Az alföldi szőlőtermő táj és az ország legnagyobb kiterjedésű és szőlőterületű borvidéke. Bács-Kiskun megye Kiskunsághoz tartozó területe, Pest megyének a Duna menti, valamint déli Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszazugi és jászsági szőlőtermelő települései, valamint Heves város, összesen 96 település alkotják.68 hegyközségben 32.800 szőlő-és bortermelő
hegyközségi tag mint egy 25.000 ha termő szőlőt művel, róla 200.000 t körüli szőlőt szüretel és ebből készít bort. A nagy kiterjedés, az egyes területek eltérő adottságai ,fajtahasználata, borászati hagyományai és lehetőségei, piaci megjelenési törekvései miatt a borvidék 8 körzetre tagozódik. A körzetek átlagterület megegyezik az ország borvidékeinek átlagos szőlőterületével. A borvidék jellemző talaja az immunis meszes homoktalaj, változó minőségű altalajjal, de jelentős területen található lösz, öntéstalaj és a gödöllői dombság déli nyúlványainak kötött talaja is. Klímájában kedvező, az országos átlagnál nagyobb napfényes óraszám, a könnyen felmelegedő talaj síkvidéki jelleg miatt mind a téli ,mind a késő-tavaszi és kora őszi fagyoknak az átlagosnál jobban kitett. A borvidék területén folyó szőlőtermelés első írásos dokumentuma a Garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó alapítólevele, melyben I. Géza király a Felső- Alpár (ma Lakitelek-Szikra) és kürti (ma Tiszakürt) szőlődombokat az apátságnak adományozta. A török időkből Kecskemét város fennmaradt jegyzőkönyveiben találtunk utalást a szőlő és gyümölcstermesztésre, a XVIII. században pedig a homokveszedelem elleni küzdelem egyik hatékony fegyvere volt a szőlő a gyümölcsös és erdő mellett az itteni települések lakóinak A filoxéravész idején a magyar szőlőkultúra átmentésének volt meghatározó bázisa a kiskunsági homok .Ekkor települt ide Kecskemétre Mathiász János méltán világhírű
szőlőnemesítő és létesült Miklóstelep is. Ma mindkét hely (Kecskemét-Katonatelep és Miklóstelep ) a hazai szőlészeti és borászati kutatás fontos központja. A borvidéken 64 szőlőfajta található. Ebből 10 fajta adja az összes szőlőterület kétharmadát. Ez a 10 fajta: Izsáki sárfehér, Zalagyöngye, Ezerjó, Kékfrankos, Cserszegi fűszeres, Rizlingszilváni, Kövidinka, Kadarka, Kunleány, Olaszrizling. A nagyobbik hányad asztali borok készítésére alkalmas. Az összes szőlőtermés mintegy 20%-ából készíthető vörösbor. Ez az arány a jelen és a jövő tervezett szőlőtelepítései következtében a minőségi bort termő, valamint a vörösbor készítésére alkalmas fajták javára változik. A következő 10 évben telepíteni tervezett fajták körül kiemelkedő arányban szerepel a Kékfrankos, a Cabernet sauvignon és franc, a Zweigelt, az Olaszrizling, Rajnai rizling, Cserszegi fűszeres ,Chardonnay. A borvidéken termett szőlőből készült bor kétharmada jelenleg asztali és tájborként kerül forgalomba, nagyobb hányada folyoborként. Egyre több borászat palackozza minőségi borait. A borvidéken van a magyar tulajdonban lévő legnagyobb pezsgő üzem, de sokan ismerik az itt előállított vemutokat törköly-pálinkákat és borpárlatokat is. A palackozva forgalomba kerülő fehérborok közül kiváló minőségű az Olaszrizling Chardonnay ,Rizlingszilváni, Ezerjó, Muskotály cüvé, Cserszegi fűszeres, Rajnai rizling ,vörösborok közül pedig a Kadarka, Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet sauvignon borok méltán közkedveltek és a borvidéki, alföldi borversenyeken is rendre aranyérmes helyezést érnek el. A borvidék nagy kiterjedtsége és a termelt borok széles skálája méltán alapozza meg a borvidék szlogenjét: a kunsági bor a mindennapok bora . Megtalálja itt a fogyasztó a napi étkezéshez, baráti beszélgetésekhez nélkülözhetetlen kiváló minőségű asztali és tájborok széles skáláját, de az ünnepi alkalomhoz ,speciális ételekhez illő, rendkívül finom, jellegzetes minőségi fehér-és vörösborokat, pezsgőket ,fűszerezett borokat és párlatokat is.
A borvidék logója egyaránt jelképezi a bort mértékkel fogyasztó ember könnyed, vidám hangulatát, de a hagyományokra épülő homoki szőlőtermesztő kemény küzdelmét is azért, hogy fáradságos munkája és az itt szinte állandóan sütő, néha perzselő napfény hatására és következtében aranyló ital kerüljön a homoki bort szer tő ember poharába. A borvidéken több borászat is szívügyének tekinti a kiemelkedő évjáratok borainak muzeális megőrzését. Ezek a borok a különböző borversenyeken kiemelkedően szerepelnek. Cegléd, Kecskemét, Kecel, Kiskunhalas, Kiskőrös, Soltvadkert a bor városa.
