-cal több, mint 1920-ban. A természetes úton való szaporodás azonban 185 volt. 1920-30 között az elvándoroltak száma tehát 107. A római katolikus lakosság egyházi tekintetben a pusztamérgesi lelkészséghez tartozik, a hívek lelki gondozása az ottani plébános teendője.

Pusztamérges 1346 lakosú község Csongrád megye déli részén Kiskunhalastól 26 kilométerre, délkeletre fekszik. Pusztamérges neve a középkorban Asszonyszállása volt, Kun László király kedvenc tartózkodási helye, kun kedveseinek nyári laka volt. Kun László király megszállt és mulatozott kun asszonyaival, innen ered a név, Asszonyszállása. Pusztamérges címerének motívumai ezt a kort elevenítik meg. A török csapatok 1566-ban elpusztították a falut. A XVII. század elején néptelen pusztaság. A Jászkunság eladásakor 1702-1745-ig a Német Lovagrend tulajdona, 1745-től Jászberény város közbirtokosságának néptelenül álló pusztája lett. 1800-as években a Mérges nevű kisasszonyok tulajdona, ettől kezdve nevük öröklődött a falunévben, Ebben az időben nagy kiterjedésű puszta közepén elhelyezkedő lakott helyként említik. Ekkori neve: Mérgespuszta. A XIX. század második felében cserélték fel a helységnevet adó két szót, a község neve azóta Pusztamérges. 1902-ben Ormódi Béla szegedi földbirtokos örökáron megvette a kisasszonyok földjét. Azóta őt Pusztamérges megalapítójaként említjük. Az 1903-1908-ban létrehozott szőlőtelepek biztosították a megélhetést és a község fejlődését, és hosszú távra meghatározták a település jövőjét, sőt bora által hírnevét. Munkáslakosság, állandó népesség költözött ide a szőlőmunkák elvégzésére. Később vétel útján tanyákat szereztek a határban. Lakossága 1902-ben 184 fő, lakóház nem volt, földbe vájt kunyhókban laktak. 1908. június 1-én lett önálló település. Kivált Pest vármegyéből és Csongrád vármegyéhez lett csatolva 1910-ben 2021 fő lakos volt és 380 lakás.  1926-ban kisvasutat létesíttek, vásártartási engedélyt megszerezték.. 1933 - Pusztamérges - Kígyós összekötőút megépítése, melynek során megindulhatott az áruforgalom. 1937. szeptemberében megkezdődött a templom építési munkálata, lakossági adományokból, vitéz Orgoványi mérnök vezetése alatt, mely 1939. október 15-én adatott át rendeltetésének.

Ruzsa 2798 lakosú község Mórahalomtól nyugatra, 26 kilométerre az 55-ös főközlekedési út mentén fekszik. A jelenlegi Ruzsa község a régi Csorva és Kereset helységek területén alakult ki. A Kaltschmidt Ábrahám által készített XVIII. századi térkép Csorván és Kereseten templomhelyet jelöl. Reizner János, a régi Szeged kutatója mindkét helyet megásatta a XIX. század végén és Kereseten egy harangot, Csorván pedig egy belvilágában 8 méter hosszú, 3,5 méter széles egyenes záródású, szentéllyel rendelkező templom alapjait ásta ki. Ugyancsak Csorván Szűcs Tamás egy gazdasági épület földmunkája közben 2 darab 40-45 cm átmérőjű vasabroncs maradványai között egy bronz templomi füstölőt talált. A füstölőről régészek és művészettörténészek megállapították, hogy XII. századbeli készítmény és királyi műhelyből került ki. A füstölő jelenleg Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban található. Sem Kereset, sem Csorva nevét a török előtti idők oklevelei nem említik, bár létezésük abban a korban régészeti leletek alapján bizonyítottnak tekinthető. Kereset és Csorva valószínűleg a törökdúlásig fennállott. Reizner János “Szeged története” c. munkájában régi oklevelekre hivatkozva azt állítja, hogy Csorván 1620-ban még volt szállás, azt azonban, hogy ebben az időben hányan éltek ott, és hogy nem csak a régi falu helyén megszálló pásztoremberekről volt-e szó, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a törökdúlás után Kereset mint falu eltűnt. Neve mint puszta szerepel még oklevelekben, sőt az 1700-as évek térképén még a templom helye is fel van tüntetve. Nagyobb számú földműveléssel foglalkozó lakosság azonban csak a tanyavilág kialakulásakor, a XIX. század elején tűnik fel itt. Csorván a török alatt elpusztult falu helyén az 1700-as években már feltűnik a lakosság ismét, és a XIX. század közepén a környék legsűrűbben lakott tanyavilága. 1729-ben Andrássy Zsigmond Csongrád megyei alispán és neje Kun Zsuzsanna, nádori adományozás címén jogot szerzett Keresetre, Csorvára és Öttömösre nézve. /Szeged városi titkos levéltár 141. számú akta/. A város azonban Andrássyékkal megegyezett és a fent nevezett pusztákat megszerezte magának. Ezek birtokában III. Károly király 1731. május 11-én kelt oklevelében Szeged várost megerősíti. Mária Terézia 1750-ben “Bilisin, Engi homokja, Csikóssemlyéke, Kántorszéke, Mórahalma, Paphalma, Reszke, Kistelek, Kereset, Csorva és Öttömös” birtokra nézve az adományt megerősítette. A török idők után Szeged város hatalmas földterületekkel bírt. A város közvetlen közelében úgynevezett belső legelők terültek el. Ezt a fekete földek övezték, a városi földek legtávolabbi pontjain pedig a homokpuszták voltak. A város határát Szeged polgárai közösen birtokolták. A török idők előtt Szeged a Szerémségben nagyobb földterületekkel rendelkezett, melyeken szőlőt termeltek. Messze földön híres volt a szegediek termelte szerémségi bor. A török világ után ezeket a területeket a város elveszítette. A polgárok azonban nem akartak lemondani a bortermelésről, így lassan kióvakodtak szőlőikkel a külső területekre. A fekete földeken folyt a földművelés. A távolabbi homokpusztákon pedig jószágot legeltettek, melyeket a telelésre az úgynevezett belső legelőkre hajtottak. A lakosság azonban Szegeden élt, ahonnan csak időszaki munkákra, a földművelő munkák idejére, vagy a legeltetés idejére költözött ki a szállásokra, de télire ismét visszaköltözött a városba. Az idők folyamán azonban egyesek szívesebben telepedtek volna le a földeken, amelyet műveltek. Már az 1700-as évek elején - bár szórványosan - megindult a kirajzás a városból. 1733. júniusában Csorván és Feketehalom körül kaptak többen szállást. Az örökeladás legrégibb esete pedig 1725-ből ismeretes. Ekkor a Kónya család a Bodótelek felét 15 forinton vásárolta meg. Kezdetben a város hallani sem akart arról, hogy egyetlen darab föld tulajdonjogáról is lemondjon, és nem engedte meg, hogy a lakosok a pusztán végleges szállást építsenek maguknak. Még 1743. április 24-én is a tanács azt a határozatot hozta, hogy: “Akinek a Nemes Magistratus teleket vagy valami földet ád, ne légyen szabad nekie pénzen eladni, hanem visszaadja a Nemes Városnak, ha nem szükséges nekie, avagy lakóul innen elmegyen”. /Szeged város tanácsi jegyzőkönyve 1743. 178. lap/ Bár a lakosság a falakon belül szaporodott, szüksége volt a földekre, hogy megéljen belőle, de a város részéről indokolt, hogy ragaszkodott a tanyák felosztatlanságához. Ebben az időben ugyanis az állattenyésztés még jól jövedelmezett. Gulyák, ménesek, birkanyájak tucatjai legeltek a szegedi pusztákon, amelyeket azután külországokba hajtottak. A közös legelőn olcsó volt a legeltetés. A legelő járásokra volt osztva. Innen kapta Ruzsajárás is a nevét. A mai Ruzsa határa, mint a szegedi tanyák legtávolabb eső része, csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején kezdett benépesedni. A XVIII-XIX. század fordulóján az állattenyésztés mellett előtérbe került a földművelés. Ennek az volt az oka, hogy a gabona ára felszökött. Ezen kívül a népesség szaporodása, másrészt a földjáradék törvény hozta magával, hogy mind nagyobb területeket vettek művelés alá. A városnak azon kellett gondolkodnia, hogy az eddig műveletlen területeken valamennyire művelhető területeket alakítsanak ki. Ezért egyrészt a vízzel, mocsarakkal borított területeket lecsapolták, másrészt erdőket kezdtek telepíteni a sívóhomok megkötésére. Az erdőtelepítés szószólója a szegedi Vedres István volt. Kezdeményezésére telepítettek először Kistelek környékén egy nagyobb erdőt, és amikor ott bebizonyosodott, hogy a homoki földek megkötésére kiválóan alkalmas, akkor a XIX-XX. századfordulótól kezdve telepítettek erdőket az alsó- és felsőtanyákon. A Ruki erdőt 1805-ben telepítették /553 kh./, míg Csorván 413 kh. erdőt telepítettek ekkor. A második szakaszban telepítették a Klauzál erdőt, a mai Pálfy erdőt 1869-ben ültették. A település ma is jelentős erdőterületekkel rendelkezik. Az öregcsorvai rész az 1800-as évek elejétől kezdett benépesülni, s felvetődött egy iskola építésének szükségessége. A mai Öregcsorvai iskola helyén 1856-ben épült egy vert falú zsindely tetejű iskola épület. Az alacsony tanterem mellett egy szoba konyhából álló tanítói lakás is volt benne. Az iskola védőszentjéül a pásztorok védőszentjét, Szent Demetert választották, ez is bizonyítja, hogy a lakosok között a pásztorkodó embereknek még nagy szavuk volt. A XIX. század közepére a csorvai részen és a vágói részen volt különösen elterjedt a tanyavilág. Az itt nyert földek általában örökföldek voltak, amelyeket Szeged várostól művelőik megvásároltak. A kereseti részen és a mai község helyén bérletföldek voltak. Ugyanakkor még nagy területeket hagytak meg legelőknek is. A laposdűlői részen, a laposjáráson ökörcsorda legelt. Az úgynevezett Kereset járásban magyar tarka tehén és ökörcsorda, a vágió járásban szűzgulya, az átokházi részen magyar tehén, tarka tehén, két ökörcsorda és egy szűzgulya legelt. Az I. Világháború végére az utolsó maradványai is eltűntek annak a pásztor életmódnak, amely a honfoglalástól a XX. század elejéig megőrizte a nomád magyarok életformájának néhány hagyományát. Sajnos a mai Ruzsán ennek nyomai sem lelhetők fel, mert a pásztorok helyét a XIX. század közepétől egyre inkább átvették a Szegedről kiszoruló, földműveléssel foglalkozó bérlők. A pásztorok csak a mesékben éltek tovább, mint örök ellenfelei vagy segítői a híres Rózsa Sándor féle betyároknak. Rózsa Sándort a mai Ruzsa területén a volt Paplógó féle tanyán fogták el 1857. május 1-jén. Akkor ezen a tanyán három család lakott. Az egyik közülük Katona Pál családja volt. Katona Pál pedig Rózsa Sándor keresztkomája. A hagyomány szerint Rózsa Sándor és Katona Pál Majsára mentek a vásárba, ahol Rózsa Sándornak megtetszett egy csikó. Meg akarta venni, alkudozott rá, de kevés pénz volt nála. Elment, hogy pénzt szerezzen, de a pénzzel már nem mert visszamenni a csikó gazdájához, mert félt, hogy felismerték. Komájának, Katona Pálnak adta oda a csikó árát, de ő meg ökröket vett a pénzen. Rózsa Sándor fejére ekkor már 10.000 forint volt kitűzve. Rózsa Sándor 1857. május 1-jén állított be komájához, hogy számon kérje tőle a csikó árát. Lóháton odaállt Katona Pál ajtaja elé, azt gondolván, hogy Katona Pál bent van a házban, ő azonban az ólak közül került elő egy vasalt lőccsel, és szóváltás közben megütötte vele Rózsa Sándort. Dulakodni kezdtek, s Rózsa Sándor előrántva pisztolyát, Katona Pál bal karját megsebesítette. Közben a három család népe összeszaladt, és Katona Pál Maris nevű lánya egy baltával úgy fejbe vágta a betyárt, hogy elájult. Ekkor összekötötték és pandúrkézre adták. A 10.000 forinton, amit Rózsa Sándorért kaptak, a három család osztozott. A XIX. század folyamán a birtokviszonyok megkövetelték, hogy kataszteri térképet készítsenek, s pontosan felmérjék a pusztákat. A népesség szaporodásával pedig szükségessé vált, hogy közigazgatási egységekre osszák a vidéket. A pusztát két nagy részre osztották, Felsőtanyára és Alsótanyára. A mai Ruzsa az Alsótanyához tartozott. Alsó- és Felsőtanyát kapitányságokra osztották. A mai Ruzsa a volt csorvai és átokházi kapitányság egy részén alakult. E két kapitányságban a következő dűlők voltak: Ruki-, Mérges-, Kereset-, Vágó-, Külső-, Belső-csorvai-, Ruzsajárás-, Átokháza I-, Átokháza II- és Városi dűlő. Alsó-és Felsőtanyán két központot létesítettek, ahol a tanyavilág legszükségesebb ügyeit intézték. A központokban, melyeket Várostanyának neveztek, tartózkodott a pusztai kapitány felügyelete alatt a rendőrség, az orvos, állatorvos, szülésznő. Itt volt a központi iskola és a plébánia hivatal is. Ruzsa a mai Mórahalomhoz tartozott. A szegedi árvíz után egyre többen települtek ki a városból, s a 25-30 évre bérletbe kiadott földön próbáltak megélni. A XIX-XX. századforduló idején ezen a vidéken még gyakori volt a faeke, a cséplőgépet csak hallomásból ismerték. A gabonát úgy nyomtatták ki, vagy kézi erővel csépelték. A nyomtatás munkamenete a következő volt: a tarló földjét egy részen kapával feltörték és lelocsolták vízzel. Utána újból felkapálták és ledöngölték., majd még egyszer meglocsolták és szikkadni hagyták. A gabonát, amelyet nem kötöttek kévékbe, hanem “vontatókba” raktak össze, vontatónként behúzatták a ledöngölt területre és ott vastagon elterítették. Utána kocsival addig jártak körbe a kiterített gabonán, míg laposra nem tapostatták. Akkor megfordították, felrázták és ismét tapostatták. A kitaposott gabonából először a szalmát távolították el, majd a pelyvát szelelték ki, végül a felszedett szemet szelelték és rostálták. A tanyarendszer kialakulásával egyidőben megjelentek a tanyai települési mód ellentmondásai is. A tanyasi ember ezért a legritkább esetben fordult orvoshoz, inkább kuruzsló asszonyokkal gyógyíttatta betegségét. A jószágok betegségét is kuruzslókkal gyógyíttatták. Távol volt az iskola is. Az Öregcsorvai iskola után 1896-ban egy tanteremmel felépítették az Öregiskolát, majd a Ruki I-es iskola épült fel 1908-ban egy tanteremmel és a Honvéderdei iskola 1912-ben kettő tanteremmel. Ezek az iskolák távol voltak egymástól és a közbeeső tanyáktól is. A gyermekeknek több kilométert kellett gyalogolniuk, hogy eljussanak az iskolába. A gyerek csak addig tanult, amíg az otthoni munkában hasznát nem tudták venni. A mezőgazdasági munkák idején igen nagy volt a hiányzások száma. Emiatt magas volt az analfabéták száma. A tanyasiak egy héten egyszer a templomban jöttek össze. Az 1920-as, 1930-as években a nyomorban élő bérlőket külön sújtotta a bérleti díjak emelése. Csonka Miklós dr. városi tanácsnok, a gazdasági ügyosztály vezetője “Csongrád megye története” Szeged című fejezetének 14-15. oldalán így ír: “Nem csak a haszonbérrel maradnak hátralékban, hanem megélni is képtelenek, csak tengődnek a bérföldön… A makacs nem fizetőket bírósági úton kellett kilakoltatni. Ez bár sajnálatos tény, de a város arról a jogáról, hogy birtokával szabadon rendelkezzék, közérdekből le nem mondhat”. A tanyákon gyakori a kilakoltatás. A város a kilakoltatottaknak a városi kertészetnél szükségállást biztosított, szükségszállásokkal. Végül a város az 1930-as évek folyamán többször kényszerült a bérletek árának csökkentésére, sőt elengedésére is. A magántulajdonban lévő földek zömmel a mai öregcsorvai és jakushegyi részen voltak. 1945-ben a bérletföldekből 1313 földigénylő 8773 katasztrális hold földet kapott. 1948-ban a Szeged-Pusztamérges vasútvonal helyi állomása környékén megindult az építkezés és kezdetét vette a település mai belterületének kialakítása. A területen 1947-ben Szeged- Ruzsajárás néven alakult jegyzőség, mely 1950-ben önálló tanácsú községgé vált, Csorva néven. Ezt a nevet 1957-ben változtatták Ruzsára, Ruzsajárás nevének rövidítésével. A Ruzsa elnevezés arra az időre utal, amikor még ezen a területen pásztorkodás folyt. Még egy XIX. század közepén készült jegyzőkönyv is ezt a területet “Ruzsa Jakab féle baromjárás” néven említi. Más vélemények szerint a Ruzsajárás elnevezés a vidék szülöttje Rózsa Sándor és őseinek nevét őrzi, az itt élők tájszólásának megfelelően. Jellemző vallás a római katolikus. A település a régi templomok elpusztulását követően nem rendelkezett templommal. Az egyházi szertartásokra az Öregiskolában, majd később a jelenlegi templom helyén lévő kis épületben került sor. Az 1980-as években kezdődött az új templom építése Takács János tervei alapján. Az új templomot 1987. augusztusában szentelték fel.