A Hajós-Bajai Borvidék az alföldi régió délnyugati részén 12 települést foglal magában. A szõlõterület nagysága 2000 ha. Talaj-és klímaviszonyai a régión belül a legkedvezõbbek, az átlagosnál több napsütéses óraszám, magasabb a hõösszeg és a környezetéhez képest nagyobb tengerszint feletti magasság csökkenti a tavaszi és a téli fagyok elõfordulását, azok károsító hatását. A löszön és a löszös homokon kialakult talajok rendkívül kedvezõen
befolyásolják a borok íz-, illat-, zamatanyagait, a kedvezõ hõ- és fényviszonyok teszik lehetõvé a mély színû, tüzes gyümölcsös ízû, bársonyos vörösborok termelését. A Borvidék története sok tekintetben hasonló a szomszédos Kunsági borvidék történetével. Kezdetben a folyóvölgyi ártéri területeken indult meg a szõlõtermesztés, fõleg a települések határában. a XV. századra a szõlõtermesztés önálló termelési ággá fejlõdött, amit a dézsmakötelezettség is bizonyít. A XVI-XVII. századi népmozgások ide is eljuttatták a balkáni eredetû vörösborkultúrát, a kadarkafajtát. A XVIII. század elsõ felében Mária Terézia rendeletben szorgalmazta a szõlõtelepítést az Alföldön, ebben az idõszakban németajkú lakosság települt meg a borvidéken, mely magával hozta a szõlõtermesztés és borkészítés nyugati kultúráját. A borvidék legelterjettebb fajtái: Chardonnay, Rajnai Rizling, Cserszegi Fûszeres, Olaszrizling, Kékfrankos, Zweigelt, Oportó, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Kadarka. A borvidéken termett borok egyre nagyobb arányt képviselnek a hazai és a külföldi borok piacán.
A Csongrádi borvidék szõlõtermesztésének több sajátos, a hegyvidéki termeléstõl eltérõ vonása van. A Duna-Tisza közének talaja többnyire dunai eredetû meszes homok (kivéve a Csongrád - Korös környéki kötöttebb öntéstalajt, a tiszai lösz eredetû fekete földeket), mely különbözõ vastagságban telepedett az altalajra, néhol vékony rétegben fedi, máshol pedig több méteres buckákat alkot. A vízzáróaltalajnak a felszíntõl való távolsága szerint a talajvíz 3-6 m -re található. A mélyen gyökerezõ szõlõtõkék - az utóbbi évek aszályos idõszakai ellenére is - fel tudják venni a talajvizet.A homoktalajok humuszban és tápanyagban általában szegények, de a borvidéken találhatóak kedvezõbb adottságú talajtípusok is. Az borvidék éghajlata - területi megosztottsága miatt is - igen szélsõséges, a déli területeken mediterrán jellegeket is magán visel. Az Alföld éghajlatának számos elõnyös vonása van a mezõgazdasági termelés szempontjából. Meleg nyár (legmelegebb nyarak itt vannak az országban), az õsz hosszan tartó, derült, mérsékelten meleg. Hosszú, mintegy féléves a tenyészidõszak. Magyarországon a Duna-Tisza köze és a dél-alföldi területek kapják a legtöbb napsütést: 2050-2100 óra. Ez a magas hó és fénymennyiség kedvez a szõlõtermesztésnek. A nyári melegben, a homoktalaj visszaveri a napsugarakat, a hõmérséklet talajközelben elérheti a 60 C-ot is. A nagy meleghez gyakran társul csapadékhiány is. A téli hideg tíz évbõl 2-3-szor eléri a szõlõfajták fagytûrõ képességének határát. A kora õszi és tavaszi fagyok is gyakran okoznak károkat. A nem egyértelmûen kedvezõ ökológiai adottságok, a termelés kockázatos volta ellenére az alföldön a szõlõtermesztés szükségszerûen fennmaradt, mert ez a terület más mezõgazdasági mûvelésre még kevésbé alkalmas, és mert a szõlõtermesztés népeltartó képessége jobb volt, mint az egyéb kultúráké. A síkvidéki homoktalajnak elõnyei is vannak. Ilyen a gépesítés jobb lehetõsége, a hatékonyabb tápanyag-utánpótlás, a sok napfény, és a magas hõösszeg, ami a jó beérést, a cukorképzõdést segíti. Az emberi tényezõk talán még ezeknél is jelentõsebbek. Az itt élõ embereknek a szõlõ- és bortermelés évszázadok óta nemcsak megélhetési lehetõség, hanem kedvtelés is. Az itt élõ ember büszke a szõlõjére, a saját borára, és ez a ragaszkodás segíti át sokszor a nehézségeken.
Az alföldi borokat sokféleképpen lehet jellemezni: kellemes, gyümölcs ízû, alacsony alkohol -és savtartalmú italok, de sokan és könnyen hamisítják. Ez az elõítéletes gondolkodásmód a - korábbi borvidéki besorolás kapcsán - a csongrád megyei bortermelésre és forgalmazásra is rányomta bélyegét, holott e területre korábban sem volt jellemzõ ez a fajta tevékenység. Igaz, az elmúlt évtizedekben a Dél-alföldi Pincegazdaság nagyüzemi tevékenysége az akkori elvárásoknak és piaci igényeknek megfelelõen a minõségi bortermelésben hagyott maga után kívánni valót. De ne feledjük, hogy az ínyenc hazai borfogyasztók nosztalgiával emlékeznek vissza az itt palackozott Pusztamérgesi rizlingre, a
Csongrádi cabernetre és kékfrankosra, amelyek méltán emelték Csongrádot a ”Bor és a Szõlõ Városa” rangra. Ne feledjük azt sem, hogy a nagyüzemi termelésmód kinevelte azokat a kiváló borászati szakembereket, és megtartotta azokat a termelõket, akik ma a Csongrádi borvidék fejlesztésének elkötelezett hívei és napszámosai.