Üllés 3158 lakosú község Mórahalomtól 14 kilométerre, északra fekszik. A középkorban kun puszta. Benépesedése a jászkun redempció (1745) után indult meg, amikor a dorozsmai redemptusoknak a pusztán tanyaföldeket osztottak. A puszta nagyobb része azonban a múlt század végéig göböly- és marhajárás volt. Innen eredt az 1900-as években bontakozó tanyaközpont Göbölyjárásközpont elnevezése. Utóbb Árpádközpontnak nevezték. Kiskundorozsma határából 1949-ben vált önálló községgé

Zákányszék 2805 lakosú község Mórahalomtól 10 kilométerre, északra fekszik. Nevét a szegedi Zákány családról vette. 1842-43-ban a szintén szegedi Lengyel család kápolnát építtetett, majd 1925-ben a helyén új templomot emeltek. A templom, az iskola, a szatócsbolt, kocsma és a posta vált a kis tanyaközpont, Lengyelkápolna magjává. 1950-ben szervezték önálló községgé Szeged zákányi tanyai kapitánysága területén. 1960-ban még népességének még csaknem egésze tanyán élt, azóta a falu szépen kiépült és népessége gyarapodott. Homoki tanyáin fejlett szőlő- és gyümölcskultúra, újabban fóliás növénytermesztés virul.

January 5th, 2010 3604 Makói kistérség

Ambrózfalva 525 lakosú község a 125-ös/Mezőtúr- Orosháza- Mezőhegyes/ vasútvonal mentén 9 kilométerre, északnyugatra fekszik. 1844-ben eredetileg Pitvaros határában települtek le főleg Békéscsaba tanyavilágának szlovák nemzetiségű szegényei ezért átmenetileg a Kis-Pitvaros nevet is viselte a település. Jelenlegi nevét Ambrózy Lajos akkori temesi királyi kincstári igazgatóról kapta.
Evangélikus temploma 1862-63-ban épült.

Apátfalva 3286 lakosú határközség a 43-as főközlekedési út és a 121-es/Békéscsaba- Kétegyháza- Mezőhegyes- Újszeged/ vasútvonal mentén Maros jobb partján, Makótól keletre, 10 kilométernyi távolságra fekszik. Egy 1334-ből való oklevél Potfalvá-nak említi. Neve onnan származik, hogy a falut a csanádi Boldogságos Szűz monostorának apátja birtokolta. Dózsa György, a parasztok vezére egyik győztes csatáját itt vívta. A török alatt elpusztult falut 1753-ban jászsági, Heves megyei és környékbeli családokkal népesítették be. Mérnöki tervek szerint kijelölt hosszú, nyílegyenes utcáit keskeny közök kötik össze. A helység 1762-től különvált Újcsanádtól. A faluban számos fűrészelt deszkaoromzatú és vakolatdíszes, klasszicista homlokzatú XX. századeleji parasztház látható.
A Nepomuki Szent János szobor faluképi jelentőségű emlék. A falusias baldachin-házzal ellátott alkotást az 1821. évi árvíz után, a vízen járók védőszentje tiszteletre 1824-ben állították.
Az 1757-ben barokk stílusban épült katolikus templomot 1937-ben látványos, neoreneszánsz megfogalmazásban építették át.

Csanádalberti 474 lakosú község Mezőhegyestől 8 kilométerre, nyugatra fekszik. Eredetileg Pitvaros határában települt le 1844-ben 114 pitvarosi és tótkomlósi szlovák telepes, ennek következtében átmenetileg az Új-Pitvaros nevet is viselte. 1860-ban lett önálló település. Legnagyobb lélekszámát 1935-ben érte el: 1460 fő. A II. Világháborút követő magyar-csehszlovák lakosságcsere során szlovák népességének 75-80 %-a eltávozott, helyükre felvidéki magyarok érkeztek.
Evangélikus temploma 1882-ben épült.

Csanádpalota 3239 lakosú határnagyközség, Csongrád megye keleti térségében, a 121-es/Békéscsaba- Kétegyháza- Mezőhegyes- Újszeged/ vasútvonal mentén, Makótól 20 kilométerre, keletre, a román határ közelében fekszik, a Maros törmelékkúpján kialakult lösztáblán. Földje kitűnő, humuszban gazdag mezőségi talaj. Csanádpalota közel 600 éves település. Történet 1421-ig nyúlik vissza, akkor Palota néven említik és a nagylaki uradalomhoz tartozott. A török uralom alatt többször elpusztult. Szlovákok, majd később magyarok népesítették be. Ennek alapján Tót-, majd Mezőpalota nevet viselt. A település sokáig térségközponti szerepkört is ellátott. Ezt látszik bizonyítani az a tény is, hogy már 1872-től regisztrálták a népoktatást. Egy orvos alkalmazásával 1891-től biztosítva volt az egészségügyi ellátás. A gyógyszertár még régebbi alapítású, 1880-ban nyitották meg, állatorvosi ellátás 1892-től van a településen.
A község kiemelkedő építészeti emléke a barokk stílusú római katolikus templom, amit 1773-ban építettek.
A Szent István utca 42. alatt, a templom felöli oldalon, a település Tájházát találjuk. Létrehozása Asztalos P. Kálmán, parasztköltő, autodidakta néprajzkutató érdeme, aki időt és fáradságot nem kímélve összegyűjtötte a faluban használt XIX-XX. századi használati tárgyakat. Az udvaron és a kocsiszínben mezőgazdasági szerszámok, vontatóeszközök, a raktárban pedig a kenderfeldolgozás eszközei kaptak helyet.
Az eklektikus községházát 1897-ben építették.
A község ótemetőjében nyugszik Kelemen László, az első magyar színiigazgató, aki 1812-14 között a templom orgonista kántora is volt. Sírját ma kegyeleti park veszi körül. A Palotai Gyula alkotta Kelemen Lászlót ábrázoló márvány mellszobor a Szent István utca 40. sz. alatti Művelődési Ház előtt áll.
A település értékes műemléke volt az 1996-os tűzesetig a Zelmann- család Pitvarosi út mentén fekvő százéves hengermalma.
A település külterületének egyes részei országos védettségű területek részét képezik: a Királyhegyes községgel határos terület a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi-puszták területi egységhez tartozik. A Maros folyót kísérő ártéri gyepek és erdők szintén a Nemzeti Park részét képezik. A településen a régi mesterségek közül a kosárfonás, a szőnyegszövés és a kötélgyártás érdemel említést. Csanádpalotától nyugatra, másfél kilométerre található a Palotai tehénjárás, mely puszta, legelő, a valamikori Ős-Maros meder maradványa. 150 hektárnyi területén igen értékes az élővilág: itt költ a kisőrgébics és a parlagi pityer is. A puszta közepét egy 120 éves eperfa jelöli. A Csanádpalotára látogató vendég a helyi látnivalók mellett, előzetes egyeztetéssel Deli István magángazdánál lovaglási lehetőséghez juthat.

Ferencszállás 659 lakosú község a 43-as főközlekedési út mentén, Makótól 10 kilométerre, nyugatra fekszik. 1830-ban alakult ki a Gerliczy-család majorjából uradalmi béresek és zsellérek letelepedésével. Nevét a földbirtokos keresztnevéről nyerte. Határában fekszik a szólásmondásból jól ismert Kukutyinpuszta (”Möhetünk Kukutyinba zabot högyözni.”).

Földeák 3331 lakosú község a 130-as/Szolnok-Hódmezővásárhely-Makó/ vasútvonal mentén, Makótól 8 kilométerre északra fekszik. 1845 tavaszán a Maros és a Tisza áradásai elöntötték Óföldeákot, összedöntve a házak nagy részét. Návay Károly földbirtokos a károsultak rendelkezésére bocsátotta karabukai majorsági földjét, ahol a községet fölépítették.
Romantikus stílusú templomukat 1855-57 között emelték.
A Kornél-ligetben erdei pihenő, erdész- és vadász-ház található.

Királyhegyes 724 lakosú község, Makótól 13 kilométerre, északkeletre fekszik. Eredetileg a mai községtől északkeletre fekvő Nagykirályhegyes pusztán (Csikóspuszta), az úgynevezett királyhegyesi csárda környékén terült el. Először 1455-ben Kyralyhegyesse-ként említik. Kezdetben a vásárhelyi uradalomhoz tartozott. A török uralom alatt többször elpusztult, majd újratelepült Végső pusztulása után a kincstártól a környező települések bérelték pusztaként. A kiskirályhegyesi pusztára 1844-ben apátfalvi napszámosokat telepítettek, akik dohánytermesztéssel foglalkoztak.
A Csikóspuszta melletti mocsaras terület természetvédelem alatt áll.

Kiszombor 4174 lakosú határközség Makótól nyugatra, 5 kilométernyire fekszik a 43-as főközlekedési út és a 121-es/Békéscsaba- Kétegyháza- Mezőhegyes- Újszeged/ vasútvonal mentén a Maros bal partján. Első okleveles említése 1247-ből való. A Csanád nemzetség egyik ősi birtoka. A török hódoltság alatti elnéptelenedése után a XVII-XVIII. század folyamán több szakaszban települt újjá, miközben elviselhetetlen adóterhek, éhínség, pestis sújtották. A bécsi kancellária a zombori uradalmat a szomszédos pusztákkal 1781-ben eladta, így lett a község földesura Oexel Mátyás. A család később a Rónay nevet vette föl.
A Makói úton érkezve, a baloldalon találjuk a tornyos kastélyt (Móricz Zsigmond utca 103.). A műemlék jellegű, romantikus stílusú épületet 1859-ben Rónay Móricz (Torontál megyei főjegyző, alispán, főispán) építtette. Mintául Ferenc Ferdinánd trieszti kastélya szolgált.
Szomszédságában áll a rotunda, az ország legszebb hatkaréjú körtemploma, amely XIII. század elején épült román stílusban. A kívül körülbelül 8 méter átmérőjű, henger alakú templom belül hatszögű, lóhere formájú. Hat félkör alakú fülke van benne. Jellemzők a fülkék román stílusú keskeny ikerablakai, a fülkék közti keskeny félpillérek és a belőlük emelkedő gótikus bordák. A freskókat olasz mesterek festették 1350 tájékán. Átvészelve a török időket, újratelepülés után kicsinynek bizonyul. A falba vésett török írás az Alföld ritka török emléke. A kamara előbb, 1744-ben fatornyos hajót, 1776-ban barokk templomot épített hozzá. Ennek megrongálódása miatt 1910-ben a körtemplom elé neoromán templomot emeltek Csányi László tervei alapján. 1975-83 között folytatott műemléki helyreállításkor a rotundát leválasztották a templom hajójától. A karéjok szélessége 202,5 méter, mindegyiket félgömbkupola födi. A fülkék falát az ablakok között életfa díszíti. Kőbordás boltozata kora-gótikus. Az eredeti bélletes kapuból semmi sem került elő. A nyugati karéjnál lehetett följutni a kórusra és a padlástérbe. Helyreállításakor „a velencei karta szellemében” kiegészítéseket nem álmodtak meg. A szentélyt középkori, a boltozatot barokk kori falképek tették látványossá.
A templom előtti téren áll az első Világháborús emlékmű és Szent István szobra. A haraszti műkő talpazatú működő alkotást Barth Ferenc tervei szerint Karl Ferenc szobrász készítette 1938-ban.
A XVIII. századi Nepomuki Szent János szobrot 1997-ben ismét kihelyezték a térre. A második Világháborús emlékművet Madarász József, makói építész tervezte.
Igényesen megtervezett klasszicista stílusú Rónay-kúriák közül az egyik termelőszövetkezeti székház (Szent István tér 2.), másikban a Gólyafészek-vendéglő (Szegedi utca 11.B) üzemel.
A centrumban három műemlék jellegű, klasszicista magtár is található. A közelmúltban fölújított Óbébai utca 2. alatti országos viszonylatban is figyelmet érdemel árkádos kocsifeljárójával, timpanonjával, két szintet átfogó vakárkád sorával, gazdag homlokzat kiképzésével.

Klárafalva 485 lakosú község a 43-as főközlekedési út mentén, Szegedtől keletre, 13 kilométerre fekszik. A Szent. Klára szűz tiszteletére épített templomáról nevezett falut elsőként 1488-ban említik. Az 1550-52. évi török hadjáratokban teljesen elpusztult. 1777-ben települt újjá Magyarcsanádról származó magyar dohánykertészekkel; majd makói hagymatermesztők is költöztek a faluba. A majorságból fejlődött út menti falu 1801-től a báró Gerliczy-család tulajdonát képezte. A község legrégibb részét Ókalárá-nak nevezik.

Kövegy 460 lakosú határközség Makótól keletre, 13 kilométerre fekszik. Nevét Keövek-ként 1757-ben említik először, ezt a nagylaki szerbek változtatták el a ma ismert formára. Pusztaként mint nagylaki dűlőt a kincstár bérbe adta; a községet csak 1843-ban telepítette környékbeli magyar kertészekből.

Magyarcsanád 1649 lakosú határközség Apátfalvával teljesen összeépült. A községen halad keresztül a 43-as főútvonal és a 121-es/Békéscsaba- Kétegyháza- Mezőhegyes- Újszeged/ vasútvonal. Első említésére 1700-ban Uy Csanád-ként került sor; ekkor telepített a bécsi udvari haditanács a régi Apátfalva helyére szerb militaristákat a marosi határőrvidéket szolgálni. Amikor Mária Terézia 1750-ben a határőrvidéket föloszlatta, a szerbek egy része elvándorolt, és helyükbe románok költöztek. Csanád és Csongrád megyéből 1752-56 között települt magyar lakosság 1762-ben különvált, és megalapította Apátfalvát. Így alakult ki a település vegyes etnikumú lakossága és négy felekezete.
A késő barokk stílusú, műemléki jellegű román ortodox templom 1808-ban épült. A díszes és dinamikus hatású főhomlokzata klasszikus elemet is tartalmaz. Az oldalhomlokzat ritmusát az ablakok bemélyítet ívsora teszi látványossá. A szerb és a román népesség közötti viszálykodás miatt a korábban közösen használt templom a románok tulajdonába került.
1880-ban a régi templom mintájára fölépült a faluképi jelentőségű szerb pravoszláv templom.
A református templomot 1912-ben neogót stílusban emelték.
A katolikus templom 1939-ben neoromán-modernista stílusban épült.
A község külterületén, Belez határában található egy értékes kőkereszt. A néphagyomány Kun László keresztjeként emlegeti. Az egyetlen kőből faragott emlék a XVI. század elején keletkezhetett, funkciója szerint emlékkereszt. Valószínűleg Dózsa György ezen a helyen húzatta karóba Csáki Miklós csanádi püspököt.

Makó 25806 lakosú határváros a 43-as főútvonal és a 2010-re ígért M43-as autópálya mentén, az ország délkeleti csücskében fekszik a román határ közelében. A helységet érintik a 121-es/Békéscsaba-Kétegyháza- Mezőhegyes- Újszeged/ és a 130-as/Szolnok-Hódmezővásárhely-Makó/ vasútvonalak is. Két történelmi táj: a rétség és a mezőség találkozásánál fekszik. Mint kedvező átkelőhely a Maroson, ősi település. A honfoglalás után a révészt jelentő Velnök a neve, Ajtony, majd Csanád birtoka volt. Amikor Makó báné lett, Makófalvának nevezték. A török pusztításai ellenére mindig újratelepült. 1719-ben III. Károlytól a csanádi püspök kapta birtokul. A város a földesúrral folytatott évszázados küzdelme formálta népét ellenzékivé. Vasútvonala Aradra és Szegedre 1883-ban, Hódmezővásárhelyre és Nagyszentmiklósra 1903-ban épült ki. Már a XVIII. századtól népi nemesítéssel kialakult a Makói vöröshagyma, amely egyedülálló íz- és zamattartalmával, nagyfokú eltarthatóságával, csontfehér húsával, többrétegű vörös héjazatával,  magas szárazanyag-tartalmával keresett cikk lett. Megszületett az itteni viszonyokhoz alkalmazkodó sajátos makói természetes technológia is. Mivel az évi átlagos csapadék 580 mm, a magról vetett hagyma nem volt képes elég nagyra megnőni, ezért kétéves termesztési mód alakult ki. Egyik évben a magról apróhagymát, a másodikban apróhagymáról étkezési hagymát termelnek. A nagyobb méretű apróhagyma felmagzását téli hőkezeléssel /kemence feletti szárítással/ lehetett meggátolni. A sajátos technológia jellemzője a hőkezelt, dughagymás termesztési mód. A makói hagymakertészetek máig a világon egyedülálló kézimunkaeszközöket is kialakítottak.  Makó a legyezőszerűen szétfutó utak középpontjában található, ami kifejezi, hogy a csanádi régiónak nemcsak közigazgatási, de piackörzeti gócpontja is volt. Jelenleg fő forgalmi útjainak szerkezetét az előzőekben említett főút alkotja, amely hazánkat Romániával összekötő 1968-ban megnyitott nagylaki határátkelőhely felé, illetve onnan irányít. A mai Makó infrastrukturális ellátottsága megfelelő. A 1990-es években ugrásszerűen emelkedett a szilárd burkolatú utak kiépítettsége, a telekommunikációval való ellátottság. A József Attila, csak „Maros menti Konstantinápolynak” nevezett városban született Pulitzer József amerikai lapkiadó, Szirbik Miklós Makó lelkésze, történetírója, Hajnal Antal a fiumei kikötő tervezője, Torma Imre festőművész és Erdei Ferenc író társadalomtudós.
A város főtere, a Széchenyi tér, a Szeged, Arad és Hódmezővásárhely felöli utak találkozásánál jött létre. Mivel ezekbe a főútvonalakba a mellékutak ék alakban torkolltak, a becsatlakozásoknál szintén keletkeztek kisebb háromszögű terek. Így a város szerkezetében a mérnöki kiosztásokig a háromszögletű terek érvényesültek. A Széchenyi tér korábbi hangulata Féja Gézát is megragadta, szerinte a főtér „oly szép, széles ömlésű, mintha nagy tó volna. A nagy alföldi lélegzet nyújtózkodik szét benne.” A belvárosi római katolikus templom 1765-1772 között barokk stílusban épült. A templom előtt neobarokk stílusú 1888-ban emelt Szentháromság-szobor és templom mögött a XVIII. század második felében készült Maria Immaculata-szobor találhatóak. A görög katolikus templom későbarokk stílusban épült fel 1778-ban. Ikonosztáza 1888-ban készült. Falfestményei Torma Imre alkotásai 1928-ból. A református ótemplom 1772-1778 között épült barokk stílusban, 1781-ben leégett tornyát 1788-ban építették újjá. A templomot a klasszicizmus ízlése szerint bővítették. A város legrégibb műemléke a barokk Kálvária-kápolna 1734-ből. A Szeged felől érkezőket a 1870 körül épült Korona Szálló épülete fogadja. A nagytermet magába foglaló középső, kiugró szakasza tömeghatásával, a hozzá épült két szárny harmonikus higgadtságával, kváderozott homlokzatával Makó legszebb eklektikus épületévé teszi. A szökőkút közelében kialakított parkban állítják fel Sütő Ferenc pécsi művész hagyma szobrát; a hagymafej kibontott leveleiből magasba szökkenő szár az alapzatra árnyékot vetve jeles időpontokat mutat a város történelméből. A város monumentális középülete, a Városháza eredetileg Csanád megye székháza volt 1950-ig. Épült 1834-1839 között Giba Antal tervei alapján, klasszicista stílusban. A Csipkeházakat tervező Rátki György, makói születésű mérnök a Főtérre nézően, az északi, főtéri homlokzaton a kisméretű nyílászárókat, különböző mintájú kőcsipkékkel takarta, innen kapta a nevét. Utunk a városközpontból a Hunyadi utcán vezet Makó ősi városrészébe, a reformátusok lakta, Szentlőrincre. A baloldalon áll a Makovecz Imre által tervezett Hagymaház. Rendeltetése szerint Thalia papjainak temploma. Belül a magyar ősvallás kultikus helye, miként a népmeséinkben és a pogány magyar néphitben az égig érő fa tartja az égboltot, úgy itt is az elágazó fabordákra nehezedik a terem boltozata. Kívül már a keresztény kultúrkör templomaként jelenik meg, sőt egyenesen a makói református ótemplom szellemisége éled újjá fehér falaival, tornyával egykori kerítésének négy bástyájával.
Az Szegedi utca vezet a Maroshoz. Az új közúti híd építését a nagylaki határátkelőhely növekvő forgalma indokolta. A tervek az Út – és Vasúttervező Vállalatnál Darvas Endre főtervező irányításával készültek, és 1974-ben avatták fel. A kellemes marosi strand a helybeliek kedvenc fürdőhelye.
A régi városháza mellett épült fel a fürdő. A makói termálvizet a Szociális és Egészségügyi Minisztérium 1988-ban gyógyvízzé nyilvánította.
Az Úri utca 4. szám alatt állt Pulitzer József szülőháza, ahol a sajtófejedelem születésének 140. évfordulójára 1987-ben emléktáblát helyeztek el.
A Megyeház utca 4. szám alatt épült fel a József Attila Múzeum. A múzeum udvarán található a városi skanzen hagyományőrző szép épületei.
A város évente ismétlődő rendezvénye a Hagymafesztivál, mely messze földön ismert.

Maroslele 2184 lakosú község Makótól 13 kilométerre, északnyugatra fekszik. Első említése Lele néven 1488-ból való. Az 1552. évi török rontás után 1596-ban pusztult el végképp. 1702-től a csanádi püspök tulajdona, innen ered korábbi, Püspöklele elnevezése. A XIX. század elején telepedtek itt meg makói dohánytermesztő lakosok.

Nagyér 622 lakosú község a 125-ös/Mezőtúr-Orosháza-Mezőhegyes/ vasútvonal mentén, Mezőhegyestől 15 kilométerre, északnyugatra fekszik. A XV. századi Székegyház nevű falut a török elpusztította. A hosszú időn át bérbe adott pusztán a környező települések magyar lakosaiból 1844-ben létesítettek községet, amely Majláth György országbíróról a Majlát nevet kapta. Az eleinte dohánytermesztéssel foglalkozó falubeliek a kevés és rossz föld miatt vándormunkásokká lettek, illetve elköltöztek. Népessége 1938-ban volt a legtöbb: 1250 fő. Jelenlegi nevét 1952 óta viseli.

Nagylak 598 lakosú határközség a 43-as főközlekedési út és a 121-es/Békéscsaba-Kétegyháza-Mezőhegyes-Újszeged/ vasútvonal mentén, Makótól délkeletre, 20 kilométerre fekszik. Elsőként 1313-ban Noglok-ként említik. A tatárjárás után létrejött nagylaki uradalomhoz a XV. században már 60 falu és 14 puszta tartozott, maga Nagylak városi rangra emelkedett. Az 1514. évi parasztlázadás, majd a hatszori török foglalás nyomában rom és pusztulás maradt. Az elhalt magyarság helyébe először szerbek, majd kivándorlásuk, 1750 után románok, 1803-ban szlovákok költöztek. A Maros-parti vár és mezőváros Trianon után Romániához került. A magyar oldalon mindössze a Pannónia Kender- és Lenszövő Részvénytársaság 1904-ben alapított kender- és lenáztató gyára maradt, amelyben kender feldolgozásban már jártas, Bács megyei svábok kezdtek dolgozni. Hozzájuk később nagylaki és csanádpalotai lakosok csatlakoztak. A gyár munkástelepén és a nagyobb részben tanyákon lakók létszáma 1920-ban 512 fő volt, 1922-ben lett önálló község.

Óföldeák 494 lakosú község Makótól északra, 12 kilométerre fekszik a Száraz-ér partján.  Neve már 1332-ben fordul elő. Neve a fülöp rövidült változatának, a Fil előtagnak és az írástudót jelentő deák közszónak összetételéből keletkezhetett. Eredeti birtokosai királyi emberek voltak, még a mohácsi vész idején is nemesek lakták. A középkorban főleg egytelkes kisnemesek lakták. Az 1596. évi tatárdúlás megsemmisítette falut a XVII. század közepére református magyarok népesítették újra. Az 1686. évben ismét pusztává lett, újabb betelepülésére A török pusztítások során elnéptelenedett. 1720-ban szegedi kirajzású településként éledt újjá. A 12000 holdas falu 1729-től a Návay -család birtoka. 1854-ben az árvíz elpusztította, ezért a községet 1846-ban a mai Földeák területére telepítették. Ezután külterületi lakott helyként tartották számon, 1863-tól Óföldeák a neve. A helyükön maradottak kis települése 1950-ben Óföldeák néven önállósult, de 1975-től ismét Földeákhoz tartozott. 1990-től újra önálló községként szerepel a nyilvántartásban.
Római katolikus temploma páratlan értékű műemlék, A régió egyetlen fennálló, működő gótikus temploma 1400 körül épült. A mintegy húsz méter hosszúságú építményt támpillérek tagolták, csúcsíves ablakai a déli oldalon helyezkedtek el. Harangtornya külön állt. A XV. században vaskos erődfalat és sáncárkot vontak a templom köré. 1596-ban a török elpusztította a települést, a templom hajóját és a szentély falát az ablakok csúcsíves záródásáig lerombolta. 1723-ban állították helyre. 1759-ben a vihar tornyát leszakasztva összetörte a tetőzetet, a födémet, az orgonát, sőt a harangot is. 1780-ban a hajót 5 és fél méternyivel bővítették, eléje 1824-ben torony épült. 1840 körül a színes, gótikus üvegablakokat széles, barokk nyílászárókra cserélték. Návay Károlyné az új falu templomának építéséhez hathatósan hozzájárult, a régit magtárrá alakították át. Návay László fogadalomból 1923-24-ben helyreállíttatta a templomot. A közelmúltban végzett szakszerű műemléki helyreállítással valóságos építészeti gyöngyszem lett, amelyet még fokoz a jelzésszerűen fölfalazott erődfal.
Figyelemre méltó a klasszicizáló, oszlopos-timpanonos portikuszú Návay-kúria.

Pitvaros 1504 lakosú község a 125-ös/Mezőhegyes-Orosháza-Mezőtúr/ vasútvonal mentén, Mezőhegyestől nyugatra, 6 kilométerre fekszik. Már az avar korban is látogatott volt, hiszen Móra Ferenc ásatásai és a víztározó építésekor fellelt temetkezési és települési emlékek is erről tanúskodnak. A török időkben elnéptelenedett. Pitvaros újkori történelme az 1800-as évek elején, a nagylaki és a főként dohánytermeléssel foglalkozó felvidéki szlovák telepesek letelepedésével kezdődött. Ekkor alakult ki a mérnöki munka nyomát hordozó sakktábla alakú településszerkezet is. Nevét valószínűsíthetően a hajdani lakóépület szerkezetétől, nevezetesen a pitvarról nyerte. Nevével Pythwar néven az 1470-es évektől lehet találkozni. Az itt élő elődök többnyire zsellérek voltak, és mivel a királyi kincstárnak nem tudták fizetni az adót, Pitvaros jelentős területeit elvesztette. A mai Pitvaros község 1816-ban települt nagylaki evangélikus szlovák zsellérekből, valamint a fölvidéki Gömör és Hont vármegyékből érkezettekből. A királyi kamarától rájuk rótt, rosszul jövedelmező dohánytermesztés megtagadása után, 1843-ban területének kétharmadát elvették, s ott két új falut alapítottak. Munkát keresni tavasztól őszig a Dunántúlra, a Felvidékre is eljártak. A II. Világháborút követő magyar-csehszlovák lakosságcsere során a falu szlovákságának háromnegyede elköltözött.
Az evangélikus templom hét évig tartó adománygyűjtés eredményeként 1882-ben épült fel.
A Maros hordalékkúpján elterülő település madár- és növénytani szempontból is sok érdekességgel bír. A közeli Csanádi-puszták részét képező védett terület sok értéket és ritkaságot őriz. A legtöbb értékes növényfajnak löszpuszta-gyepek adnak otthont. Kiemelkedő értéket képez a puszta védett madara, a túzok. Növénytermesztés szempontjából fontos körülmény, hogy a térségben magas a napsütéses órák száma, de a terület gyógynövényekben is igen gazdag. A településen kisvállalkozás keretében gyümölcsaszaló is működik. Szuda Mihály felújított faluházában, valamint Tószegi Gyuláné lakásában magángyűjtemény mutatja be Pitvaros kézműves múltját. Szórakozásra, tanulásra az Ifjúsági Ház és a mozi ad lehetőséget. A sportot kedvelők számára kivilágítható bitumenes sportpálya, valamint füves pálya áll rendelkezésre. Lovaglási lehetőséget Szász Attila - Magyarország egyik legeredményesebb lovasa tud biztosítani
A 70 hektáros mesterséges tó, mely elsődlegesen víztárolási feladatot lát el, horgászatra is kiválóan alkalmas. A településre a nyugalom és a tisztaság a jellemző. Reggelente a megszólaló madarak éneke és kakasszó köszönti az itt ébredőket. A falusi környezet, valamint az itt élők vendégszeretete, a gasztronómiai érdekességek különleges vonzerőt jelentenek. Aki a nyugalmat, a kikapcsolódást, a kellemes környezetet és a már említett lehetőségeket kedvelő nyugodtan látogasson el Pitvarosra.

January 5th, 2010 3603 Kisteleki kistérség

Baks 2368 lakosú község, Kistelektől 13 kilométerre, északkeletre fekszik. A település a Tisza-menti rétségből kiemelkedő hátságon az 1760-as években települt Baks dohánykertészség, melynek lakóit 1852-ben a Pallavicini uradalom elűzte házaikból. A mai község egy szőlővel beültetett magasparton települt. A helység Sövényházához tartozott és csak 1947-ben vált önálló községgé. Határában Ányáson a középkorban falu virágzott, majd pusztává vált és a XVIII. század végén a Pallavicini család majort és kápolnát épített. A mindszenti révhez vezető út közelében, a volt baksi major területén 1960-ban bronzkori aranyleletet tártak fel. A nagy értékű leletet a szegedi Móra Ferenc Múzeum őrzi.
Ópusztaszer és Baks között, még a falu előtt másfél kilométerre található a Baksi-puszta, mely a Büdösszék-tóval együtt több mint négyszáz hektáros. Hátteréül a távolban a tiszai ártéri erdő szolgál. A területen az utóbbi években megjelent a kerecsensólyom is. E madár volt a magyarság totemállata, a turulmadarunk. A messzeségben a hajdani grófi lipicai ménes lovasistállói látszanak, s előttünk hattyúfalkák, s fordított gémeskút lebeg a látóhatáron.

Balástya 3667 lakosú község az 5-ös főközlekedési út és a 140-es/Szeged-Cegléd-Budapest/ vasútvonal, valamint a valamikor megépülő M5-ös autópálya mentén,  Kistelektől délkeletre, 6 kilométerre fekszik. A helység a XIX. század végén Szeged egyik külterületi és közigazgatási „kultúrközpontja” lett. 1950-be szervezték önálló községgé. Lakói belterjes szőlő- és gyümölcstermesztés mellett az ország legjelentősebb fóliás-, és üvegházas növény- és gyümölcstermesztői közé tartoznak. Balástya környéke szikvidék.
A kis tanyaközpontban 1903-ban páduai Szent Antal tiszteletére szenteltek templomot.
A Dócra vezető út második kilométerénél jobbra kanyarodva, 1 kilométer után egyhektáros, mélyfekvésű réten ritka növény, a védett törpe nőszirom többszáz példánya virágzik tavasszal.
Forráskút felé menet 3 kilométer után földút vezet az Őszeszéki-tó partjára. A szántó közepén egy régi szélmalom romja található. Maga a tó a nagymennyiségű, lebegő ásványi anyagtól szürkésfehér vizű, legnagyobb mélysége két méter is lehet.

Csengele 2041 lakosú község a 140-es/Szeged-Cegléd- Budapest/ vasútvonal mentén, Kistelektől északnyugatra, 14 kilométerre fekszik Csongrád megye határán. Először 1423-ban említik Gegel Telekeként. Neve az erdős, bozótos hely jelentésű csengelye kun szóból származik. A középkori kun puszta a török hódoltság után Szeged birtoka lett. Vedres István mérnök kezdeményezésére 1805-ben a csengelei homoksivány beültetésével kezdődött a szegedi homokpuszták erdősítése, amelynek a táj fejlett mezőgazdasági kultúrája az eredménye. Először feketenyár- és fűzfacsemetéket telepítettek, de kísérleteztek eperrel, akáccal, még vadkörtével, vadalmával, s persze tölggyel, szilfával, nyírrel is. A tanyás határú község 1950-ben önállósult. Az Erdészház korábban Szeged tanyája volt. Itt írta 1932-ben Móra Ferenc Aranykoporsó című regényének nagy részét. A volt erdészház mellett 30 méter magas fákból álló, százéves kocsányostölgy-csoport a természetvédelem oltalma alatt áll.

Kistelek 7493 lakosú város a Kiskunság délkeleti felében a Tiszától körülbelül 15 kilométer távolságban fekszik. Fejlődését minden időben elősegítette kedvező közlekedés-földrajzi helyzete. A városon keresztülhalad az 5-ös főközlekedési út és a 140-es/Szeged- Cegléd – Budapest/ vasútvonal, valamint a valamikor megépülő M5-ös autópálya. A település és környéke a Duna- Tisza köze délkeleti részének változatos felszínű darabja, amely az ország legalacsonyabban fekvő területei közé tartozik. A település 85-90 m tengerszint feletti magasságban fekszik. A helység nevét először 1420-ban említi oklevél. Helyén már a középkorban egyházas település létezett. A települést az 1774. szeptember 29-én kiadott rendelettel alapították “Kis Telek” néven. Ez a település 100 telket foglalt magába. A Budáról Szeged felé tartó postaút egyik állomásának védelmére a Majsa-Csongrád közötti utak kereszteződésénél telepítette Szeged városa 1775-76-ban. 1854-ben, a Félegyháza-Szeged közötti vasútvonal megépültével bekapcsolódott az ország vasúti vérkeringésébe. Tanyai kisparaszt és gazdarétege - 1930-ban a lakosság egynegyede - árutermelő állattenyésztésével és a homoki szőlőtermeléssel jelentős gazdasági erőt képviselt. Számottevő kisiparos és kereskedő rétegének, valamint kedvező közlekedési adottságainak köszönhetően a XX. században a környező tanyák és községek vonzásközpontjává vált. A városi címét 1989-ben kapta meg.
A központjában álló Szent István-plébániatemplom korábbi templomok helyén 1825-31 között épült, kora klasszicista stílusban, Grisszer János és Lipovszky Henrik tervei alapján. Mennyezetképei Szent István életéből vett jeleneteket ábrázolnak Bicskei Karle János művei. Főoltárának képén István király Szűz Mária tiszteletére oktatja fiát, Imre herceget. A templom mellett I. és II. Világháborús emlékművek állnak, utóbbit Borvendég Béla és Szathmáry Gyöngyi készítette 1991-ben.
A Petőfi és a Rákóczi utcán néhány „fordított” szárazkapu-bejáratú ház még őrzi az 1920-30-as évek parasztpolgári építészetének jellegét. A szegedi tájra emlékeztető napsugaras oromdíszítés több szép darabját is felfedezhetjük a városka utcáin sétálva.
A helyi védelmet élvező Müller-széket a Kistelek előtti utolsó balra vivő, fűzfákkal szegélyezett földúton lehet megközelíteni. Északi irányban mélyülő, náddal szegett tó a Müller-szék, melybe félsziget nyúlik be tavasztól őszig sokféle madár tanyája. Kisteleken a Szeged felőli utolsó utcánál balra kanyarodva, néhány házat kell csak elhagynunk, s egy rétre érkezünk. Szikes tóban folytatódik a rét, a helybeliek Tóaljnak, a térképek Bibic-tónak nevezik. Ez az Alföld szikes tavaink közül a leglúgosabb.

Ópusztaszer 2041 lakosú község, Kistelektől 8 kilométerre, északkeletre fekszik. Szer szavunk finnugor eredetű, „rend,sor” jelentésű. Anonymus szerint a honfoglaló magyarok itt ejtették meg sorát az ország dolgának, azaz mai nyelven az első országgyűlést. Ond vezér leszármazottai monostor emeltek itt, oklevelek 1233-ban említi először. A XV. században mellé települt mezővárost emlegetnek. A török alatt elpusztult, és 1630-tól Pusztaszer a neve. Az Erdődy grófok majd az itáliai Pallavicini őrgróf család birtoka lett. 1828-ban Kecskemét az addig bérelt Felső-Pusztaszert megvette. A honalapítás ezredik évfordulója alkalmából a kecskemétiek a maguk földjén, Árpád-halmán emlékoszlopot, a szegediek pedig a monostor romjai mellett emlékművet emeltek. A Pusztaszeri Árpád Egyesület, amelynek főtitkára tömörkény István író volt, itt rendezte évi ünnepségeit, az úgynevezett Árpád-búcsút, szobori búcsút. 1934-ben Felső-Pusztaszer Pusztaszer néven lett önálló község, míg az Árpád-emlékmű Sövényháza területére esett. 1945. március 29-én Nagy Imre földművelésügyi miniszter itt kezdte meg a földosztást. A község belterülete az 1950-es évek óta fejlődött ki.
Az Erdei Ferenc kezdeményezésére 1970-ben megalakult Pusztaszeri Országos Emlékbizottság tervei szerint az Árpád-emlékmű körül 65 hektáron nemzeti történeti emlékkert létesült. 1970-1975 között a régészek feltárták Szer mezőváros, monostor és templom maradványait. 1973-ban Sövényháza nevét megváltoztatták a történetietlen Ópusztaszerre, így egyértelmű lett: a község határában, s nem a szomszédos Pusztaszerében vannak Bor-Kalán nemzetség által épített középkori monostor romjai, s itt emelték a milleniumi emlékművet is Árpád vezér szobrával.
A kisteleki út leágazásánál van a falu két Világháború között épült római katolikus temploma. Szemben a millecentenáriumra készült el Morvay Lászlónak a Magyarok hét nyila című tűzzománc- és fakompoziciója.
A volt Pallavicini-kastély 1860-ban épült, 1880-ban két szárnnyal bővítették és eklektikus stílusban alakították át.
Szegedről menet, a falu előtt a Küvágó-tó melletti, kéthektáros öreg tölgyest ültetett fehérnyáras erdő 90-100 éves kocsányos tölgycsoportjainál állhatunk meg- az  egyikénél erdei pihenőt is kialakítottak.
A falu környéke ezerarcú alföldi táj. Füves puszták, akác- és nyárfaerdők, kalászos búzamezők, virágos sömjék és a szőke Tisza szalagjából összerakott, élő mozaik, amely a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet része.

Pusztaszer 1622 lakosú község Kistelektől 10 kilométerre, északkeletre fekszik. A török alatt elnéptelenedett Felső-Pusztaszer bérlője, majd birtokosa Kecskemét városa volt. A legelőül használt pusztát a XIX. század közepén felosztották: a kecskemétieken kívül szegedi és kisteleki gazdák is megtelepedtek. A tanyákkal benépesült puszta 1881-től 1934-ig Kistelekhez tartozott és csak ettől kezdve vált önálló községgé Felső-Pusztaszer néven. Kiépülése az 1950-es évektől vett lendületet.
Érdemes megtekinteni a temetőben álló, 1990-ben Makovecz Imre által tervezett kuriózumnak számító ravatalozót. A kultikus hangulatú, színes kerámiájú domborművek Péterfy László munkái.
A község másik nevezetessége a Hét vezér emlékoszlopa. Az Árpád-halmon álló emlékműhöz 1 kilométeres út vezet. A turulmadaras obeliszket Magyarország ezeréves fennállásának emlékére, 1896-ban emelte a Magyar Országos Diákszövetség, Kecskemét város támogatásával, közadakozásból. A Berczik Gyula tervezte emlékművön elöl Árpád vezér arcmása bronz medalion látható. Huba és Előd, Kond és Ond, Tas és Töhötöm már kettesével ábrázoltatnak. A hagyomány szerint a halom földjét a honfoglalók első országgyűlése idején a résztvevők a sisakjukból hordták össze.
Az emlékmű mellett képzőművészeti alkotóház működik.
Földutakon érkezhetünk délkeleti irányban a Büdösszék-tó kutatóházához. A széles nád- és sásfoltokkal körülvett, sekélyvízű, 60 hektáros szikes tó nyaranta rendszerint kiszárad. Kis szigete és zsombékos részei madár-költőhelyek: költ itt hazánk egyetlen fészkelő vadlúd-faja, a nyári lúd is. A védett terület a tó túloldalán a Baksi-pusztában folytatódik.
Másik külterületi érdekesség a Pusztaszerről Tömörkény felé indulva, s az első földúton balra letérve a Gömöri-szék szikese. A közelben szélmalom is található, majd jobbra fordulva elérünk a Szabó-tó szikeséhez, a legnagyobb hazai pókfaj, a szongáriai cselőpók hazájába.

January 5th, 2010 3602 Hódmezővásárhelyi kistérség

Hódmezővásárhely 49386 lakosú megyei jogú város a 45-ös és 47-es főközlekedési utak kereszteződésében, valamint a 130-as/Szolnok-Hódmezővásárhely-Makó/ és a 135-ös/Szeged-Békéscsaba/ vasútvonalak mentén fekszik. A város környéke a neolitikum korai szakaszától kezdve több ezer éve lakott terület. A város határából előkerült gazdag régészeti leletek a város múzeumában tanúskodnak a letűnt időkről, köztük látható a világhírű „gorzsai” és a „Kökénydombi Vénusz”. A honfoglalás után a Csák és a Bór-Kalán nemzetség birtoka. A honfoglaló magyarok megtelepedését temetőik tanúsítják. Első említésére 1266-ban Wisarahel-ként került sor. IV. László 1280-ban a Hód-tó partján verte le a lázadó kunokat. Neve jelzi jelentőségét: már akkor vásárhely. Hód és Vásárhely egykor különálló falvakból a XIII. század közepén értesülhetünk először az oklevelekből. Több kisebb falu összeolvadása után a település mezővárossá fejlődése a XV. század közepére tehető. Maga a város vízből kiemelkedő hátságon települt. 1437-ben a törökverő Hunyadi János birtokaként, mint uradalmi központot említik az oklevelek. A település 1461 óta mezőváros, mivel a Csongrádról Csanádra vezető útvonal melletti fekvése kedvezett a kereskedelemnek. A középkorban a piacok és állatvásárok biztosították a mezőváros fejlődését. A 150 éves török uralom alatt, khász város. Távoli piacokra lábon elhajtható magyar szürke szarvasmarha jelentős jövedelmet biztosított a lakosoknak. A várost délről övező Hód-tó, a kisebb tavak és erek bőséges halállománya olcsó táplálékul szolgált. A vizek által nyújtott természetes védelem a környék elpusztított  húsz falvának népességét is ide vonzotta. (Ezek közül mindössze Csomorkány mezővárosnak mutatja nyomát a középkori templomrom, a többi már csak határnevekben él.) A Tisza szabályozása után a tavak és erek fokozatosan kiszáradtak, helyüket feltöltötték, új betelepülőkkel is növekedett a város. A közel 1400 katasztrális hold belterülethez 132000 hold külterület tartozott. Az 1596. évi tatárdúlás és a tizenötéves háború pedig a várost is szinte teljesen elnéptelenítette. A XVII. században Bercsényi-birtok, a későbbiekben gróf Károlyi Sándor tulajdona. A Tisza-szabályozás átmenetileg munkaalkalmat biztosított a város szegényparasztjainak. Az évszázados gondot okozó árvizek ellen a szegedi katasztrófa után, 1879-81 között emelték a 3 kilométer hosszú téglafalat. 1873-ban Hódmezővásárhely önálló törvényhatósági jogú várossá emelkedett. Szembetűnően növekedett a népesség. A városi élet kellemes színtere a promenád és a korzó. Vásárhelyen fúrták az Alföld első artézi kútját 1878-80 között. A gyógyhatású termálvízre települt a városi strandfürdő. 1890-ben 55475 főnyi lakosságával az ország negyedik legnépesebb városa. A sokasodó munkanélkülieknek a Tisza-szabályozás földmunkái teremtenek valamelyest munkaalkalmat, de a nincstelenek elégedetlensége 1894-ben, a Szántó Kovács János vezette megmozdulásban tört ki. A XIX-XX. századforduló körül alakult ki a városközpont mai képe. Ártézi kutak, lendületes építkezés, útburkolások, csatornázás lendítette az Ady Endre által Paraszt Párizsnak nevezett alföldi mezővárost. Az állattartásról áttértek a gabonatermesztésre, sajátos településszerkezet alakult ki a nagy határra kiterjedő tanyarendszerrel. Az ipar és a kereskedelem mérsékelten fejlődött. Híres volt a malomipar, a téglagyártás és a fazekasság. A két Világháború között a város továbbra is megőrizte agrárjellegét. A jelentős majolika- és kézműipar mellett gazdag képzőművészeti, irodalmi és népművészeti hagyományokkal rendelkezik. 1945 után újabb iparágak jöttek létre: mérlegkészítés, porcelángyártás, gépgyártás, alumínium-feldolgozás, stb. Az államosításokkal 1949-ig felszámolták a magántulajdont az iparban, kereskedelemben és szolgáltatásban. 1950-ben Szentesről ide került Csongrád megye székhelye, de már 1962-ben továbbköltözött Szegedre. Az 1960-as években megszüntették a mezőgazdasági magángazdaságokat. Az 1980-as években a legtöbb iparvállalat és gyár válságba került. Az 1990-es években valami megindult, de ki tudja milyen előjellel?
Itt születtek: Tornyai János festőművész, Kiss Lajos néprajztudós, és Bessenyei Ferenc színművész.
A római katolikus templom 1752-1759 között épült, egyhajós barokk épület. 1860-ban Ybl Miklós tervei szerint háromhajósra bővítették.
A református öregtemplom 1713-1722 között épült barokk stílusban. 1732-ben készült festett karzatát 1892-ben az Iparművészeti Múzeumba vitték. Órája és négy harangja közül az egyik az ecsedi Rákóczi-kastélyból került ide 1725-ben. Szószéke és úriasztala Csepregi Sándor, budapesti asztalos munkája. Az 1742-ben emelt lőréses kerítés egy darabját megőrizték.
A református újtemplom késő barokk stílusban 1792-1799 között épült, Fischer Boldizsár és fia, Ágoston tervei szerint.
A görögkeleti templom késő barokk stílusban épült 1786-1807 között. Belgrád török uralom alóli felszabadulása után ide települt görög, szerb és román kereskedők építették. Kívül a falban több sírkő, bent szép ikonosztáz és Mária-trón látható. Szent Naum ikonja és egy XVIII. századi kereszt az Athos-hegyi kolostorból való.
A zsinagóga 1857-ben épült, de mai szecessziós homlokzatát Müller Miksa 1906-os felújításakor kapta.
Az unitárius templom Kruzslitz Károly tervei szerint épült 1911-ben neogótikus stílusban.
A csomorkányi templomrom a belvárostól 15 kilométerre található. Az Árpád-kori falu neve 1447-ben szerepel először oklevélben. 1596-ban a török hódoltságban pusztult el. A templom romjait 1908-ban javították és erősítették meg.
A Serházat a Károlyi uradalom 1809-ben építette klasszicista stílusban.
A majolikagyárat helyi művészek, Endre Béla, Kallós Endre, Pásztor János, Rubletzky Géza, Smurák József és Weisz Mihály 1912-ben alapították. 1971-ben a Majolikagyárat az Alföldi Porcelángyárhoz csatolták.
A megye egyik legjelentősebb múzeumát 1904-ben alapították. Az Alföldi Galéria az itt alkotó művészek - Tornyai János, Endre Béla, Medgyessy Ferenc és mások - munkásságából ad áttekintést. Művésztelepe országosan ismert a rendszersen jelentkező Vásárhelyi Őszi Tárlattal.
A kopáncsi tanyamúzeum Kovács Jenő tanyája volt és 1887 táján épült építmény az 1920-as állapotot tükrözi. 1975 óta múzeum.
A város nevezetességei közé tartoznak a gazdag szinárnyalatú szőrhímzések, a csúcsi fazekasház, s Közép-Európa legjelentősebb mérleggyára; kötöttárugyárát még 1889-ben alapították. Fontos feladatokat lát el a mezőgazdasági szakemberképzésben.

Mártély 1343 lakosú Árpád-kori község a 130-as/Szolnok-Hódmezővásárhely-Makó/ vasútvonal mentén, Hódmezővásárhelytől 6 kilométerre, északnyugatra, Mindszenttől 7 kilométerre, délkeletre fekszik. A Tisza holtága mellett elterülő község nevét ZENTHADRIAN-MARTYR-ról/Szentadorjánmártély/ kapta. I. Szent István király a halászati jogokkal együtt a Zalavári Apátságnak adományozta. Innen a XVI. században Marthel-ként említett falunév. A török hódoltságot viszontagságokkal bár, de átvészelte. A XVIII. században a vásárhelyi latifundium részeként a Károlyiak birtoka lett, akik csanyteleki dohánykertészeket telepítettek ide. 1860, a dohánykertészet megszűnte után halászként, béresként, tanyásként, felesként éltek lakói. A Tisza szabályozásával a falu mellett egy levágott holtág keletkezett. A falun áthaladó vasút szabályosan kettészeli a települést, így egyik oldalon a történelmi múltú halászfalu népi építészetű házaival, csendes gólyafészkes kis utcáival, míg a másik oldalon, a gombaszerűen kinövő modern házakkal tárulkozik az idelátogatók elé. Nyaranta a falusi kis utcák csendjét a nagy számban fészkelő gólyák keleplése veri fel. A Tisza árterén belüli terület számos látnivalót tartogat a vendégek számára.
A jelenleg álló római katolikus templomát 1911-ben építették.
Jelentős emlékei az Iskolamúzeum és a Késmárki-szélmalom valamint a molnárház.
A Mártélyi Tájvédelmi Körzet 1971 óta védett 2260 hektár terület határa nyugaton a Tisza bal partja, keleten az árvízvédelmi töltés, északon a mártélyi holtág északi partvonala, délen az egykori vásárhelyi hajórakodóhoz vezető út hullámtéri szakasza. Magába foglalja Ányás-sziget, Kutyafenék, az Anonymus emlegette Körtvélyes és Barci-rét határrészeket. Tavasszal, nyár elején, csapadékos években ősszel és télen is általában 1-3 méter magas víz borítja. Az ár visszahúzódása után is maradnak pangó vizek a kubikgödrökben. A 80-100 éves nyárasok, füzesek a vízszabályozások korábbról valók, a fiatalabb nemes nyárasokat 1945 után telepítették. Májustól szeptemberig jellemző és ritka, védett költöző madara a halvány geze. Új jövevény hazánk madárvilágában. Körtvélyes-sziget a fekete gólyák jellegzetes gyülekezőhelye. A szintén ritka rétisasból is látható két-három a levegőben.

Mindszent 7318 lakosú város a 130-as/Szolnok- Hódmezővásárhely- Makó/ vasútvonal mentén, a Tisza partján fekszik. Régészeti leletek tanúsága szerint a város határa a honfoglalás óta lakott. Az 1332-1335. évi pápai tizedjegyzék említi a Mindszent közvetlen közelében fekvő Apor falu plébániáját. Aport föltünteti Lázár deák 1510 körüli térképe is, de utóbb elnéptelenedett. Lakói Mindszentre menekülhettek, mivel a XVII. század végén Apor-Mindszent néven említik a falut. A hatalmas Mindszent-algyői uradalom a török után Erdődy György, 1803-ban a Pallavicini család birtokába került. Fejlődésében fontos szerepe volt a tiszai kompnak. Népessége a XX. századelőn elérte a tízezer lakost, zsellérsége a XIX.  századi folyószabályozások óta kubikosként kereste kenyerét. Mindszent határában, Koszorúhalom-, Ludashalom-, Elege-dűlőkben jelentős tanyás gazdálkodás folyt: XX. századunk első évtizedeiben a lakosságnak több mint negyede tanyákon élt. A tanyai gyermekek oktatását négy külterületi elemi népiskola szolgálta. Mindszent legrégibb része Csúcs, mely a Tisza mellett, azzal párhuzamosan települt. Mindszent 1993. október 1-je óta város.
Régen a közigazgatási központ is itt, a római katolikus templom közelében volt, még ma is találhatunk egykori uradalmi épületeket.
A Kossuth utcában álló római katolikus templom - korábbiak helyén - 1798-1800 között épült, késő barokk stílusban. Homlokzatát Szent Péter és Pál apostolok szobrai díszítik. Bejárata fölött a város 1772-bol való címerét örökítették meg: két hal között egy ekevas azt jelképezi, hogy a várost hajdan földművesek és halászok lakták. A homlokzaton két, falba szorult ágyúgolyó látható, melyeket a Vörös Hadsereg katonái lőttek ki 1919-ben a templomra. A főoltár hatalmas képe (Mindenszentek) az egyik legjobb barokk alkotás Csongrád megyében. Több, mint száz alakot ábrázol, változatos, szemet gyönyörködtető, mégis egységes összhatásával és a barokkra jellemző mozgalmassággal. Ezt és a mellékoltárok képeit Sporer Mihály és Csokány Antal egri festők készítették. A rézfedeles vörös márvány keresztelőkút 1827-bol való. A szentély falának domborművén Szent Imre látható Szent Istvánnal és Szent Gellérttel (Andrejka József, 1935). A mellékoltárok képei Szent István király korona felajánlását és a keresztre feszített Jézust ábrázolják. A Szent Kereszt-oltáron őrzik a Szent Kereszt-ereklyét, amelyet Kruzslitz Mauritius olaszországi irgalmasrendi szerzetes, Mindszent szülötte és díszpolgára 1933-ban ajándékozott a templomnak. Figyelmet érdemel még a Jézus Szíve- és a Szent József-szobor, melyeket tiroli mesterek faragtak fából a XVIII. században.
A Kossuth utca északkeleti irányban a tiszai révhez visz, ahol ma is komp közlekedik - a réven át 16 kilométerre van Ópusztaszer.
A Kossuth utca másik irányban a város mai központjába vezet. A parkosított Szabadság tér közepét az első Világháborús emlékmű díszíti (Nemes György). A közelben álló, a második Világháborúra emlékeztető, kőbe faragott nőalak Firtz Mihály alkotása. A Művelődési Ház (1965) előtt Samu Katalin Olvasó no című szobra áll (1973).
A Szabadság térrel szomszédos, dús lombú Köztársaság tér közepén találjuk a neobarokk városházát (1928).
XX. század eleji, szárazkapus parasztpolgár lakóházban adtak helyet a hatvanas évek elejétől gyarapodó Honismereti Gyűjteménynek (Köztársaság tér 5.) Parasztkonyha és szobaberendezés, népi cserépedények, takácsműhely, 1864-bol való patikabútor, a halászat és a kubikosság eszközei, valamint a település hőseinek emlékkiállítása láthatók. A kisváros könyvtárát 1996-ban Keller Lajos plébánosról nevezték el, aki a XIX-XX. századfordulón megírta Mindszent 1700-1900 közötti történetét.
Figyelmet érdemlő műszaki emlék - a belterülettől pár száz méterre északra - az 1885-ben épített Kurca-toroki zsilip.
Mindszent neves szülötte Bene Ferenc orvosprofesszor (1775-1858), akinek emlékét a Rendelőintézetben márványtábla örökíti meg és Gyovai Pál szegényparaszt, kubikos, aki élete hajlatán megírta élettörténetét és páratlan naivitású terméskő szobrokat faragott. Szobrait a kecskeméti Naiv Művészek Múzeuma őrzi.

Székkutas 2634 lakosú község a 47-es főközlekedési út és a 135-ös/Szeged-Békéscsaba/ vasútvonal mentén, Orosházától délnyugatra, 13 kilométerre fekszik. A XIX. század közepéig a vásárhelyi puszta része volt, ezt követően népesült be részben orosházi betelepülőkkel Székkutas. 1950 előtt a Hódmezővásárhely-Kutaspuszta nevet viselte, azóta önálló község. 1979-ig lakosságának háromnegyede külterületen élt.
Temploma 1902-ben épült; említésre méltó a Piroska-malom. Jelenleg a sóshalmi iskola autóbusz-megállójánál áll a belső szőrháti tanyavilág lakosainak közadakozásából az 1920-as évek végén emeltetett I. világháborús emlékmű, melyet a faluba költözésükkor hoztak át néptelenné vált iskolájuk mellől.
A község területén működik a kakasszéki gyógyintézet.

January 5th, 2010 3601 Csongrádi kistérség

Csánytelek 3010 lakosú község, Csongrádtól délre, 14 kilométerre, a Tisza mellett fekszik. Csany (Chonu) falut I. Géza 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. A török hódoltság alatt elpusztult, majd a XVIII. század elején a Károlyi grófok birtokába került, akik dohánykertészeket telepítettek le. Az írott források és a környékbeli nép a dohánykertészetből fölvirágzó falut a közelmúltig Csany néven említik. A kertészkedés hagyománya a XX. század második felében is továbbél: az elsők között kezdtek melegágyi primőrök termesztésével foglalkozni. Úgy ismerik a községet, mint az ország legjelentősebb korai zöldségtermesztő helyét. Legfontosabb terménye a karalábé, karfiol, a zöldpaprika és más zöldségfélék mellett a virág. A Tisza közelsége miatt nagy múltra tekint vissza a halászat és haltenyésztés.
A római katolikus temploma 1842-ben, klasszicista stílusban épült.
Jellegzetes, az Európához tartozást jelképező köztéri alkotás a községháza előtt 1994-ben felállított, márványból készült „Strassbourg-kő”.
A község közelében lévő Csaj-tóban pontyot és busát tenyésztenek.

Csongrád 18970 lakosú város a 451-es főközlekedési útvonal és a 147-es/Kiskunfélegyháza-Orosháza/ vasúti vonal mentén, valamint a Tisza jobb partján, a Körös torkolata felett fekszik.  Kedvező földrajzi helyzete miatt az újkőkor óta lakott hely. Árpád fejedelem - a monda szerint - 896-ban a vidéket Ond törzsének adta szálláshelyül. Ond fia, Ete földvárat építtetett, melyet “Csernigrádnak” (fekete várnak) neveztek el, amelyből eredhet a város neve.  A XI. században Szent István a vármegye központjává tette. A tatárok valószínűleg feldúlták 1241-ben, mert ezután IV. Béla Szegedre tette át a megyeszékhelyt. A XV. század elején a település ismét városi rangot kapott. A földvár az évszázadok folyamán elpusztult, s ma semmi nyomát sem találjuk. A Rákóczi-szabadságharc bukása után Csongrád gróf Károlyi Sándor birtoka lett. A várost szabadságharcbeli részvétele miatt 1849-ben az osztrákok felgyújtották. A XIX. század második felében Csongrád népének a Tisza folyamszabályozása adott munkát, ekkor alakult ki a kubikus életforma.  1876-ban a várost nagyközséggé minősítették vissza és csak 1923-ban kapta vissza városi rangját.  Az 1960-as években kapott lendületet a város iparosítása. Ebben az időben a város legjelentősebb üzemei a mai Tisza Bútoripari Rt., a Hódiköt, a Frigolux és a Hungaropanol Rt. Az idegenforgalom fejlődése nagy lendületet vett és ezt segítette elő a Csongrádi Napok rendezvénysorozat, amelynek felelevenítése az elmúlt években megtörtént. 1977-tol a városhoz csatolták Bokros községet, ahová 1992-tol betelepült az EFFEM Hungary Kft. Csongrád életében jelentős szerepet játszik az idegenforgalom. A város gyógyfürdőjén túl a legnagyobb vonzerőt a Körös-toroki partfürdő adja. Csongrádot, a vizek és parkok városát, 1984-ben a Magyar Turisztikai Társaság a városfejlesztésért, a hagyományok ápolásáért Hild János-emlékéremmel tüntette ki.
Csongrád városházája 1934-ben épült dr. Piroska János polgármester és Csókássy Ferenc főmérnök tervei szerint a Károlyi család volt megszálló házának alapjaira. Stílusa késő, népi szecessziós, mely Kós Károly alkotásaira emlékeztet.
Jelentős emléke a műemlék Nagyboldogasszony-templom, melynek 1762-ben rakták le az alapkövét. 1769-ben szentelték fel a román stílusjegyeket mutató, barokk berendezésű templomot. 1910-ben szerelték fel a ma is működő Roeger-féle orgonát. A Mária mennybemenetelét ábrázoló oltárképet Tiziano Assuntájának másolatát 1917-ben festette Tary Lajos. Szomszédságában található a Tari László Múzeum, értékes néprajzi, helytörténeti gyűjteménnyel.
A Szent Rókus római katolikus templom 1722-ben, barokk stílusban épült a belsővárosba vezető út mentén. Alapja egy itt álló török mecset volt.
A régi térképeken “Belsőváros”-nak nevezett városrész nem a település központjában helyezkedik el, hanem egy folyómenti magasparton, melyet az ún. “Kerekárok” vett körül. Girbe-gurba utcák, szabálytalan alakú kis telkek jellemzik. Halászok, hajósok, kubikosok lakták. Belsőváros népi műemléki együttese 33 házra terjed ki: közülük a Gyökér utca 1. számú múzeumnak berendezett tájház. A szájhagyomány és néhány korabeli feljegyzés lapján a házak falai, alapjai akár 200-300 évesek. Az 1850-es években kezdődő folyószabályozásokon, vasút-és útépítő munkákon több ezer csongrádi kubikos dolgozott. A vándormunkás kubikosoknak Tóth Béla köztéri szobra állít emléket. A népélet jeles emléke a szegedi út mellett látható Szent Vendel-szobor, melyet a helybeli juhászok 1820-ban emeltettek.  Az 1970-es árvíz nagyon sok vert falas házat tönkretett, melyekkel ma gazdagabb lenne az Alföld egyetlen műemlék együttese.
Az Ellés monostor Csongrádtól északra található a Tisza bal parti árterületén, a várostól körülbelül 3 kilométerre. A Bor- Kalán nemzetség ellési monostorát Szent László uralkodása idején alapították, s a XII. század első éveiben szentelték fel. A XVI. század közepéig állt fenn. Ma romjai láthatóak.

Felgyő 1486 lakosú község Csongrádtól 8 kilométerre, délre fekszik. Az őskortól lakott ez a terület. Kevesen tudják, hogy elsőként e község határában, a Vidre-ér közelében bukkantak honfoglaláskori település nyomára. László Gyula professzor vezette ásatást a Geda-halmon és környékén. Az itt talált leletek a szentesi és csongrádi múzeumokba kerültek. A XVIII. században a gróf Károlyiak majort építettek dohánykertészeknek, ez a Gyevimajor. A község 1948-ban önállósult Csongrád határából. Felgyőn 1993-ban modern plébániatemplom épült.

Tömörkény 1947 lakosú község Csongrádtól 18 kilométerre, délnyugatra helyezkedik el. Móra Ferenc 1931-32-ben végzett itt ásatásokat, mely alapján arra a következtetésre jutott, hogy a terület az újkőkortól folyamatosan lakott. Először 1326-ban említik a falut egy oklevélben. A török hódoltság után a Mindszent-algyői uradalom része lett és csak 1894-től számítható újra önálló településnek Tömörkény. A községháza régi épülete 1989-től az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékhely skanzenjében látható.
A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozik a Csaj-tó és környéke, amely a Dél-Alföldön fészkelő és átvonuló madarak egyik telephelye.

August 7th, 2009 Csongrád Megye Területrendezési Terve

A közúthálózat Csongrád megyét érintő elemei
Gyorsforgalmi utak
− M5: M0 Budapest–Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged térsége*–Röszke**–(Szerbia és Montenegró)
Csomópontok:
• Derekegyház–Mindszent*–Tisza-híd*–Kistelek–Kiskunmajsa térségi jelentőségű mellékúttal
• Balástya–Üllés–Öttömös–Tompa** térségi jelentőségű mellékúttal
• M9/M43 gyorsforgalmi úttal
• 55. sz. főúttal
• 5. sz. közúttal az országhatárnál
− M43: M5 Szeged térsége*–Tisza-híd*–Nagylak***/Csanádpalota***–(Románia)
Csomópontok:
• M5/M9 gyorsforgalmi úttal
• 5. sz. főúttal
• 4519. j. úttal
• M47 gyorsforgalmi úttal
• 43. sz. főút Szeged keleti elkerülő szakaszával
• 4414. j. összekötő úttal
• 45. sz. főúttal (a jelenlegi 4415 j. összekötő úttal)
• 4425. j. összekötő úttal
• 4451. j. összekötő úttal
• Csanádpalota határátkelőnél

−M9: (Ausztria)–Sopron***–Szombathely térsége*–Zalaegerszeg*–(Nagykanizsa*– Kaposvár*–Dombóvár*)–Szekszárd*–Duna-híd–Szeged*

Csomópontok:
• 531. sz. főúttal,
• 5432. j. összeköt
• Kiskunmajsa–Pusztamér
• 5413. j. összekötő úttal,

M47: M3 Nyíregyháza térsége*–Debrecen*–Berettyóújfalu*–Békéscsaba*–Tisza-híd*–M43 Szeged térsége*

Csomopontjai
M43 gyorsforgalmi úttal,

47. sz. főút Hódmezővásárhely–43. sz. főút Szeged keleti elkerülő szakasza* közötti térségi jelentőségű mellékúttal,
45. sz. főúttal,
4405. j. összekötő úttal
•
Főutak
főúthálózat elemei
− 5. sz. főút: Budapest-Dabas–Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged–Röszke**–(Szerbia és Montenegró),
− 43. sz. főút: 5. sz. főút Szeged–Makó–Nagylak**–(Románia),
45. sz. főút: 44. sz. főút Kunszentmárton–Szentes–47. sz. főút Hódmezővásárhely,
− 47. sz. főút: 4. sz. főút Debrecen–Berettyóújfalu–Békéscsaba–43. sz. főút Szeged
− 55. sz. főút: 5. sz. főút Szeged–Baja–Duna-híd–M6 Bátaszék*,
− 451. sz. főút: M5 Kiskunfélegyháza–Csongrád–45. sz. főút Szentes

Új főúti kapcsolatok
− Soltvadkert–Kiskunmajsa-M9 térsége
−−Hódmezővásárhely–Makó–Kiszombor**–(Románia)
Szentes–Orosháza

Főútkorrekciók
A felsorolás nem tartalmazza azokat az elkerüléseket, amelyek a gyorsforgalmi utak részét fogják képezni.
− 5. sz. főút: Szeged,
− 43. sz. főút: Szeged, Makó,
− 45.sz. főút Hódmezővásárhely, Szentes,
− 47. sz. főút Hódmezővásárhely,
− 55. sz. főút: Mórahalom,
− 451. sz. főút: Csongrád.

Térségi jelentőségű mellékutak
(meglévő és tervezett elemek)
− Kecskemét–Csongrád–Szeged
−−Derekegyház–Mindszent–Tisza-híd–Kistelek–M5 csomópont–Kiskunmajsa
− Deszk–Kübekháza***
− 47. sz. főút Hódmezővásárhely–43. sz. főút Szeged keleti elkerülő szakasza
− Balástya–M5 csomópont–Üllés–Öttömös–Tompa**–(Szerbia és Montenegró)
− Makó–Makó-Rákos–Pitvaros–Mezőhegyes–Battonya**
− Makó-Rákos–Tótkomlós–Békéscsaba
− Csongrádi híd–Fábiánsebestyén–Nagyszénás
− Kiskunmajsa–Pusztamérges–Ruzsa–M9 csomópont–Ásotthalom***–(Szerbia és Montenegró)
− Kiskunhalas–531. sz. főút, Szeged-Kiskundorozsma
− Mórahalom–Bordány–Szatymaz–Sándorfalva–Algyő
− Csongrád–Tiszakürt
− Tiszasziget–Deszk
− Kübekháza–Klárafalva
− Tótkomlós–Csanádpalota-Kövegy-Makó
− Nagylak–Tótkomlós–Békéssámson–Székkutas–Nagymágocs–Nagytőke–Csongrád
− Szentes–Szarvas

jel nélkül - meglévő elemek
* - tervezett elemek
** - meglévő határátkelők
*** - tervezett határátkelők
(dőlt) - határon kívüli szakasz

A vasúthálózat Csongrád megyét érintő elemei
Nemzetközi törzshálózati fővonal
− Cegléd*–Szeged*
Egyéb fővonalak
− Szeged–Békéscsaba–Kötegyán–országhatár
− Tiszatenyő–Hódmezővásárhely–Makó
Mellékvonalak
− Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza
− Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Makó–Újszeged
− Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya
A vasúthálózat új elemei
Nemzetközi törzshálózati fővonalakhoz kapcsolódva
− Szeged-Szőreg–Oroszlámos–Kikinda–Temesvár kapcsolat helyreállítása új Tisza-híddal, Újszentiván, Kübekháza érintésével
Egyéb fővonalakhoz kapcsolódva
− Bácsalmás–Csikéria–Szabadka–Röszke–Szeged összeköttetés helyreállítása
− Szegednél deltavágány

Az országos főút- és vasúthálózaton lévő nagyhidak
Országos főúthálózaton lévő nagyhidak a Tiszán
− Szeged* (M43 gyorsforgalmi úton)
− Algyő bővítés*(M47 gyorsforgalmi úton)
− Algyő (47. sz. főúton)
− Szeged (43. sz . főúton)
− Csongrád (451. sz. főúton)
Vasúti nagyhidak a Tiszán
− Algyő (Szeged–Békéscsaba–Kötegyán–(Románia) fővonalon)
− Szeged* (Szeged–Temesvár összeköttetésen)
Térségi jelentőségű közúti és vasúti hidak
Térségi jelentőségű közúti hidak
− Szeged* (Maros, 43. sz. főúton)
− Mindszent* (Tisza, 4521 és 4522. j. ök. utak között)
− Csongrád * (Tisza, 45118. j. és 4513. j. mellékutak között)
− Magyarcsanád* (Maros, 4425. j. mellékút folytatásában)
− Makó (Maros, 43. sz. főúton)
Térségi jelentőségű vasúti hidak
− Szentes (Tisza, Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza mellékvonalon)
− Makó (Maros, Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes–Makó–Újszeged mellékvonalon)

Térségi jelentőségű kompátkelők a Tiszán
− Szeged-Tápé
− Mindszent–Baks
− Csongrád–Csépa (időszakosan)

Határátkelők a gyorsforgalmi és főúthálózaton, valamint a vasúti főhálózaton
Közúti határátkelők
− Csanádpalota térsége*** (M43 gyorsforgalmi út*)
− Nagylak** (43. sz. főút)
− Kiszombor** (45. sz. főút*)
− Röszke** (M5 gyorsforgalmi út*)
Vasúti határátkelők
− Röszke** (Szeged–Röszke)
− Újszentiván***(Szeged*-Szőreg*–(Oroszlámos–Kikinda–Temesvár) kapcsolat helyreállítása
új Tisza-híddal*, Újszentiván*, Kübekháza* érintésével)
Térségi jelentőségű határátkelők
Közúti határátkelők
− Kübekháza térsége*** (43112. j. bekötőút)
− Tiszasziget** (Tiszasziget*–Deszk* térségi jelentőségű mellékút)
− Ásotthalom térsége*** (Kiskunmajsa–Pusztamérges–Ruzsa* M9 csomópont–Ásotthalom*– (Szerbia és Montenegró) térségi jelentőségű mellékút)
− Magyarcsanád térsége*** (4425. j. mellékút)

Csongrád megyét érintő országos és térségi jelentőségű kerékpárutak
(meglévő és tervezett elemek)
Országos kerékpárút törzshálózat elemei
− Zemplén–Bodrog–Tisza menti kerékpárút (Euro Velo hálózat 11. sz. útvonalának
része): (Szlovákia)–Tornyosnémeti**–Telkibánya–Sátoraljaújhely–Tokaj–Tiszafüred–
Szolnok–Tiszakécske–Csongrád–Szeged–Röszke**–(Szerbia és Montenegró)–Szeged–
Kiszombor**–(Románia)
− Dél-Magyarországi kerékpárút: Baja–Szeged–Békéscsaba–Szeghalom–Berettyóújfalu–
Debrecen
Térségi jelentőségű kerékpárutak
− Csanytelek–Pálmonostora–Kiskunfélegyháza
− Szentes–Nagymágocs–Orosháza
− Nagymágocs–Hódmezővásárhely
− Hódmezővásárhely–Mártély
− Ópusztaszer–Kistelek–Kiskunmajsa
− Szeged-Szőreg–Tiszasziget**–(Szerbia és Montenegró)
− Szeged-Szőreg–Kübekháza***–(Nagyszentmiklós, Románia)
− Kiszombor–Makó–Nagylak**–(Arad, Románia)
− Makó–Hódmezővásárhely–Szentes
− Makó–Tótkomlós
− Ásotthalom***–(Szerbia és Montenegró)
− Magyarcsanád***–(Nagycsanád, Románia)
− Szeged–Csongrád, a Tisza jobb oldali árvízvédelmi töltésén
− Tiszasziget–Szentes, a Tisza bal oldali árvízvédelmi töltésén
− Makó–Szeged, a Maros jobb oldali árvízvédelmi töltésén
− Makó–Szeged, a Maros bal oldali árvízvédelmi töltésén
− Nagylak**–Csanádpalota–Pitvaros
− Kiskunmajsa–Forráskút–Zsombó–Szeged-Kiskundorozsma
− Röszke–Mórahalom–Zákányszék–Bordány
− Pitvaros–Mezőhegyes–Mezőkovácsháza–Medgyesegyháza–Kétegyháza–Szabadkígyós– Békéscsaba

Országos jelentőségű vízi utak Csongrád megyét érintő szakaszai
A vízi út neve A szakasz (fkm-fkm) A vízi út osztálya
Tisza 403-254 II.
Tisza 254-160 IV.
Hármas-Körös 91-0 II.

Nemzetközi, országos és térségi jelentőségű kikötők
Közforgalmú nemzetközi és országos jelentőségű kikötő, határkikötő
− Szeged (schengeni)
Közforgalmú térségi jelentőségű kikötők
− Csongrád*
− Hódmezővásárhely*

Repülőtér
Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőtér
− Szeged

Logisztikai központok
Országos jelentőségű logisztikai központ
− Szeged (dél-alföldi körzet)
Térségi jelentőségű logisztikai központok
− Algyő*
− Csongrád*
− Hódmezővásárhely*
− Makó*
− Mórahalom

Térségi jelentőségű hulladéklerakó helyek
− Felgyő*
− Hódmezővásárhely
− Szeged